Kiszolgáltatták a betegek kenetét a nagyváradi székesegyházban

0
305
Fotók: A nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala

Ünnepi szentmise keretében szolgáltatták ki a betegek kenetét 2024. február 11-én, vasárnap, a betegek világnapján a nagyváradi székesegyházban mindazok számára, akik a szentség felvételét kérték és a szükséges felkészítésben részesültek.

A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyés püspök volt, aki úgy fogalmazott: nemcsak a betegekre, hanem minden szenvedőre is gondolunk ilyenkor, azokra is, akik a kórházban vagy otthonaikban élik mindennapjaikat. De azokra is, akik a betegek mellett állnak, az ápolókra, gondozókra, akik áldozatot hoznak azért, hogy enyhítsék a testi fájdalmat, szenvedést, vagy hogy gyógyuláshoz vezessék a betegeket. A testi gyógyuláson túl a hitünk szerint ott van a léleknek az orvossága, kezelése, a gyógyulása. Isten annyira szereti az embert, hogy a szenvedések idején is érezteti közelségét. Ilyen szándékkal voltak ma jelen és vették körül a híveket, akik a vigasztalódást keresik, hogy Krisztus követésében helyt tudjanak állni.

Forrás: A nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala