Életút és örökség – Habsburg Ottó életútját bemutató tárlat nyílt Egerben

0
732

Habsburg Ottó életútját bemutató kiállítás nyílt meg május 19-én az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban Életút és örökség címmel, mely szeptemberig látható.

A kiállításmegnyitón Ternyák Csaba egri érsek köszöntőjében hangsúlyozta, mennyire fontosak történelmi, keresztény-katolikus gyökereink, amelyek az önmagát európainak, de ugyanakkor magyarnak valló Habsburg Ottó életét is áthatották.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az életszentség és a katolicizmus nem véletlenül kapott olyan nagy hangsúlyt Habsburg Ottó életében, hiszen egy szent édesapa gyermeke volt – hangsúlyozta a főpásztor.

Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója beszédében arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy Habsburg Ottó életművének mindannyian örökösei vagyunk. Európai és világviszonylatban is jelentős és maradandó ez az örökség. A modernizációra és az elvilágiasodásra való válasz, reakció volt Habsburg Ottó élete és tevékenysége. Életével megmutatta, hogy katolikusként hogyan lehet ebben a modern világban tevékenykedni, s közben újra és újra megújulni.

Hitéből merített erőt, állandó hálaadással. Éppen ezért lehet rá példaképként tekinteni; azoknak is, akik nem feltétlenül egy keresztény Európában szeretnének élni, akiknek ezek a gyökerek nem annyira fontosak és meghatározóak, mint számára voltak. Meg volt győződve arról, hogy a keresztény Európa nem pusztán egy elképzelt hipotetikus valóság, hanem egy gyakorlati valóság, legalábbis azzá tud válni – fogalmazott az alapítvány igazgatója.

A kiállítás megnyitója előadásokkal folytatódott. Fejérdy Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos igazgatóhelyettese Habsburg Ottó és a katolikus egyház kapcsolatának epizódjai címmel; Bartók Béla, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense Az Ottó-misék és a legitimizmus jellemzői Egerben (1920–1944) címmel; Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal korábbi főigazgatója Visszaemlékezések Habsburg Ottó egri látogatásairól címmel tartott előadást.

Az esemény házigazdája Domán Vivien, a Szent István Rádió munkatársa volt. Zongorajátékával közreműködött Rotteinstein Fanni, a főegyházmegyei könyvtár tárlatvezetője.

Forrás: Egri Főegyházmegye/Balogh Ferenc/Magyar Kurír

Fotó: Federics Róbert/Szent István Televízió

MEGOSZTÁS