Hogyan változott meg annak a lánynak az élete, aki az Ifjúsági Világnapon visszanyerte a látását?

0
308
(Fotó: Ziua Mondială a Tineretului / Facebook)

Jimena, az a fiatal nő, aki visszanyerte látását, miután 2023 augusztusában a portugáliai Lisszabonban, az Ifjúsági Világnapon tartott szentmisén áldozott, a CNA spanyol nyelvű hírpartnerének, az ACI Prensának mesélt arról, hogyan élte meg ezt a pillanatot, hazatérését, és egy Ferenc pápával való különleges találkozás részleteiről is beszélt, amikor a családjával Rómába tett zarándokutat, hogy megköszönje a Szűzanyának a vele történt „csodát”.

Jimena két és fél éven át szenvedett a rövidlátás következtében kialakult 95%-os látásvesztéstől. Tavaly Madridból Lisszabonba utazott az Opus Dei egy csoportjával. Az ezt megelőző napokban a fiatal nő rokonai és ismerősei kilencedet tartottak a Havas Boldogasszony tiszteletére, akinek ünnepnapját augusztus 5-én tartják, ugyanazon a napon, amikor Jimena visszanyerte látását.

Az idő megállni látszott abban a madridi kávézóban, ahol Jimena és édesapja az ACI Prensával beszélgetett. Jimena a 17 éves lányok egyszerűségével, fénytől és reménytől sugárzó arckifejezéssel emlékezett vissza részletesen arra, mit érzett azon a tavalyi napon, amikor meggyógyult.

Sírtam a béke érzésétől

„Amikor visszajöttünk az áldozásból, leültem a padba, és akkor hirtelen eltűnt minden idegesség, amit addig éreztem. Remegtem az idegességtől, és amikor az áldozás után térdre ereszkedtünk, lehunytam a szemem, és nagy békét éreztem, és akkor már nem remegtem.” Miután a Lisszabontól északra fekvő Évora de Alcobaça város egyik templomában magához vette Krisztus testét, a fiatal nő elmondta, hogy sírás fogta el, de ez nem egy normális sírás volt: „A békesség érzésétől kezdtem el sírni, ilyen még soha nem történt velem; nem tudtam, hogy a békesség érzése miatt is lehet sírni.” „Olyan voltam, mintha szuper békés lennék, mintha belülről már tudtam volna, mi történt, anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem. Aztán kinyitottam a szemem, felszárítottam a könnyeimet, és tökéletesen láttam az oltárt, a tabernákulumot…”

Arra is visszaemlékezett, hogy felismerte barátait, akik vele együtt ünnepeltek a történtek miatt. „Amikor a szentmise véget ért, hálaadásképpen felmentem, hogy felolvassam a Havas Boldogasszony imáját, hogy hálát adjak.” Ettől a pillanattól kezdve Jimena minden nap hálás a „csodáért”, amely megértette vele, „hogy hagyni kell, hogy egy kicsit Isten karjaiba essünk, mert az ő tervei sokkal nagyobbak, mint a mieink. Inkább a bizalomról van szó, mint arról, hogy megpróbáljuk a hitéletünket oda vinni, ahová akarjuk.”

Szűzanyánk nem hagyja félben a dolgokat

Édesapja felidézte, hogy közvetlenül a gyógyulás előtt Jimena sürgősségi műtétre készült. Aznap este sokat imádkozott a Szűzanyához, és másnapra a szemében lévő konvergencia meggyógyult, így nem volt szükség a műtétre – mondta.

Az édesapja számára lányának első gyógyulása is jel volt: „Ha már volt egy korábbi gyógyulásod a Szűzanya által, akkor a hitedet ez tartja meg. Vagyis a Szűzanya nem hagyja félben a dolgokat, és akkor sem akart minket elhagyni.”

Ezután nem sokkal a spanyolországi Málagában, a Rincón de la Victoria strandon tett séta során megálltak, hogy imádkozzanak a Kármel-hegyi Szűzanya sziklák között elhelyezett képe előtt, ekkor apa és lánya úgy döntöttek, hogy teljesen átadják magukat a Szűzanyának.

