Az „azonnaliság kultúrájának” kihívása a megszentelt életben

0
749

Nagyváradon zajlott a romániai rendfőnöki konferenciák általános gyűlése október 18-20 között, ennek keretén belül az elöljárók képzési napon is részt vettek. A képzési nap vezetője Pina Riccieri olasz nővér, a Szent Pál Leányai közösségnek a tagja. A jelenlévő és az interneten keresztül bekapcsolódó elöljárók az idő témáját mélyítették el.

Az előadó nővér hasznos és elgondolkodtató szempontokat nyújtott a hogyan élünk és hogyan használjuk az időt a megszentelt életben kérdésekhez. Az eltelt harminc évben gyökeres változások jelentek meg a társadalmi életben és mindez kihatással van a mai szerzetesi életre. Az előadó négy szempontot emelt ki: az élettartam meghosszabbodása, az élet minőségének javulása, az autonómia és az önkifejezés lehetősége, egy új szubjektivitás kialakulása.

A meghosszabbodott várható élettartam azt eredményezte, hogy nagyon sok idős szerzetes van, akikről gondoskodni kell, fiatal szerzetesek viszont kevesen vannak. Az életminőség lényegesen javult, de ez mintha már központi törekvéssé vált volna mindenki számára. Az autonómia és önkifejezés fontossá vált a társadalmi gondolkodásban, és egy új szubjektivitás alakult ki. A személyiség néhány olyan aspektusa, amelyet a modern kor a hagyományos társadalmakból örökölt, mint az ügy iránti elkötelezettség, a kötelességtudat, az áldozathozatal értéke, az engedelmesség, mintha eltűnőben lenne.

Egy olyan társadalomban élünk, amelyben már nem tudjuk, hogyan kell várni. Minden azonnali lett, ,,valós időben”, ahogy az emberek már néhány éve mondják. A kulcsszó a ,,szimultán”. Írok egy e-mailt, várom az azonnali választ. Ha nem érkezik meg, bosszankodom: miért nem válaszol? Mennyire kontrasztos ez a régi időkkel szemben, amelyben a levélváltás „mérte” az időt. A borítékok lassú tempóban jöttek és mentek, és mi várakoztunk. Nem is beszélve az azonnali üzenetküldő rendszerekről, amelyeket használunk, mint például a WhatsApp, amelybe bele van építve az, hogy „láthatjuk”, hogy a másik „látta” az üzenetünket.

A virtuális és a valós élet egyre inkább elválik egymástól, mert más szabályok szerint létezik. Vannak még dolgok, helyzetek, amelyeket nem lehet azonnalivá tenni: a várandósság, a serdülőkor, a felnőttkor.

Úgy tűnik, a ma embere kezdi elveszíteni az időtartam észlelésének képességét, a szünet megélését, ami visszavezeti az élet és a kapcsolatok ritmusához, és lehetővé teszi számára, hogy elmélyítse a tapasztalatokat és kifejezze kreativitását. Az ebben a kultúrában felnövekvő fiataloknak nyújtott szerzetesi képzés pedig egészen más szempontokhoz kapcsolódik. Minden képzési folyamat a csendre, a magányra, a lassúságra épít. Hogyan tudjuk mégis az „azonnali kommunikáció” kultúrájában felmutatni a szerzetesi élet lényeges értékeit és támogatni a mélyreható elemzésre való képességet, a meditáció képességét, a csendben való létezés képességét, a folyamatos olvasás képességét? Minden nap nekünk is önvizsgálatot kell tartani, hogy mennyire von be minket az egyéni médiafogyasztás, mennyire veszi el tőlünk az értékes időt és von el minket hivatásunk alapvető értékeitől, vagy mennyire segíti apostolkodásunkat?

Az idővel való bánásmódban is Jézus világos irányt mutatott nekünk. Az ő prioritásai az alábbiak voltak: betegek iránti figyelem, Isten országának hirdetése, találkozások, bezsélgetések és párbeszédek másokkal, hosszú imában töltött idő, kapcsolat a barátokkal. Eltanulhatjuk tőle ezt az öt prioritást.

A szerzetesi élet alapértéke, lelkiségtől függetlenül az állandó megtérés. A szüntelen megtérés révén újra kalibrálhatjuk az időérzékünket is, a prioritásaink átrendezése révén. Az előadó nővér alapítójuk, Boldog Giacomo Alberionét idézve a megtérés akadályairól is beszélt: a kíváncsiságról, a sietségről, valamint a büszkeségről és makacsságról. Nem könnyű vállalkozás a mai kulturális miliőben élő és felnövekvő szerzetesek számára elöljáróként szolgálni, de egy szép önismereti útra vállalkozhatnak, azon az ötös sávon, amelyet 5C-ként tarthatunk számom (olaszul: convinti, coinvolti, credibili, contenti, coerenti): a meggyőző, bevont, hiteles, tartalmas, koherens élet sávjain.

Még számos gondolattal és reflexiós kérdéssel távozott a 35 rendet képviselő elöljáró a nagyváradi találkozóról, de mindenekelőtt hálásan, hiszen a nagyváradi egyházmegye előzékeny és jóságos vendégszeretetét élvezhette a három nap alatt. Böcskei László püspök az ünnepi nyitószentmise keretében megköszönte a szerzetesek szolgálatát és rávilágított arra, milyen fontos, hogy a szerzetesek, lelkipásztorok rendszeresen találkozzanak, hiszen így tudják egymással megosztani tapasztalataikat, a hivatás szépségét, így tudják lelkesíteni egymást.

A résztvevő szerzetesek számára nagyszerű élmény volt megismerkedni a püspöki palota értékeivel, mintegy „bemerítkezhettek” a barokk palota örök szépséget hirdető kincseibe a püspök személyes tárlatvezetése nyomán.

A találkozó második napjának reggelén a résztvevők Virgil Bercea görögkatolikus püspök vendégei voltak a váradi görögkatolikus székesegyházban, ahol a felekezeti iskola diákjainak szentmiséjén vettek részt. Virgil Bercea püspök is kifejezte köszönetét a szerzetesek létéért „őrzőangyaloknak” nevezve őket. ,,Nagyon boldog vagyok, hogy együtt ünnepeljük ezt a szentmisét. Ők angyalok, mert minden munkájukkal teljesen átadták életüket Krisztusnak. Mindent, amit az Úrért tesznek, értünk is teszik” – fogalmazott a püspök.

A találkozó állandó vendége volt Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, aki a Romániai Püspökkari Konferencia keretén belül a megszentelt életért felel. A találkozó végén bátorította a jelenlévő elöljárókat, hogy fogalmazzák meg problémáikat, mert közvetíteni fogja az illetékes egyházi hivatalok felé.

A váradi találkozó alatt nemcsak a szerzetesi testvéri közöséget élhettük át, de tanúi voltunk a püspöki testvéri közösségnek is, amelynek lelkesítő példáját a hallottakkal együtt tovább szeretnénk adni saját közösségeinkben is.

Homa Ildikó SSS, a Romániai Rendfőnöknői Konferencia elnöke

Fotó: Homa Ildikó, Eugen Ivuț, nagyváradi római és görögkatolikus püspökség