Ahogy a méhész ismeri méheit, úgy ismer bennünket Isten

0
851

Búcsús ünnepre gyűltek össze június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Székely-Sóvidék központjában, a Medve-tóról híres Szovátán, a már 1878 óta Istent dicsőítő római katolikus templomban a város lakói, parajdi és korondi zászlós zarándokok és máshonnan érkezettek.

Szép az, ha az összetartozásnak valós történelmi hátterét is ilyen mélyen megélik napjainkban is, mert volt idő, amikor Szováta a református fejedelmek idején mint fília szerepelt a korondi és parajdi anyaegyházak mellett. Napjainkban önnálló plébániaként dicsőítik e templomban a szentháromságos egy Istent Köllő Tibor plébános segítségével, számos fília hozzácsatolódásával.

Hosszú sorban vonultak be Isten házába a feszület után az egyháztanácsosok; a zászlós szovátai huszárok a Mátyás huszárbandériumból; a fekete ruhás történelmi vitézi rend tagjai; a cserkészcsapat gyerek és felnőtt képviselői; a ministránsok és a papság. A bevonulók sorát Kerekes László segédpüspök zárta.

Szorgos mesteremberek keze munkáját dicsérte a tiszta, felújított templombelső, melyet néhány hónap leforgása alatt sikerült e napra befejezni. A püspök Isten áldását kérte e helyre, majd végigvonulva a templomon szenteltvízzel meghintette a szent hajlékot, hogy újra sokan, kitartóan imádkozhassanak benne Isten dicsőségére és áldhassák énekükkel az ,,oszthatatlan Istenséget”, aki itt különösen ,,háromságban egy fölség”-ként védelmezi a hozzá folyamodót. A plébános bíztatta a jelenlevőket, hogy imáikkal újítsák fel a lelkek mélységeit is, hogy Istennek tetsző közös áldozatot mutathassanak be.

Az igeliturgiában az Ószövetségben bemutatott könyörülő Istenről és az Újszövetségben a szívünkbe oltott szeretetről felismerhető Szentlélekről hallottunk. Az evangélium alapján a szentbeszédben Kerekes László püspök a Szentháromság titkába próbálta az emberi értelmet bevezetni, amiről leghitelesebben Jézus szavaira alapozva vallhatunk. A történelem során számos művészi alkotás mintázta meg a háromszemélyű egy Istent: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, szeretetegységüket. Az Atya annyira szerette az embereket, hogy elküldte Fiát a világba, hogy az embert felemelje és megmentse. De ,,nem szabad nekünk meghaladni mindazt, amit tudunk és amit Jézus Krisztus emberi szavakkal elmondott, hogy Isten egy és mégis három személy. Ő és az Atya egy. Ő küldi a Szentlelket, aki megerősít bennünket.” Jelenünket jelenlétével segíti, ,,mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen”. Isten rejtőző, de nem elzárkózó, tetteiből felismerhető, műveiben látható. ,,Deus revelatur”, aki megnyilatkozik és Jézuson keresztül beszél a szívünkbe oltott intenzív, hozzánk lehajló, odaadó, feláldozó szeretete által. Bennünket is a szeretetre sarkall.

Véges emberi értelmünkkel nem tudjuk felfogni Isten nagyságát. A segédpüspök egy hasonlattal élt, miszerint olyanok vagyunk, mint a lepke, mely a mécses lángjához közelít: ha túl közel kerül hozzá megégeti szárnyait, de nem érti meg annak működését. Egy másik hasonlattal is élt, mert mint ahogy a méhész ismeri méheit, úgy ismer bennünket Isten, aki minket teremtett és végtelen szeretetével elhalmozott bennünket, főleg amikor emberi testet öltött Jézus személyében és kinyilatkoztatta önmagát. Isten nem távoli, hanem jelenlevő, életét nap mint nap értünk odaadó valóság, aki Jézuson keresztül az Atya akaratát teljesíti és közvetíti az emberek felé. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek intenzív szeretetközössége hozza létre a Szentháromság egységét. Ha figyelünk erre a szeretetrre, akkor felismerhetjük saját küldetésünket. ,,Látjuk azt is, hogy egyházközségeink, egyházmegyéink milyen szeretetközösséggé kell, kellene alakuljanak” Családjaink, plébániaközösségeink is ebből a szeretetből kellene merítsenek. Ferenc pápa a szinodális zsinat témájának fontosságára hívta fel a figyelmet, jó lenne szeretetközösséggé alakulni, aktív részvétellel, munkálkodással. Ez másokra is kisugárzik, és így mások életére is hat a megélt szeretet.

Keresztény életünket végigkíséri a Szentháromság kezdve keresztségünktől és a többi szentségen keresztül, mert mind az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében valósulnak meg, ,,mert benne élünk, mozgunk és vagyunk”. A világban levő széthúzást orvosolhatnánk, ha a szentháromságos egy Istenre tekintenénk, onnan megtanulhatjuk, hogyan forduljunk mások felé. Másokért élni, a Szentlélek irányításait elfogadni a feladatunk. Példaként a trinitárius szerzetesrend tagjainak viselkedését, másokért vállalt áldozatkészségét tárta elénk, akik magukat nem kímélve mások helyett fogollyá váltak, csakhogy azok hazamehessenek családjukhoz. Életünk összekuszálódott szálait ki tudjuk bogozni, ha a Szentháromságos egy Istren egységére, szeretetintenzitására tekintünk és ,,rá tudunk figyelni és rácsodálkozni”, így rátalálhatunk a megoldásokra, s ezek a ,,szeretetben, jóságban, irgalmasságban, békében” fog kicsúcsosodni.

A hívek hosszú sorokban járultak az áldozás alatt a közös lakomához, majd örömmel a szívükben fogadták az ünnepélyes áldást.

A szentmisét szebbé, felemelővé tették munkájukkal a Boldogasszony Iskolanővérek, vezényletük által a megszólaltatott kórus felnőtt és ifjú tagjai szebbé, összehangoltabbá tették a liturgikus énekek zengését, így a hívek is mélyebben, bátrabban kapcsolódhattak be a közös áldozatbemutatásba.

Bíró Jolán-Ilona