„Ezen a tengerparti sétán eszünkbe jutott egy nagyon fontos dolog, ami szerintem az egész folyamat során alapvető fontosságú, és ez az, hogy hagyjuk Istent cselekedni, ne a mi terveinkbe tegyük bele Istent, hanem legyünk részei az övének. Tehát változtassuk meg az imádkozás módját. Nem arról van szó, hogy azért imádkozol, hogy Isten azt tegye, amit te akarsz, hanem arról, hogy azért imádkozol, hogy megértsd, mit akar Isten, hogy tegyél.”

Jimena édesapja elmagyarázta, hogy ekkor értették meg, hogy augusztus 5-re egy kilenceddel kell készülniük.

Az orvosok véleménye a „csoda” után

Portugáliából hazatérve Jimena felkereste azt az orvost, aki az elmúlt években figyelemmel kísérte az ügyét, és akit betegsége miatt nem ismert személyesen. „Nem tudtam elmagyarázni neki, nagyon elérzékenyültem. Aztán egy orvos azt is mondta, hogy akármelyik pillanatban is gyógyultam volna meg, az sosem lehetett volna azonnali” – mesélte a fiatal nő.

„Igen – mondta az édesapja –, lényegében azt mondta, hogy nincs rá logikus magyarázat; hogy az orvosi lehetőségek keretein belül Jimena 40-45 éves korára apránként meggyógyulhatott volna. Szóval volt ez a lehetőség, de persze 16 évesen és így hirtelen, hogy nincsenek korábbi esetek – nincsenek.”

A fiatal nő édesapja elmondta, hogy nagyon szép találkozó volt az orvossal, és hogy az összes nővér izgatottan várta őt, és megölelték. Újra elvégezték az összes vizsgálatot, és megállapították, hogy a betegsége teljesen megszűnt.

Ferenc pápa buzdítása

Az Ifjúsági Világnapról hazatérve Jimena levelet írt Ferenc pápának, hogy beszámoljon élményeiről. A szentatya nem sokáig várt a válasszal, és arra bátorította őt és családját, hogy zarándokoljanak el a Santa Maria Maggiore-, más néven a Havas Boldogasszony-bazilikába, amely Róma egyik legfontosabbika. Amit Ferenc pápa nem tudott, az az, hogy a Gondviselésnek köszönhetően a család már egy évvel azelőtt eltervezte a római utazást, hogy ott töltsék az év végét.

„Tavaly januárban kaptam meg a jegyeket, hónapokkal azelőtt, hogy Jimena meggyógyult volna. Feltételeztük, hogy úgy megyünk Rómába, hogy Jimena vak, de nézd…” – mondta az édesapa elérzékenyülve.

Különleges találkozás Ferenc pápával

Az Örök Városba tett utazásuk során, amely a Szűzanya iránti hálából zarándoklat lett, a család négyszemközti találkozót folytatott a szentatyával, és részt vettek az általa január 1-jén, Mária, az Istenanya ünnepén bemutatott szentmisén is. Jimena édesapja felidézte, hogy mindenkit rabul ejtett Ferenc pápa, aki a rá jellemző közvetlenséggel és bizalommal fogadta őket több mint egy órán át a vatikáni Szent Márta-házban.

Jimena édesapja az ACI Prensának elmondta, hogy a pápa sok tanácsot adott nekik, és arra biztatta őket, hogy foglalják írásba Jimena minden vallomását, és lépjenek kapcsolatba a madridi püspökkel.

A pápa tanácsát követve jelenleg Jimena vallomásának megírásán dolgoznak, és várják a madridi érsek, José Cobo Cano bíboros válaszát, akivel néhány hónapja próbáltak kapcsolatba lépni.

Az orvosok reakciójával kapcsolatban elmondta, hogy a szentatya hangsúlyozta, hogy az ilyen típusú orvosi megjegyzéseket érvényesnek ismerik el a csodák igazolásának eljárásában. Mert, mint mondta neki, nagyon nehéz egy orvosnak a ‘csoda’ szót minden tudományos ismeretével együtt kimondani.

