Szexualitás – a Szentháromság földi előképe

1
1390

A TestTeo nevű hétvége, amelyet az Ő az út! ifjúsági szolgálat szervez, programfelelőse Kovács Imola, az ember testének és szexualitásának teológiájáról tanít. A hétvégét Marosvásárhelyen, május 5-7. közt a Szentcsalád-plébánián szervezték az Imádság Háza munkatársai, önkéntesei összesen kilencen. A tanúságtételekből és előadásokból álló program mindenkinek szól, aki szeretné megérteni Isten tervét az emberről és annak életéről. Ebből szándékozom – több részben, témák szerint – rövid ízelítőt adni az olvasóknak.

Életünk értelme, hogy úgy szeressünk, mint Isten. Isten pedig harmadmagával szeret. A Szentháromság azáltal valósul meg, hogy az Atya folyamatos, gyöngéd szeretetet táplál a Fiú iránt, aki ezt ugyanúgy befogadja és viszonozza. Kettejük szeretetkapcsolata olyan erős, hogy egy harmadik személy jön létre: a Szentlélek.

Isten azonban nem akarta megtartani magának ezt a kapcsolatot, ezért embert, férfit és nőt teremtett a maga képmására. Testet alkotott nekik és lelket lehelt beléjük. Fontos ez a két mondat. Isten képmásai vagyunk, azaz lelkünk, életünk és szabad akaratunk van. De Isten egy földi világba helyezett minket, s szellemünk, szívünk mellé még adott valamit: a testet. Ha véletlenszerűen megkérdeznénk egy keresztényt, hogy melyik a jobb, a test vagy a lélek, valószínűleg a másodikat választaná. A test ugyanis rossz, mocskos és szentségtelen – érvelhetne. Pedig nem. Isten nem véletlenül alkotott nekünk anyagi formát. Ő maga végtelen, egy valódi misztérium. Mégsem rejtőzködik. Láthatatlanságát láthatóvá akarja tenni számunkra, misztériumát a szentségek által teszi tapasztalhatóvá. A szentségek anyagi formában jelennek meg, gondoljunk csak a keresztelővízre, az Eukarisztiára, a krizmára, … és a házasságra. A házasságnak pedig szerves része a szexualitás, s ami nem csak a gyermeknemzésre hivatott. Mi sem példázza jobban a Szentháromságot, mint a hitvesi kapcsolat! A férfi és a nő arra hivatott, hogy egyesülésük által megéljék az isteni szeretetet. A szexuális (és nem a buja) vágyat ezért teremtette Isten. Folyamatos, szabad, egymást kereső szerelmük pedig gyümölcsöző, akár az Atyáé és a Fiúé: új életet teremt.

A kereszténység egyik legalapvetőbb forrása a Biblia, avagy a Szentírás. Utóbbi nemcsak egy megnevezés, hanem kifejezi a Szentlélektől való sugalmazottságot és a maradandó formát. A Bibliát így rendkívül eredeti és megbízható terméknek tekinthetjük. Vessünk egy pillantást a Szentírás felépítésére, pontosabban az elejére, végére és közepére. A könyvek könyve egy házassággal kezdődik, egy házassággal végződik (ti. a Bárány és az egyház mennyegzőjével), a közepén pedig szintén egy házasság található (ti. Salamon királyé és hitveséé, Szulamité). Ha így állunk, akkor Isten csak akarhatott valamit mondani nekünk róla! A három frigyet akár így is értelmezhetjük: Isten az embert a földre helyezte, a házastársi szeretet megtapasztalására hívta. A földi életben ennek átélése az isteni szeretet tükrét tartja elénk, amint az Énekek Énekét is értelmezhetjük a testi szerelemként, és Istennek népe iránti szereteteként. A földi lét előképe az Örökkévalóságnak, ahol Jézussal, az egyház jegyesével egyesülhetünk. Ez viszont semmiképp sem jelenti azt, hogy a Szentháromság tagjai közt szexuális kapcsolat állna fenn, s hogy a feltámadás után ezt tapasztalhatjuk meg. Jézus ugyanis ezt mondja: „A feltámadottak ugyanis nem nősülnek, és férjhez sem mennek” (Mt 22,30). De a test maga feltámad. Isten pedig nem támasztana fel olyat, ami szentségtelen.

Miért látjuk mégis sokszor bűnösnek testünket? A bűnös lét akkor kezdődött, amikor Ádám és Éva a Sátán bíztatására ettek a tiltott gyümölcsből. A Sátán bukott angyal volt, aki elveszítette Isten közelségét és végtelen szeretét. Az ember azonban még nem. Ezt irigyelte meg és akarta elvenni tőlünk. Mi mást rontott volna meg legelőször, mint azt, ami földi tükre majdan megtapasztalt szeretetnek? Természetesen a testet. Tapasztalhatjuk, hogy a szexuális bűnökhöz másképp viszonyulunk, mint a többihez: „Isten mindent megbocsát, de a paráznaság, az egy kicsit mégis más. Sőt, nem is kicsit…”. Isten a teremtés hatodik napján „látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). A testtel és az anyagi világgal együtt! Az ember test és lélek egysége, éppen ezért a Sátán azzal próbálkozik, hogy e kettőt szétválassza. Ezt nevezi Szent II. János Pál pápa a halál kultúrájának.

Bűnökre nemcsak a test képes, hanem a szellem is. Testünkhöz való helyes viszonyulásunk tehát nem az, hogy bűnösnek teküntjük és elnyomjuk nemi vágyait, hanem az, hogy helyesen kezeljük azokat!

Jézus megtestesült, halálával együtt megfeszíttettek bűneink, így buja vágyaink is. Annak a természetes, szeretetet adó szexualitásunknak viszont, melyet Isten ajándékozott nekünk kezdetben, nem volt szüksége a megfeszíttetésre.

Kovács Panna