Mindnyájunk helye

0
375
Illusztráció: Erdélyi Ferencesek archív fotója

Egy napon a matutinum (hajnali imaóra) első olvasmányában a következő igét olvastuk: „… van itt egy hely mellettem: állj erre a kősziklára!” (Kiv 33,21) Ezt a szentírási részt jóval Csíksomlyó Ágacskája 2023. november 11-i bezárása után olvastam, és úgy kaptam, mint ami tükör egy múltbeli esemény mélyebb meglátásához – legyen egyébként az az esemény közeli vagy távoli.

Eddig is úgy gondoltam, hogy egy történésre, eseményre, legalábbis keresztény szemmel, nem nosztalgiával kell visszagondolnunk, hanem mindig a jelen pillanat kegyelmében. Ez most is így történt, mert ez az ige azt mondta ki nekem, hogy a mi igazi helyünk Istenben van, a mi igazi helyünk az Isten melletti hely, ahogyan maga az Úr mondja. Mindegyikünknek kimondja az Úr, hogy van egy hely mellette, ami személyesen a miénk. E mellett a fenséges hely mellett Istennél minden egyéb hely viszonylagossá válik. Ez az egy hely igazán a tiéd, az enyém. Isten azt mondja: „Állj erre a sziklára!” Vagyis ez a hely, ez maga a kőszikla, maga az Isten egyszülött fia, Krisztus.

Mintha azt mondaná az Úr: „ha látni akarod dicsőségemet, mint ahogy Mózes is ezt kérte, akkor itt mellettem van egy hely, állj erre a kősziklára, aki az én szeretett Fiam, aki az én dicsőségem képmása, tiszta kisugárzása. Ő borítja fénybe arcodat – mint egykor Mózesét –, mert ami benne, Krisztusban van, az történik veled is, hiszen benne teremtettelek, az ő képére és hasonlatosságára”.

Ebben a létben nincs helye a nosztalgiának, a múlt dédelgetésének. Mert nincs más valóság, csak a jelen, mindig a jelen. A visszatekintés tehát nem emberi módon történik, ez volna a nosztalgia, hanem a hit és Isten igéjének fényében. Ez adja a jelen örömét, melyben nincs hiány, mert a kősziklára állunk, arra a helyre, mely Isten mellett van.

Elhagyva Csíksomlyót, sokakban kétségtelenül űrt hagytunk, érzik a hiányunkat, de aki hitben éli és dolgozza fel eljövetelünket, az is megtalálja igazi helyét Isten mellett, a Kősziklán. Mindnyájan arra kaptunk hivatást, hogy Krisztusban éljünk. Ha őt választjuk és rá merünk állni a Kősziklára, akkor Isten maga helyez a Kőszikla hasadékába – mint Mózest is –, azaz Krisztus, Isten Fia titkának és a Szentháromság titkának mélységeibe. Ide szeretnénk segíteni minden testvérünket imáinkban és életünk átadottságában, mert csak így találkozhatunk igazán egymással. Igen, ott a Kőszikla hasadékában, Isten Fia szívében találkozunk igazán. Ott, ahogyan Mózest is befödte az Úr jobbja, úgy borul ránk, úgy árnyékoz be minket is e fellebbenő lepel, maga a Szentlélek.

Mózes azt kérte előbb, hogy Isten járjon velük a pusztában. Ezt az Úr éppen azáltal teljesítette, hogy Mózest belerejtette a kőszikla hasadékába, vagyis Krisztusba, és így vonult velük, hiszen – ahogy Szent Pál mondja – „mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, ittak ugyanis az őket követő lelki sziklából: a szikla pedig Krisztus volt” (1Kor 10,4).

Ki szeretném emelni Urbán Erik OFM provinciális néhány gondolatát, melyeket 2023. november 11-én, a hálaadó szentmise homíliájában osztott meg velünk és az egybegyűlt hívekkel: „… nem elég, hogy Mózes felemeli a kezét reggel, délben és este: folyamatosan szükség van az Úr erejére. Köszönjük, hogy nem csak imádkoztok és engeszteltek, hanem hosszan hordoztok bennünket az Úr előtt, mint ahogy ezt számos alkalommal megtapasztaltuk. Hála és öröm van bennünk, hogy az egyházé vagytok, így a miénk is. (…) Kívánjuk, hogy az Úr növelje meg számotokat az ő szent egyházában…”

A szentmise elején pedig a magam bevezető szavainak egyik pontja ez volt: „… örömünk legnagyobb oka az, hogy ebben a helyzetben is azt igyekszünk tenni, amit az Úr kér tőlünk. (…) Szent Ferencről azt énekeljük a Szentírás szavaival, hogy ő már a mennyben követi a Bárányt, akármerre jár… Jól mondja ez az ének, hogy Ferenc most már a mennyben követi a Bárányt, ugyanis előtte a földön követte őt. És valóban, a szerzetesnek nincs más dolga, mint ez: kövesse a Bárányt, a mennyei Jegyest, akármerre is vezesse őt.”

Ebben a lelkületben hagytuk el Csíksomlyót, s az ott élő minden testvérünket. A költözésnél megtapasztalt nagylelkű, békés és derűs segítségnyújtásban is megtapasztalhattuk az ő részükről azt, hogy a hitben elengedtek bennünket… hadd kövessük a Bárányt, mert ő az egyetlen Szikla, melyre föl kell állnunk, s melynek hasadékába az Atya helyez bennünket, hogy Szentlelkében élhessünk minden lélek üdvösségére.

Mind az én bevezető szavaim, mind pedig Erik testvér homíliája így zárult: „Az Úr legyen veletek mindenkor, és adja meg, hogy ti is mindig ővele legyetek.” Ezzel mintegy kölcsönösen kérve egymásra – Szent Klára szavain keresztül – Isten áldását! Úgy legyen!

Egy klarissza nővér

Az írás megjelent a Vasárnap 2024/22-es számában.