Gyerekeknek tartottak önbizalomfejlesztő csapatépítőt

0
169
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

Élményekkel teli nyarat zártak a Gyulafehérvári Caritas erdőszentgyörgyi nappali foglalkoztató központjának gyerekei és a bözödi gyermekek, hiszen augusztus 30-án részt vettek a szovátai Outward Bound által szervezett csapatépítő tevékenységeken. A kirándulás nemcsak felejthetetlen élményekkel gazdagította a gyerekeket, hanem önbizalmukat és kitartásukat is növelte. Emellett legyőzhették félelmeiket, újdonságokkal ismerkedhettek meg, megtanultak együttműködni és kitartani.

Az Outward Bound területére megérkezve a gyerekeket egy oktató várta, aki elmagyarázta, mi hol található, illetve ismertette a szabályokat és a program menetét. Ezután a gyerekek elfogyasztották a kijelölt helyen a tízórait, majd lehetőségük volt egy kis játékra a friss és természetközeli helyen. Bemelegítésként egy rövid hang- és mozgásutánzó játékkal indítottunk, amelynek lényege az egymásra figyelés volt. Ezt követően bemutatkoztunk egymásnak, ami attól volt érdekes, hogy nemcsak a nevünket mondtuk el, hanem mindenki elmutogatta a legkedvesebb időtöltését, hobbiját is, amelyet a többieknek ki kellett találniuk, majd megismételniük. Tökéletes hangulatfokozó volt.

A bemutatkozás után az oktatók egy fedett kötélkerthez vittek, ahol két csoportra osztották a gyerekeket és mindenki sisakot kapott. A gyerekek nagyon magas falat másztak meg, ahol a saját ügyességükre és fizikai erejükre támaszkodva megérintették a fal végén lévő csengőt, amely a cél elérését jelezte. Amíg az egyik gyerekcsoport falat mászott, addig a másik csoport tagjai párokban építettek tornyot maguk alatt, ládákból. Egyenként kapták a ládákat, azok segítségével építették az egyre magasodó tornyot, amelyen egymásra támaszkodva álltak. Ez a feladat egymásrafigyelést és együttműködést igényelt ahhoz, hogy a torony minél magasabbra épüljön. A gyerekek minden kihívással jókedvűen, együttműködően néztek szembe. Miután mindkét csoport kipróbálta a tevékenységeket, helyet cseréltek, hogy mindannyian kipróbálhassák valamennyi izgalmas aktivitást. A játékos foglalkozások befejeztével a gyerekek az oktatókkal közösen átbeszélték a feladatok lényegét, nehézségeit, illetve a szerzett tapasztalatokat.


Ezután a központ területén megebédeltünk, majd buszra ültünk, és megnéztük a szovátai Medve-tavat.
Az Outward Bound által szervezett programok nagy élményt és bátorságot nyújtottak a gyerekeknek, hiszen még ilyenben nem volt részük. Egyedülálló élmény volt számukra a Medve-tó meglátogatása is, hiszen voltak olyan gyerekek, akik még nem jártak Szovátán, így nem láthatták a tavat sem.

Ez a kirándulás, melyet az Asociația Sângeorgiu nevű egyesület támogatott, nemcsak felejthetetlen élményekkel gazdagította a gyerekeket, hanem önbizalmukat és kitartásukat is növelte. Emellett legyőzhették félelmeiket, újdonságokkal ismerkedhettek meg, megtanultak együttműködni és kitartani.

Csiszér Edith
Forrás: Gyulafehérvári Caritas