Ballagás a gyulafehérvári papnevelő intézetben

0
1857
Fotók: Kováts Álmos Botond/SIS

A május-június hónapok a középiskolákban és az egyetemeken a végzős hallgatók számára a kicsengetést, a ballagást hozzák magukkal. Május 24-én, pénteken a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetben is sor került a hatodéves diakónusok ballagására, amelyen jelen voltak a szeminárium elöljárói, a tanári kar képviselői, valamint a kispapi közösség tagjai.

2024-es végzős diakónusok: Czirják Ottó (Csíkmadaras), Ferencz Egon József (Gyergyószárhegy), Hosszu Norbert Lajos (Kézdimartonos), Kajtár Zsolt László (Gyimesközéplok) és Nagy Ferenc (Deményháza).

A ballagási ünnepséget megelőzően a reggeli órákban hálaadó szentmisét tartottak a szeminárium kápolnájában. A déli órákban került sor a ballagásra, valamint az ünnepi beszédekre. Balázs Barnabás ötödéves diakónus köszöntötte az egybegyűlteket, melyet követően a kispapi közösség nevében a ballagó szeminaristákat Gergely József diakónus, az V. évfolyam felelőse búcsúztatta, melyet a jelképes ajándék átadása követett. A búcsúzó diakónusok nevében Ferencz Egon József fogalmazta meg gondolatait, majd Diósi Dávid dékán-vicerektor és András István szemináriumi rektor szólt a ballagókhoz, egybegyűltekhez.

A bensőséges ünnepet Kováts Álmos Botond harmadéves kispap szavalata tette szebbé a Schneider Arnold kántor és Barna Miklós István negyedéves kispap, cantus magister által vezényelt kiskórussal együtt.

A szeminárium szokásai szerint a ballagás zárómomentuma az intézet csengőjének megszólaltatása volt, ezzel is kifejezve, hogy ebben az évben a szentelendők számára utoljára szólt a csengő, amely a tanulmányi évek lezárását jelentette.

Forrás: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