Hála az „igen“-ért. Szerzetesek találkoztak Nagyváradon

0
1380

A megszentelt élet világnapját követő szombaton, február 3-án de. 10 órai kezdettel a nagyváradi püspöki palotában találkoztak a római katolikus és a görögkatolikus egyházmegyék szerzetesei és szerzetesnővérei, majd délben a székesegyházban bemutatott szentmisén adtak hálát az általuk kimondott „igen“-ért, a jelenlétükért, a szép szolgálatukért.

Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott a bevezető részben: egy személyes hangulatú ünnepre gyűltek össze a megszentelt élet képviselői, akik sokszor háttérben vannak a szolgálatukkal, melyet kitartóan végeznek. A hivatásuk kiváló és nagyszerű, mert arról szól, hogy nekik jellé kell válniuk az emberek előtt.

Ugyanakkor most megújult elköteleződéssel kérik Isten segítségét és áldását, hogy az ő akarata szerint tudják teljesíteni a küldetésüket. Együtt imádkoznak a kapott kegyelmekért, és azért, hogy minél több munkás legyen az Úr szőlőjében.

Virgil Bercea görögkatolikus püspök volt a szentmise szónoka, aki elmélkedésében a zsoltáros szavait idézve arról beszélt: ki kell nyitnunk szívünket-lelkünket az ajtónk előtt álló és zörgető győzedelmes Isten előtt, aki nem azért kopogtat, hogy megijesszen bennünket, hanem mert szeret és bátorítani akar.

A szertartás zenei szolgálatát a Katalin-telepi vincés ifjúság látta el.

Ciucur-Losonczi Antonius

MEGOSZTÁS