Vass Éva 2020 óta a Hit és Fény erdélyi közösségének koordinátorhelyettese. A Hit és Fény küldetése közelebb vinni az evangéliumot értelmi fogyatékosok és családjaik számára. Ez egy vegyes csoport, ahol 30-40 éves „gyerekek” is vannak a közösségben. Vass Éva mesélt arról, hogyan került a Hit és Fény közösségbe, mit ad számukra a közösség ereje.
Hogyan került kapcsolatba a Hit és Fény közösséggel?
A nemzetközi Hit és Fény több tartományra oszlik világszerte, én az erdélyi közösségeknek vagyok a mozgatója Orbán Rékával együtt.
Van egy egészséges gyermekem, Zsuzsanna, és egy autista és értelmi fogyatékos fiam, Dénes. Dénes révén kerültem kapcsolatba a Hit és Fénnyel, amikor a csíkszeredai közösségből meghívtak minket is, hogy vegyünk részt a találkozókon. 2015 óta veszünk részt a csíkszeredai közösség találkozóin, táboraiban, és 2020-tól vagyok az erdélyi közösségek koordinátorhelyettese.
A Hit és Fény közösség küldetése a közösségek fenntartása értelmi fogyatékosok, szüleik és segítőik számára. Ezek a közösségek mindenki számára nyitva állnak, akik szeretnének az evangélium útján, Jézus útján járni. Azt is mondhatjuk, hogy küldetése közelebb vinni az evangéliumot értelmi fogyatékosok és családjaik számára. Én például azt éltem meg, hogy a Hit és Fény közösségben Dénes fiammal együtt tudunk Jézushoz közelebb kerülni. A Hit és Fényben azt valljuk, hogy minden találkozón Jézussal találkozunk, és ezt próbáljuk mások felé is közvetíteni. Azt, hogy az értelmi sérültek számára ez egy út, amin a szülőkkel és a segítőkkel együtt járhatunk.
Az a tapasztalat motivált, hogy fogyatékkal élő gyermekem van, és szeretném őt mindenhova elkísérni. Ez vezetett el a Hit és Fényhez, és a tény, hogy ez az, ami erőt, lendületet ad. A csatlakozó szülők szintén azt mondják, hogy a közösség társat jelent számunkra a fogyatékkal élő gyermek nevelésében. A Hit és Fénynek nem egy szociális intézmény létrehozása, inkább a családi élet támogatása a célja.
A nemzetközi titkárságnak van egy éves kiadványa, az Útravaló, és abban minden hónap találkozóinak ajánlanak egy-egy témáját, amit minden közösség a maga sajátosságaira alkalmazva tud felhasználni. Ezeken az alkalmakon van lehetőség imára, ünneplésre. A nyári táborban is elsősorban a Szentírásra hagyatkozva választunk témát. A szentírási részt próbáljuk megjeleníteni, ezzel is közelebb hozva az értelmi fogyatékosok számára azt, hogy mi van a Bibliában. A megjelenítés tulajdonképpen a szentírási részlet elutánzása, melyben mindenki szerepet vállal. A sérültek is elmondják – amennyire tudják – az elhangzott szavakat, ezzel is közelebb kerül az evangélium szövege a sérültekhez meg a szülőkhöz is. Ez levezényelni sohasem egyemberes feladat.
Nálunk nem egy emberes, egy animátor vezeti le egy találkozó menetét. Három-négy ember vállal részt abból, hogy mit mutat be, mivel próbálja közelebb hozni az adott szentírási részletet, és csak ott, ahol már nagyon idősek a szülők, és kevés a segítő, például Marosvásárhelyen, készíti elő egy személy a találkozót. Nyilván nincs könnyű munkája, de segítségére van az, hogy ezek már nagyon régi közösségek, a csíkszeredai idén harminc éve alakult. A vásárhelyi még régebbi, és ismerik annyira egymást a segítő meg a fiatalok, hogy ne legyen ez kihívás, hanem egy baráti találkozó egy adott téma mentén.
Mit tehetünk azért, hogy a speciális igényű gyerekeknek, felnőtteknek jobban helyük legyen a társadalomban?
Ez kétoldalú, mert egyrészt az a kérdés, hogy a társadalomnak mire van szüksége, hogy jobb, befogadóbb legyen, és másrészt a sajátos igényű embereknek mire van szükségük. Egy kicsit több elfogadásra van szükség, mert azt tapasztaljuk, hogy nem ismerik és így félnek a fogyatékos embertől. Nehéz ezt ecsetelni, mert már régóta azt tapasztalom, hogy a Szent Ágoston-templomban egy befogadó plébániai közösségre találtunk. Ilyesmire volna szükség, hogy merjünk lépni egymás felé. Sokszor előfordul, hogy maga a család zárkózik el és nem óhajtja a nagyobb nyilvánosságot. Ez nagyon-nagyon függ attól, hogy mi volt az eddigi életútja, és hogyan sikerült a gyermekkel megvalósítani azokat az álmokat, melyeket számára álmodtak a szülők. Van, akinek ez jobban sikerült, van, akinek kevésbé. Aki a Hit és Fény közösségbe jön, legtöbbször azt szeretné, hogy a gyermekével közösen vehessen részt, vagy tudja azt, hogy a gyermeke egy olyan közösségben van, ahol keresztényi szemlélettel fogadják. Talán családonként változik, hogy kinek mire volna szüksége, hogy bekapcsolódhasson, ha erre igénye van.
Többéves tapasztalattal a háta mögött milyen kapaszkodót tudna mondani?
A legfontosabb, hogy nincsenek egyedül, mert tapasztaltam, hogy a diagnózis elfogadásában nagyon megrendül a család megküzdő képessége, hisz a gyermek betegsége mindig az egész családot érinti. Önkéntelenül is ezzel a fájdalommal, ezzel a veszteséggel kell megbirkózzanak, de nincsenek egyedül, ezt tudom hangsúlyozni és átadni számukra. Van segítség, vannak segítő csoportok, és lehet segítséget kérni, ha ezt igénylik.
