A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve – készüljünk rá együtt!

0
142

A december 24-én kezdődő 27. rendes szentévre készülve felidézzük a jubileumi évek történetének eredetét, a szentévek céljait és az első rendes szentévet, amelyet VIII. Bonifác pápa hirdetett meg 1300-ban.

A katolikus hagyományban a jubileumi szentév rendkívül fontos vallási esemény. Ahogyan Szent II. János Pál pápa a harmadik évezred küszöbén a püspökökhöz, a papokhoz és a hívekhez intézett, „Tertio Millennio Adveniente” k. apostoli levelében írta a 2000. év jubileumának előkészítésére: „a bűnbocsánat és a bűnökért járó büntetés elengedésének az éve, a perlekedők közötti kiengesztelődés, a sokféle megtérés, a gyónás és a vezeklés éve” (Tertio Millenio Adveniente, 14. pont). Következésképpen a jubileumi év a szolidaritás, a remény, az igazságosság és az Isten szolgálatára való elköteleződés éve, örömben és békében a testvérekkel. A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve, aki az élet és a kegyelem hordozója az emberiség számára — állapítja meg a jubileumok történetét ismertető szentszéki dokumentum. 

Mózes törvénye a „nagy örömünnep évét” írta elő a zsidó nép számára

A szentévek eredete az Ószövetségig vezethető vissza. Mózes törvénye különleges évet, a „nagy örömünnep évét” írta elő a zsidó nép számára: „Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához” (Lev 25,10–14) – olvassuk Mózes harmadik könyvében.

Jézus beteljesíti Izajás próféta jövendölését

A kürt, amellyel ezt a különleges, teljesen az Úrnak szentelt év kezdetét hirdették, egy kos szarvából készült, amelyet héberül jóbelnek hívnak, és amelyből a jubileum szó származik. Ennek az évnek az ünneplése többek között azzal járt, hogy a földet visszaadták korábbi tulajdonosainak, elengedték az adósságokat, felszabadították a rabszolgákat, és pihentették a termőföldet. Az Újszövetségben Jézus úgy jelenik meg, mint aki beteljesíti az ősi jubileumot, mivel azért jött, hogy „hirdesse az Úr kegyelmének évét” (Iz, 61).

A szentévek célja a Krisztusba vetett hit elmélyítése

A jubileumi évet nemcsak azért nevezik szentévnek, mert ünnepélyes szent rítusokkal, szertatásokkal kezdődik, folytatódik és zárul le, hanem azért is, mert  egyik célkitűzése az életszentség előmozdítása. Azzal a szándékkal alapították meg a szentév intézményét, hogy megszilárdítsa a hitet, elősegítse a szolidaritás cselekedeteit és a testvéri szeretetközösséget az egyházban és a társadalomban. A szentévek célja, hogy a híveket a Krisztusba, az egyetlen Üdvözítőbe vetett hit őszintébb és következetesebb megvallására hívja és ösztönözze.

2025 – a „Remény zarándokai” – a 27. rendes szentév

A jubileumi év lehet rendes, ha egy előre meghatározott időponthoz kapcsolódik, illetve lehet rendkívüli, ha valamilyen különösen fontos esemény miatt hívják össze. A rendes szentévek 25 évenként váltják egymást és egy teljes évig tartanak. A rendkívüli jubileumi évek szokása a XVI. századra nyúlik vissza, bármikor tarthatják őket és időtartamuk rövidebb is lehet, akár néhány napra is korlátozódhat. A katolikus egyház eddig 26 rendes szentévet ünnepelt, a mostani, a „Remény zarándokai” mottót hirdető 2025-ös jubileum lesz a 27. rendes szentév.

