Túl vagyunk a csíksomlyói búcsún, mely mintegy zárszava volt májusnak, hiszen észre sem vettük, és már el is telt az egyik legkedvesebb hónapom. Amikor elgondolkodunk, mi minden történt csak egy vagy két hét alatt, rájövünk, az élet zajlik, mindentől függetlenül: már Szentháromság vasárnapja közeleg, ugyanakkor június elején ünnepeltük a gyereknapot is (van, ahol június első vasárnapján), s a pedagógusok sztrájkjáról is lenne bőven mit mondani.
Kanyarodjunk vissza kicsit a gyereknaphoz. Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. A gyereknapról azt olvashatjuk, azzal a céllal javasolták megünneplését, hogy „megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről”.
Azt hiszem, nemcsak szülőként, de felelős felnőttként is sokszor gondolunk, figyelünk erre a kifejezésre: a gyerekek jóléte, jólléte. S ilyenkor akarva-akaratlan eszembe jut a gyerekszegénység, hisz egy felmérés szerint az Európai Unión belül Romániában él a legtöbb szegény gyermek. Magától jön a következő gondolat: a gyermek lelki jólléte. Hisz manapság már idejekorán bejön a teljesítménykényszer, az ,,elég jó-e a gyerekem?”, „olyan ügyes-e, mint a többi?”, és a sort hosszan lehet folytatni. S akkor még nem szóltunk semmit azokról a gyermekekről, akik bántalmazó családban, közösségben élnek. Az ő gyereknapjukról nem beszélünk…
Ha elbizonytalanodunk a gyereknevelés útvesztőjében, gyakran szakkönyvekhez, cikkekhez nyúlunk. S ott meg tudnak nyugtatni, hogy minden gyerek a maga tempójában fejlődik, de… És a de után jönnek a részek, melyektől még inkább szorongunk: vajon eléggé odafigyelek rá? Rá tudom nevelni mindarra, amire fontos az adott életkorban? Mi lesz, ha sosem tanulja meg… S amikor jön a milliónyi, negatív hangvételű kérdés, Vekerdy Tamás előadásait hallgatva mindig vissza tud térni a józanabb felem, mert ő mindig kiemeli, óvodás korban nem különóra kell a gyereknek, hanem szabad játék, az, hogy nyugodtan rugdossa a kavicsot, ha éppen ahhoz van kedve. Azt érezze: szeretjük, biztonságban van. Ezt nem a századik kisautótól vagy a többezer lejes plüssmackótól érzi majd. „Nem az teljesít igazán jól a felnőtt életben, akit már gyermekkorában is kemény, versengő, taposó körülmények között neveltek, hanem az, aki gyermekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág tévesen értelmezett, fölösleges követelményekkel túl korán megtörje” – mondja Vekerdy. Én hiszek neki.
Az írás megjelenik a Vasárnap június 4-i számában.
