A szombat van az emberért

0
240

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

Egy szombaton vetésen vitt keresztül az útja. Tanítványai útközben tépdesték a kalászt. Erre a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amilyet nem szabad!” De ő megfelelt nekik: „Sose olvastátok, mit csinált Dávid, amikor ínséget szenvedett, és társaival együtt éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a szent kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük, s adott a társainak is.” Aztán ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is.”

Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Felszólította a béna kezű embert: „Állj középre!” Aztán megkérdezte őket: „Szabad szombaton jót vagy rosszat tenni, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.

Mk 2,23–3,6

Megtenni vagy elhagyni? Megtartani vagy kikerülni? Mindent előírás szerint vagy hézagosan keveset? Rigorista módon élni vagy a laxizmusnak engedni? A betűnek engedelmeskedni vagy a Lélek indíttatásait követni? – aktuális kérdések, amelyek nemcsak Jézus korabeli embereket foglalkoztatták, hanem a ma élő Krisztus-követőket is gyakran megkörnyékezik. Hogyan és milyen módon kellene Istennek „tetsző” életet élni? Mégis talán siker- és profitorientált világunk nagy tévképzete és betegsége éppen ez a látásmód, amely megbetegíti a ma emberét is, miszerint a világ leredukálható csak „fekete” és csak „fehér” perspektívákra. Ez a látásmód olyas szintű beszűkültséghez vezet, amely hiányolja a kegyelem felülmúlhatatlan ingyenességét, és azt a magától értetődő valóságot, miszerint a létet nem kell megszolgálni. Mindenünk, amink van – spirituális és materiális javaink –, Isten kegyelmi ajándéka, és éppen ezért célt téveszt az, aki a törvények megtartását tűzi élete fő céljának, mert mindez nem több, mint erényfitogtatás, legalábbis erkölcsi értelemben.

Jézus a mai evangéliumban nagyon szépen pontosítja „a szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért”, éppen ezért a vallásgyakorlásunk, a lelki életünk nem merülhet ki abban, hogy betartunk minden törvényt vagy éppen előírást. Fontosak ezek, félreértés ne essen, itt arról van szó, hogy mindezt milyen lélekkel tesszük, hogy egy parancs szolgálja-e mostani és eljövendő életünket, vagy inkább számunkra hasznos hivatkozási alap hamis énünk (én jobb vagyok, én jobban tudom, én szentebb vagyok) éltetésére? Fontosak a törvények, de talán még fontosabb, hogy milyen lélekkel tartjuk meg azokat. Ha viszonyulásainkban jelen van a szabadság, az öröm és a szeretet, akkor nincs mitől tartanunk, hiszen akkor jó úton járunk. Mert egyetlen cél sem szentesíthet olyan eszközt, amely távol áll az evangéliumi örömhírtől, magától az Úrtól. Mert csak így válhat hitelessé, termékennyé, örömtelivé életünk és a szolgálatunk, ha e kettő kéz a kézben jár egymással. Jézus bennünket is óvva szeretne inteni a túlzott önbíráskodástól, attól a szemlélettől, amely mindig rigorista módon a betűre támaszkodik a Lélek ellenében. A mi feladatunk Krisztus-követőkként nem a gonosz üldözése, a törvények betartatása vagy a bűnök másokra való ráolvasása, hanem az Istennel megélt életegység, életünk örömhírének továbbadása a mellettünk élők számára. Mert a vallás, a lelki élet nem a többiekről szól, hogy ki, mit és hogyan tesz vagy nem tesz, hanem rólam és az Istenről, arról a kapcsolatról, amit nap mint nap élek, amelyből töltekezem. Ha ezt elhiszem és megélem, nagy szabadságra és örömre tehetek szert.

Olasz Béla

Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/22-es számában.