Az 1300-as első szentév hirdette az egyetemes megbocsátást

A történelem első jubileumát, az első rendes szentévet 1300-ban a Caetani nemesi családból származó VIII. Bonifác pápa hívta össze az „Antiquorum Habet Fida Relatio” k. bullájával. Döntésének egyik célja az volt, hogy megszilárdítsa a pápaság tekintélyét és a kereszténység egyetemességét a középkor két sarkalatos intézményének, a pápaságnak és a birodalomnak a válságával és az európai államok születésével szemben, egyben erősítse a lelkiség, a megbocsátás és a testvériség szellemiségét az akkor uralkodó gyűlölettel és erőszakkal szemben. A XIII. század utolsó éveiben egyre érezhetőbbé vált az az igény a keresztények körében, hogy az ősi hagyományoknak megfelelően a centenárium legyen az egyetemes megbocsátás, a kiengesztelődés éve. A pápa Bullájában Egyetemes Jubileummá nyilvánított minden századik évet. A híresztelés hallatára, hogy a centenárium évében mindazok, akik valóban megbánták és meggyónták vétkeiket, megszabadulnak bűneiktől és büntetésüktől, amennyiben elzarándokolnak a Szent Péter vagy a Szent Pál bazilikába, zarándokok hatalmas tömege áramlott Rómába. A teljes búcsú elnyeréséhez a rómaiaknak harminc alkalommal kellett ellátogatniuk a bazilikákba, az idegeneknek, zarándokoknak tizenöt alkalommal.  

Az első szentév zarándokai között volt Dante, Cimabue, Giotto

Az első jubileum zarándokai között volt a világirodalom nagy klasszikusa, az olasz nyelv atyjaként számon tartott Dante Alighieri költő, aki 1321-ben hunyt el, továbbá a késő gótikus művészet egyik legnagyobb alakja, Cimabue olasz festő, aki mindössze két évvel élte túl az első jubileumot, valamint az európai festészet egyik vezéralakjának tekintett Giotto, a korai reneszánsz és a trecento művésze, többek között az Uffizi képtárban megtekinthető Trónoló Madonna alkotója, de neki tulajdonítják az assisi Szent Ferenc-bazilikában Szent Ferenc életének jeleneteit ábrázoló freskósorozatot is. Világi témájú festményeket is készített, Anjou Róbert nápolyi király palotájában híres emberek portréit festette meg. 

A jubileumok a kezdetektől fogva a kereszténység nagy eseményeinek bizonyultak, de egyben tükörképet mutattak az adott korról és arról adtak tanúságot, hogy a hitélet olyan valóság, amely képes befolyásolni a társadalmi és kulturális életet.  

Az előző szentév a megtestesülés és a megváltás ajándékáért adott hálát

Az előző, 26. nagy jubileum, a 2000. szentév különleges jelentőséggel bírt, hiszen a keresztények az egész világon ünnepelték Krisztus születését és egyben az azóta eltelt kétezer évet is. Ez volt az első olyan szentév, amely az elmúló évezred végét és az új évezred elejét ívelte át. A 2000. év jubileuma tehát a dicsőítés és a hálaadás nagy imája kívánt lenni Isten Fia megtestesülése és az általa véghez vitt megváltás ajándékáért.

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”

Szent II. János Pál pápa a következőkben foglalta össze az ezredforduló szentévének jelentőségét „Tertio Millennio Adveniente” k. apostoli levelében (58.), utalva arra a nemzedékre, amely a múlt század utolsó éveiben született és amely az új évezred első nemzedéke, a mai felnőttek. Rájuk hárul a feladat, hogy Krisztus továbbra is jelen legyen korunkban és azt követően is. 

„A világ és az egyház jövője azé a fiatal nemzedéké, mely ebben a században született, s a következőben lesz felnőtté, s lesz az új évezred első nemzedéke. Krisztus odafigyel a fiatalokra, miként arra az ifjúra figyelt, aki föltette neki a kérdést: „Mi jót kell tennem, hogy örök életem legyen?”. A fiatalok a Földön mindenütt és minden helyzetben kérdéseket tesznek föl Krisztusnak: hozzá mennek, őt keresik és újra meg újra kérdezik őt. Ha képesek lesznek követni az utat, melyet ő mutat nekik, örömüket fogják találni abban, hogy azért fáradozzanak, hogy Krisztus jelen legyen a következő században és az azt követőkben, egészen a világ végezetéig. „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”.

Vertse Márta / Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS