† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Jézus az ő tanítványaival elment haza. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még evésre sem maradt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, odamentek, hogy elvigyék őt. Az a hír járta ugyanis, hogy megzavarodott.
Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát.
Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös, bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: „Anyád és testvéreid keresnek téged odakint.”
Ő így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Azután végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, ezt mondta: „Íme, ezek az én anyám és az én testvéreim! Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Mk 3,20–35
Vádaskodás. Bírálgatás. Jól irányzott kritika. Megszólás. Kibeszélés. Rágalmazás. Ítélkezés. Felszínes véleménynyilvánítás, és még folytathatnánk tovább azt a bizonyos sort, amikor embertársainkról van szó. Mert valljuk be őszintén, sokkolta könnyebb mások vélt vagy valós indíttatásai, szándékai kapcsán piszkálódni, a szennyest teregetni, mint bevallani, hogy néha bennünket is megkörnyékez az irigység, a nagyravágyás, a hatalom. Hiszen mi is kísértést szenvedünk, s néha bűnbe is esünk, mégis a kísértő nem a nagy látványos bűnökkel kísért meg – Avilai Szent Teréz szerint –, hanem a helytelen önszeretet megannyi formájával, a kis dolgokkal, amelyek szervesen kötődnek a hatalomhoz, a hírnévhez és a haszonhoz.
Talán a mai evangéliumban éppen ez tűnik ki, amikor írástudók Jézus ellen fogalmaznak meg nyilatkozatokat. Érdemes megfigyelnünk, hogy az írástudók mennyire elvakultak, hiszen már nem „hír”, hogy gonosz lelkeket űz Jézus, hogy gyógyít, az írástudókat, farizeusokat nem nyűgözi le ez. Nagyobb „hír”, hogy ezt hogyan teszi, és az sem okoz nehézséget, hogy önmagának ellentmondó igazsággal próbálják lejáratni Jézust hallgatósága előtt. Innen is látható, hogy nagyon sokszor a bezárt, megkeményedett szív mennyire elvakulttá válik. Sok esetben mi is, Krisztus-követők azért jutunk zsákutcába, mert hasonlóan gondolkodunk, amikor mások szándékait, tetteit megkérdőjelezzük vagy azokról felszínes értékítéletet alkotunk.
A mai evangélium tanúsága szerint Jézus nem marad néma, nem hallgat a hallottak kapcsán, hanem kijelenti, hogy akik a Szentlelket káromolják, nem nyerhetnek bocsánatot. Mert Jézusban Isten országa, Isten uralma jött el, és felismerték ezt a bűnösök és a megvetettek, akik Isten logikája szerint felülmúlták a farizeusok és írástudók „igazságát”, mert hittek. A keresztény élet kulcsa éppen ez, a hit. Mert Jézus ma is hitet kér, nem hegyeket mozgató hitet, hanem csupán mustármagnyit, mert tudja, ha a hit szemével szemléljük az életet, a másik embert, az egyházat, akkor a lényeget látjuk meg. Mert hit nélkül az élet nem több, mint vérre menő ketrecharc, a másik ember legyőzendő ellenfél, és az egyház csupán intézmény a többi között. Igazán jól a hitével lát az ember, mert a hitben elmélyült élet Istenre mutat, és ott az élet bármilyen formája ajándék, a másik ember testvér és az egyház Krisztus titokzatos teste, amelyet szeret az Úr, hiszen meghalt és feltámadt érte. Éppen ezért nekünk a hit embereinek kell lennünk, hiszen ahogy Isten szolgálója Mester Mária Margit mondja: „a mi utunk a szeretet, nincs időnk másra”.
Olasz Béla
