Csendben, jelek által találkoztak Jézussal

0
772

A betlehemi egyszerűségben, csendben, jelek által találkoztak Jézussal a hallássérültek december 26-án a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templomban. A rendhagyó szentmisét Tuzson Attila kisegítő lelkész mutatta be, amely jeltolmácsolva volt. A haladó jelnyelvtanfolyamosok közül néhányan hanguk kíséretében el is jelelték a szentmisén elhangzott karácsonyi énekeket.

Jézus születésnapja minden évben örömmel tölti el szívünket. Ez az öröm fokozottan csillogott azok szívében, akik december 26-án részt vettek Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János-templomban megtartott rendhagyó szentmisén.

Az Atya szeretetből küldi hozzánk fiát, Jézust, aki mindenkihez szól. Szólni kíván azokhoz is, akik nem értik a kimondott szót, nem hallják a felcsendült dalt, de befogadni óhajtják az evangéliumot. Ők a hallássérültek. Csendességük által kiszorulnak és erőtlenné válnak. Ennek kívánt véget vetni Isten, amikor meghívott néhány elkötelezett szívet arra a feladatra, hogy a hallássérültek részére is érthetővé tegyék igéjét.

A Keresztelő Szent János-plébánián szolgáló Tuzson Attila kisegítő lelkész mutatta be számukra a szentmisét karácsony másodnapján, mely jeltolmácsolva volt akadálymentesítve. A haladó jelnyelvtanfolyamosok közül néhányan hanguk kíséretében el is jelelték a szentmisén elhangzott karácsonyi énekeket.

,,Most azért vagyunk itt, hogy elinduljunk az öröm útján,” – hallhattuk a prédikációban. Ennek valósága tükröződött vissza a fellélegző arcokon, könnyben úszó szemekben.

A betlehemi egyszerűséget megélve az ők szívük is egyszerűen annyit óhajt: megérteni és felfogni Isten csodálatos odafigyelését. Könnyű bízni a folytatás lehetőségében, amikor búcsúzóul a következő alkalom lehetőségeiről beszélnek a jelenlévők. Erre kérem Isten áldását és bízok abban, hogy mivel az ő akarata, semmi nem akadályozhatja meg annak bekövetkeztét.

Szotyori Tünde-Mária jeltolmács, HIFA-Románia Egyesület

MEGOSZTÁS