Jimena és a Szűz Mária

Jimena, aki ez idő alatt Madridban kis csoportokkal osztotta meg bizonyságtételét, elmondta, hogy most már „nagy áhítattal” van a Havas Boldogasszony iránt, de bevallja, hogy mindig is kötődött Szűz Máriához. Azt is elmondta, hogy különleges szeretetet érez iránta, „mert végül is mindenben, ami velem történt, mindig nagyon sokat támaszkodtam a Szűzanyára, különösen azért, mert úgy tűnt, könnyebben tudok ragaszkodni a rózsafüzérhez”.

„Végül is a Szűzanya közbenjáró, ez a kapcsolat, amit anyaként ápol velünk, könnyebbnek tűnt számomra. Úgy látom őt, mint egy anyát, aki megjelenik köztünk, ugyan nem fizikailag, de vannak apró jelei vagy dolgok, amelyekben megmutatja mindannyiunknak, hogy ő már itt van.”

Az édesapja hangsúlyozta, hogy Jimena képes volt megérteni, hogy „nem ő a főszereplője mindennek, hanem hogy messze mások felett álló adottsága van, és hogy az ő felelőssége, hogy nagylelkű legyen és továbbadja. De a főszereplő végül is a Szűzanya”.

„A tavaly augusztus 5-i csoda óta arra kérnek bennünket, hogy csatlakozzunk a kilencedekhez, amelyeket az emberek gyógyulásáért ajánlanak fel, és mi mindannyian csatlakozunk hozzájuk. De névtelenül tesszük, mert szerintem nem lenne jó, ha az emberek azt hinnék, hogy Jimenának hatalma van. A másik dolog az, hogy lehet, hogy Jimenának rendkívüli hite és nagyon nagy belső élete van, de ez a magánéletéhez tartozik” – jegyezte meg az édesapa.

Hangsúlyozta, hogy „hiba azt gondolni, hogy hirtelen valakinek hatalma van, mert kapott egy ajándékot. Ez két nagyon különböző dolog, és összekeverni őket hiba. Hiszem, hogy az egyik szép dolog, ami szintén a Szűzanya kegyelme, hogy közvetlen és közvetett bizonyságtételekben meg tudja osztani a tapasztalatait, hogy más emberek közelebb kerüljenek az Úrhoz. És ennyi. A többi pedig puszta babona.”

A fiatal nő édesapja megjegyezte, hogy az evangéliumban sok olyan csoda van, amelyeknek a kedvezményezettjei olyan emberek, akiknek a nevét soha nem tudjuk meg. Azt is hangsúlyozta, hogy ma is sok csoda van, és hogy „Jimena csodája azért volt nevezetesebb, mert a Szűzanya akarta”. „Rá kell bízni a dolgot. Ő [Szűz Mária] az, aki elvisz minket [a világ] minden szegletébe. Lehetetlen, hogy nagy reklámköltségvetéssel megtervezve elért volna oda, ahová ez a történet végül eljutott” – mutatott rá.

Az Eucharisztia sokkal nagyobb csoda

Jimena számára „az Eucharisztia végül is sokkal nagyobb csoda, mert bár rejtőzködőnek tűnik, mert nem – mit tudom én – kíséri villámlás az égből, vagy ilyesmi, de végső soron maga az Isten az, ő tette lehetővé, hogy visszanyerjem a látásomat, és hogy mindannyian itt legyünk.” „Nekem úgy tűnik, hogy ez az a pillanat, amikor a legközelebb vagyunk a mennyországhoz itt a földön, mert végül is egységben vagyunk Istennel. Ezért igyekszem, amikor csak tehetem, elmenni a misére.”

Jimena mosolyogva mondta, hogy mielőtt visszanyerte volna a látását, volt egy könyvlistája, amelyeket fel akart olvasni magának. Visszatérése a normális életbe azonban már egy új normalitást is jelent – mondta.

A fiatal nő hozzátette, hogy néhány nap múlva újra elzarándokol Rómába együtt azokkal a barátaival, akik vele voltak az Ifjúsági Világnapon.

Almudena Martínez-Bordiú / CNA

Fordította: Dénes Gabriella