„O felix Roma, o Roma nobilis…” Szeminaristák római tanulmányi úton

3
365

A gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet ötöd- és hatodéves növedékei főpásztorukkal, Kovács Gergellyel, valamint szemináriumi elöljáróikkal közösen tanulmányi úton vesznek részt február 11–18. között Rómában.

A zarándokjellegű tanulmányi út február 11-én, vasárnap a kolozsvári Szent Mihály-templomban celebrált szentmisével vette kezdetét, innen utaztak az örök városba.

Február 12-én, hétfőn reggel a kispapok szentmisén vettek részt a Villa Mater Redemptoris magyar zarándokház kápolnájában. A szentmise főcelebránsa Kovács Gergely gyulafehérvári érsek volt, vele koncelebráltak a szemináriumi elöljárók, András István szemináriumi rektor, Diósi Dávid dékán-vicerektor, Hurgoi Sándor fegyelmi prefektus, Kiss Endre spirituális. A reggeli szentmisén megemlékeztek Isten szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 85. évfordulójáról.

Ezt követően meglátogatták a Tevere folyó partján fekvő San Giovanni Dei Fiorentini-templomot, pápai kisbazilikát, ahol Francesco Borromini kora barokk itáliai építész sírját is felkeresték.

A koradélelőtti órákban az úticél az Apostoli Penitenciária volt, ahol a tanulmányi úton lévőket Krzysztof Józef Nykiel, az Apostoli Penitenciária régense fogadta és üdvözölte, bemutatva a meglátogatott szentszéki intézményt. Ezt követően a főpásztor vezetésével a csoport megtekintette a Piazza Navonát, valamint a Santa Maria sopra Minerva-templomot, valamint a Pápai Egyházi Akadémiát.

A nap folyamán sor került a Szent Péter-bazilika alatti „scavi” meglátogatására és Szent Péter apostol sírjának felkeresésére is. Itt a résztvevők a pápai himnusz eléneklésével fejezték ki tiszteletüket és engedelmességüket Szent Péter és utódai iránt. A nekropolisz felkeresését követően a Római Kúria központi hatóságán, a Pápai Államtitkárságon fogadta és köszöntötte a csoportot Edgar Peña Parra érsek, államtitkár-helyettes, az Általános Ügyek Részlegének vezetője. Ezt követően a temesvári egyházmegyéből származó és az államtitkárságon szolgáló Toman Zoltán fogadta a csoportot, az érdeklődőknek részletesen bemutatta az államtitkárság felépítését, bevezette az elöljárókat és papnövendékeket a katolikus egyház központi szervét jelentő Szentszék működési alapelveibe és főbb tevékenységi területeibe.

A római tanulmányi út programját Kovács Gergely gyulafehérvári érsek állította össze. Minden második évben a mindenkori ötöd-, illetve hatodéves papnövendékek vesznek részt, hiszen minden papságra készülő szeminarista számára fontos az egyház szívének, Rómának, a Szentszéknek az emberközeli megismerése, annak minden történelmi, kulturális, vallási és jogi aspektusával együtt.

Mindez a Klérus Kongregáció által 2016-ban kiadott A papi hivatás ajándéka (latinul: Ratio fundamentalis Institutionis Sacerdotalis) kezdetű dokumentum alapján a kispapok mindennemű fejlődéséhez szerves módon kapcsolódik és hozzájárul.

Fotók: Balázs Barnabás, Kajtár Zsolt László

Forrás: SIS

3 HOZZÁSZÓLÁSOK