Szebb ünnepet a rászoruló gyermekeknek

0
339
Fotó: Facebook / Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgy

Évről évre egyre több megyeszékhelyi osztályközösség csatlakozik a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete által meghirdetett, Christmas Challenge / Karácsonyi kihívás néven ismertté vált ajándékgyűjtéshez. A jótékonysági akció célja, hogy a szervezet karácsonyra minél több nehéz helyzetben lévő háromszéki gyermeket megajándékozhasson.

A kezdeményezés révén a szeretetszolgálat immár negyedik éve buzdítja a diákokat, hogy lepjék meg a hátrányos helyzetben lévő gyermekeket, ajándékozzanak nekik tanfelszerelést, tisztálkodási szereket, ruhaneműt, édességet. Mindezt egy dobozba kell elhelyezni, szépen becsomagolni és egy kis címkén feltüntetni, hogy kinek szánják a meglepetést, fiúnak vagy lánynak, megjelölve az életkort is. A cél az, hogy ezek a gyermekek is részesülhessenek abból az örömből, amit egy aprócska ajándék jelenthet a szeretet ünnepén – fogalmazták meg az ötletgazdák.

Székely Róbert, a szervezet munkatársa lapunknak elmondta, azt tapasztalják, hogy évről évre egyre több közösséget sikerül megmozgatniuk, de osztályok mellett rendszerint egyéni adományozók is átadják ajándékaikat kollégáinak. Míg az első akción 850, tavaly már közel ezer ajándékcsomagot sikerült összegyűjteniük. „Jól esik ez az összefogás, ez az akarat” – fogalmazott, s megjegyezte: idén román tannyelvű osztályok is jelezték, hogy bekapcsolódnak.

Az előző évekhez hasonlóan, a megmozdulás idén is egy versenyhez hasonlít, melyre az iskolai közösségek az osztályok létszáma fele plusz egy csomaggal nevezhetnek be. Jelentkezni a csomagok leadásakor lehet a szeretetszolgálat önkénteseinél, akik december 19. és 21. között fogadják az adományokat – 17 és 19 óra között – a főtéren található kőszínpadnál, a Szemerja negyedi Bertis üzletnél, valamint az 1918. december 1. úton lévő Amigo üzletnél (az egykori sörözőnél). Aki nem szeretne versenybe szállni, de szívesen ajándékozna, szintén a jelzett időben és helyszíneken teheti meg. A jótékonykodást a szervezők ezúttal is meghálálják: a legszorgalmasabb diákokat következő nyáron egy vidám, élményekben bővelkedő csapatépítő nappal ajándékozzák meg.

Ajándékokat fogadnak a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi, Horgász utcai székházában is. Ugyanakkor más karitatív szervezetekkel közösen élelmiszergyűjtést szerveznek a nagyobb áruházakban. Székely Róbert azt mondta, bárhol is adományozzunk, biztosak lehetünk abban, hogy felajánlásunk célba ér, és valahol valakinek biztosan örömet okoz.

Demeter Virág Katalin / Háromszék