Kicselezték egymást – véget ért az egyházmegyék közötti papi teremlabdarugó-bajnokság

0
328
Calix Sacerdotum. Fotók: a Máramarosi Görögkatolikus Egyházmegye Facebook-oldala

Eredményt hirdettek a Calix Sacerdotum elnevezésű romániai katolikus papok országos teremlabdarúgó-bajnokságán, amelyet augusztus 26–28. között rendeztek meg Aknasugatagon. A nyolcadik alkalommal megszervezett papi futsalbajnokságon kilenc csapat, köztük négy római katolikus és öt görögkatolikus egyházmegye válogatottja mérte össze tudását.

Az aknasugatagi sportcsarnokban megrendezett bajnokságot a Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye csapata nyerte, míg a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegyét képviselő papok a második helyen végeztek. A dobogó harmadik helyére a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyét képviselő csapat állhatott fel. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye csapata a negyedik helyet szerezte meg. A megmérettetésen ezen kívül részt vettek a Fogaras-Gyulafehérvári Görögkatolikus Nagyérsekség, a Máramarosi és a Lugosi Görögkatolikus Egyházmegyék, valamint a Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye és a Jászvásári Római Katolikus Egyházmegye papjai is.

A bajnokságot első alkalommal 2016-ban Bukarestben rendezték meg. Az idei verseny hivatalos megnyitóját augusztus 26-án, hétfőn Vasile Bizău máramarosi görögkatolikus megyés püspök részvételével tartották, aki üdvözölte a résztvevőket. A csoportmérkőzéseket augusztus 27–28-án közös szentmise előzte meg. Kedden a selejtezőket tartották, majd szerdán az elődöntőket és a döntőt játszották. A Román Sportklub (Clubul Sportiv Român), amelyik a fiatalok szolgálatában állva a sportra mint az emberi és társadalmi fejlődés eszközére igyekszik felhívni a figyelmet a felszentelt személyek számára szervezett futsalverseny révén, a Máramarosi Görögkatolikus Egyházmegyével és az aknasugatagi városházával közösen szervezte meg az idei kupát.

A temesvári egyházmegye csapatának tagja volt Lauš Nikola (csapatkapitány), Dumitru Daniel, Ursache Sergiu, Drăghia Novița, Szabó Tiberiu, Barazsuly István SDS, Radulov Piry és Tiba Cristian OFM.Conv. A gyulafehérvári főegyházmegye csapatának tagjai: Tóth János (Csernakeresztúr), Scheianu Ciprian (Petrozsény), Pater Hugo OFM (Csíksomlyó), Albert István (Gyergyóremete), Hanuleac Tamás (Gyergyóalfalu), Karácsony Tibor (Nagyvárad), Elekes Szabolcs (Borszék), Varga Lóránd (Demecser), Veress Attila (Felsőbánya).