A feltámadás hitének titka

0
112
Illusztráció: M. Gál Katalin

Egyházunk a szentmisében tárja elénk minden alkalommal Isten teljes titkát. Ennek a titoknak az egyik vetülete a feltámadás újramegélése közösségi és egyéni szinten. Ennek részletes elemzésével később foglalkozunk, de először egy kérdést teszünk fel: mit is nevezünk titoknak?

Általában arra gondolhatunk, hogy azt nevezik titoknak, amikor valaki tud valamit, míg más elől el van zárva ez a tudás. Emberi szinten valóban így működik a titok. Valaki csak nekem mond el valamit, hogy azt titokban tartsam, és ezzel máris kimerül a titok első szinten való működésének megértése. Titok és titoktartás fogalma váltakozik itt. De azt is tudjuk, hogy sok emberi dolog titok marad előttünk még akkor is, ha nem titkolják az emberek előlünk. Sok esetben azért nem szerzünk tudomást dolgokról, mert nem is tartjuk érdekesnek a magunk számára, vagy nem is vagyunk képesek felfogni azokat. Ezáltal leszűkíthetjük a titok fogalmát azokra a dolgokra, amelyeknek mi tudatosan szeretnénk a birtokába kerülni, és azokra, amelyeket mások akarnak nekünk a tudomásunkra hozni vagy benne részesíteni. Ez az elv működhet a napi élet emberi szintjén, de ugyanúgy a lelki térben is. Vagy mi lehetünk a lelki titkok keresői, vagy minket akarhat részesíteni egy lelki hatalom a maga titkában.

Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban írja le ennek egy formáját. A gonosz kísérti az embert, és arra akarja rávenni, hogy valami rosszat tegyen, és azt tartsa titokba felettesei előtt, vagyis legyen az elkövetett bűn az ördög és az ember közös titka. Ezáltal az ember és az ördög egy és ugyanabban a légkörben él, ugyanazt a fertőzött levegőt szívja magába. Ezt töri meg a szentgyónás szentsége, ahol az ember feltárja Krisztus és az egyház képviselője előtt a bűnt, ami által megszűnik az ördög hatalma, és friss levegő áramlik be az ember életébe. Kilép az egyik titokból és átlép egy másik titokba, ami Isten megváltóerejének, és az egyház szabadító szolgálatának a titka. Szent Ignác szerint a gonosz durva modorával akarja kényszeríteni az embert, hogy belépjen a bűnbe és őrizze annak titkát. Ezzel szemben Isten gyengéden, mint egy fuvallat súgja a fülünkbe a bűntől való tartózkodást és a jóra való indítást. Az ördög is, Isten is a maga titkát akarja nemcsak feltárni, hanem az ember életében mozgástérré tenni. Ezért hangzik el a megállapítás, hogy valakit megszállt az ördög, és az is, hogy mi Istenben élünk, mozgunk és vagyunk.

Ebben az összefüggésben tehát mit mondhatunk a feltámadás hitének titkáról? Hogyan tudjuk azt felfogni, illetve hogyan tudunk annak a lelki terében élni? Hogyan lehetünk mi is feltámadt emberek? Visszatérünk a bevezetőben tett kijelentésre, hogy a szentmisében tudunk belépni nem csupán egyénileg, hanem közösségileg is a feltámadás titkába. A közösségi vonatkozását e történésnek az egyház korábban szigorúan betartotta, és csak azok vehettek részt e titok teljes ünneplésében, akik a három beavató szentségben már részesültek, beleértve a keresztény nagykorúság szentségét, a bérmálást is. Még ma is megmaradt a görögkatolikus liturgiában az a felszólítás: „Az ajtókat, az ajtókat”, ami azt jelentette, hogy akik nem felnőtt keresztények, azoknak el kellett hagyni a liturgikus teret.

Térjünk vissza a feltámadás titkában való részesedés kérdésére, amely a fentiek alapján nem csupán egy bizonyos kinyilatkoztatott tudás megszerzését jelenti, hanem egy olyan gyakorlatot, amely segít belépni ennek a titoknak a légkörébe, illetve részesülni annak átformáló erejében. A szentmise áldozati részében megújul Krisztus megtestesülése, halála és feltámadása. Jézus teljesen a kezünkre adja magát, újra meghal az oltáron, de ez alkalommal másként akar feltámadni. Az ember a maga részéről szintén jelen van ebben a cselekményben, és nem csupán jelen van, hanem az áldozás szertartásában úgymond meghal önmagának, hogy magához vehesse Krisztus testét, hogy ő „legyen minden mindenben”. A szentáldozásban részesülő ember maga is áldozatot mutat be, mint ahogyan Krisztus is áldozatot mutat be az oltáron a pap által. E két áldozatnak, jobban mondva két halálnak a találkozásából születik az új élet az emberben, akiben a magához vett Jézus Krisztus fel akar támadni. Ezért határozottan állíthatjuk, hogy csak az az ember vesz részt a teljes szentmisében, aki szentáldozáshoz is járul. Ugyanis az ember csak ezáltal ad esélyt Jézusnak, hogy fel is támadhasson a szentmise áldozatában. Aki nem járul szentáldozáshoz, az elzárja a szentmise legfőbb kegyelmének útját, és Jézust a tabernákulumban való lakozásra ítéli.

Útra való kérdések:

  • Kinek a titkában élek?
  • Át tudom-e élni az áldozat igazi értelmét a szentmisében?
  • Fel tud-e támadni bennem Jézus?

Pakot Géza SJ

Az írás megjelent a Vasárnap 2024/27-es számában.