Híres komikusokkal találkozik Ferenc pápa a Vatikánban

0
203

Ferenc pápa, aki elmondása szerint rendszeresen imádkozza: ,,Uram, adj nekem humorérzéket”, a világ minden tájáról érkező humoristákat fogad egy olaszországi kulturális rendezvényen, hogy ,,megünnepeljék az emberi sokszínűség szépségét” – közölte szombaton a Vatikán.

Az olyan ismert nevek, mint az amerikai Jimmy Fallon, Stephen Colbert, Conan O’Brian, Chris Rock és Whoopi Goldberg is jelen lesznek a komikusok között, akikkel Ferenc pápa június 14-én, pénteken találkozik. Nemzetközi komikusok és képregényírók egy csoportját üdvözli majd a Vatikánban.

Ferenc pápa június 14-én, pénteken híres komikusokkal találkozik a Vatikánban – jelentette be a Szentszék Sajtóterme szombaton. A vatikáni Kulturális és Oktatási dikasztérium, valamint a Kommunikációs dikasztérium által közösen szervezett audiencián, több mint 100, a szórakoztatóiparban dolgozó művésszel találkozik a pápa reggel fél 9-kor az Apostoli Palotában. A találkozó célja, hogy kapcsolatot teremtsenek a katolikus egyház és e művészek között – olvasható a sajtóközleményben.

A közelgő találkozó további célja, hogy „megünnepelje az emberi sokszínűség szépségét … [és] előmozdítsa a béke, a szeretet és a szolidaritás üzenetét”. Reményeik szerint „az értékes kultúraközi párbeszéd, valamint az öröm és a remény megosztása lesz” ez az alkalom. Az olyan híres nevek, mint Jimmy Fallon, Stephen Colbert, Conan O’Brien, Whoopi Goldberg és Chris Rock is jelen lesz az Egyesült Államokból származó komikusok között. Továbbá a világ minden tájáról részt vesznek az audiencián komikusok, mint például az Egyesült Királyságból és Írországból. A pénteki találkozón a legnagyobb csoportot – az összes résztvevő kétharmadát – Olaszországból érkezők alkotják.

A sajtóközlemény emlékeztet Ferenc pápa interjújára a TV2000 olasz katolikus TV-csatornának. Ebben a beszélgetésben azt mondta, hogy naponta imádkozik Morus Szent Tamás szavaival, és arra kéri az Urat, hogy adjon neki humorérzéket. A szentatya a múltban elismerte a humoristák művészetének erejét, amellyel hozzájárulhatnak egy empatikusabb és együttérzőbb világhoz. 2023 júniusában a Sixtus-kápolnában a művészekkel rendezett találkozón megállapította, hogy a Szentírás gazdag az ironikus pillanatokban. Ez alkalommal a pápa kifejezte a Michelangelo freskói alatt összegyűlt művészeknek azt a meggyőződését, hogy a humoristák, köztük a színészek, a művészek, a karikaturisták és az írók „képesek a világ új változatainak megálmodására”, és ezt gyakran „iróniával teszik, ami csodálatos erény”.

A művészek teljes listája: ARGENTÍNA 1. Malena Guinzburg BRAZÍLIA 1. Fabio Porchat 2. Cristiane Werson KOLUMBIA 1. Paula Arcila 2. Liss Pereira 3. Maribel Trujillo Botello FRANCIAORSZÁG 1. Redouane Bougheraba 2. François Cluzet 3. Manu Payet NÉMETORSZÁG 1. Meltem Kaptanc2. Annette Frier 3. Michael Mittermeier 4. Till Reiners 5. Torsten Sträter ÍRORSZÁG 1. Ardal O’Hanlon 2. Tommy Tiernan 3. Patrick Kielty OLASZORSZÁG 1. Max Angioni 2. Lino Banfi 3. Federico Basso 4. Stefano Belisari [Elio] 5. Alessandro Bergonzoni 6. Don Giovanni Berti [Gioba] 7. Enrico Bertolino 8. Enrico Beruschi 9. Alessandro Besentini 10. Alessandro Betti 11. Luca Bizzarri 12. Massimo Boldi 13. Luca Bonafé 14. Enrico Brignano 15. Jerry Calà 16. Roberta Calcagno Baldini 17. Gabriele Cirilli 18. Raul Cremona 19. Geppi Cucciari 20. Pio D’Antino 21. Gianluca De Angelis 22. Cristian De Sica 23. Maria Di Biase 24. Pierfrancesco Diliberto 25. Emanuela Fanelli 26. Alberto Ferrari 27. Maurizio Ferrini 28. Nino Frassica 29. Andrea Fratellini 30. Giuseppe Giacobazzi 31. Gene Gnocchi 32. Valeria Graci 33. Amedeo Grieco 34. Caterina Guzzanti 35. Paolo Kessisoglu 36. Paolo Labati 37. Maurizio Lastrico 38. Roberto Lipari 39. Luciana Littizzetto 40. Brenda Lodigiani41. Valerio Lundini42. Andy Luotto43. Leonardo Manera44. Marco Marzocca45. Paolo Migone46. Elia Morra [Elianto] 47. Corrado Nuzzo Ferenc pápa 48. Silvio Orlando 49. Antonio Ornano 50. Enzo Paci 51. Mauro Pallotta [Maupal] 52. Davide Paniateb53. Cochi Ponzoni 54. Giacomo Poretti 55. Saverio Raimon³do 56. Luca Ravenna 57. Riccardo Rossi 58. Mary Sarnataro 59. Giovanni Scifoni 60. Mario Simonotti 61. Giovanni Storti 62. Carlo Verdone 63. Giovanni Verniac 64. Francesco Villav 65. Michele Forestac 66. Giorgio Panariello 67. Michele La Ginestra MEXIKÓ 1. Florinda Meza García 2. Chumel Torres LENGYELORSZÁG 1. Dorota Łoskot-Cichocka PORTUGÁLIA 1. Ricardo de Araujo Pereira 2. Joana Marques 3. Maria Rueff EGYESÜLT KIRÁLYSÁG 1. Ian Hislop 2. Stephen Merchant SPANYOLORSZÁG 1. Cristina Castaño 2. Belen Cuesta Llamas 3. Sara Escudero Rodriguez 4. Victoria Martin EGYESÜL ÁLLAMOK 1. Stephen Colbert 2. Jimmy Fallon 3. Jim Gaffigan 4. Whoopi Goldberg 5. James Martin 6. Tig Notaro 7. Chris Rock 8. Conan O’ Brien SVÁJC 1. Hazel Brugger KELET-TIMOR 1. Rivelino Barro Gonçalves.

Deborah Castellano Lubov

Forrás: Vatican News