Választunk

0
130
Illusztráció

A döntés az emberi szabadság, vagy azt is mondhatnám, a szabad akarat megvalósulása. Az élet folyamatosan döntések elé állít a mindennapi apróságoktól kezdve a sorsfordító döntésekig. Miközben a döntéseink nagy része személyes életünket vagy szűkebb családunkat érinti, a döntéseink egy szűkebb csoportja közösségi, társadalmi dimenzióval bír. Romániában idén négy választás lesz: helyhatósági, európai parlamenti, parlamenti és elnökválasztás – döntéshelyzet, amikor állampolgárként arról döntünk, hogy kik határozzák meg politikai szinten településeink, országunk, kontinensünk alakulását. Nemcsak a politikusok, hanem egyházunk és püspökeink is arra buzdítanak, hogy részvételünkkel és szavazatunkkal kapcsolódjunk be a választási folyamatba.

Van, aki akkor érzi magát elemében, ha döntéseivel alakíthatja az életét és a körülötte levő világot, mások viszont akkor érzik komfortosan magukat, amikor lehetőleg nem kell fontosabb dolgokról dönteniük. A két véglet között bárhol is helyezkedjünk el, a választások olyan alkalmat kínálnak mindannyiunk számára, amit csak négy-, illetve ötévenként hozhatunk meg. Ezek a néhány évente visszatérő döntéseink adják a keretet a további döntéseinkhez, hiszen a különböző szintű politikai vezetőink határozzák meg azokat a törvényi, társadalmi, kulturális, gazdasági vagy akár vallási feltételeket, amelyek között éljük az életünket. Azt is mondhatjuk, hogy mint állampolgár a választásokkor hozzuk meg a legfontosabb döntéseinket. Ebben az esetben a döntésünk elmulasztásával is választunk, mások kezébe adjuk a döntést.

Tudom, most szinte mindenki sorolja magában a jelzőket és az érveket, hogy a politika és a politikusok ilyenek meg olyanok; hogy soha semmi jó nem származott ezekből a választásokból; hogy csak kihasználják az ember szavazatát, és utána mindenki a saját érdekeit nézi… Ismerem a közgondolkodást és közhangulatot, mégis fontoljuk meg azt a szempontot, hogy bármilyen kicsi hatása is van az egyes ember szavazatának, ennek ellenére ezekből a kicsi „jelentőségű” egyes szavazatokból áll össze a végső választási eredmény, ami aztán jelentős mértékben meghatározza a következő évek irányvonalát.

Isten szabad akarattal ajándékozott meg minket. A mi felelősségünk, hogy ezzel az ajándékkal mit kezdünk. Világunk jelenlegi berendezkedése olyan, amelyben a politika és a politikusok formáló erővel rendelkeznek a keretek kialakításában, mi pedig hatással lehetünk a következő időszak politikusaira. Éljünk hát ezzel a lehetőséggel!

Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/23-as számában.