A vallások és felekezetek védelmezője

0
709
A különböző felekezetek képviselői megáldották III. Károly királyt. Fotók: képernyőképek a közvetítésből

A Szent Kereszt darabjait tartalmazó ereklye a körmeneti kereszt részeként vezette III. Károly király koronázási szertartásának bevonulását. Ferenc pápa ökumenikus gesztusként adományozta áprilisban Károly királynak a walesi egyház centenáriuma alkalmából. A fatöredékek a keresztény hagyomány szerint abból a fakeresztből származnak, amelyre Jézust feszítették. Május 6-án, mintegy hetven évvel II. Erzsébet királynő megkoronázását követően III. Károly királyt, az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodóját Justin Welby canterbury-i érsek, az anglikán egyház első számú vallási méltósága koronázta meg a londoni Westminster-apátságban. A koronázási szertartás számos ökumenikus mozzanatot tartalmazott.

A koronázás megható és üzenetértékű pillanata volt, amikor a történelemben először a különböző keresztény felekezetek vezetői, köztük Vincent Nichols katolikus bíboros áldásban részesítették III. Károly királyt. Ugyancsak először kaptak aktív szerepet a szertartáson buddhista, hindu, zsidó, muszlim és szikh hagyományokat képviselő vallási vezetők. Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek mellett Pietro Parolin bíboros államtitkár és Miguel Maury Buendía, Nagy-Britannia apostoli nunciusa, korábbi romániai nuncius képviselték az eseményen Ferenc pápát, ami azért is rendkívüli, mert közel 500 év óta ez volt az első szentszéki képviselet, amely a Westminster-apátságban részt vett egy brit uralkodó megkoronázásán.

Az anglikán egyház 1534 óta államegyháznak számít, amikor VIII. Henrik szakítva Rómával saját magát tette meg az új anglikán egyház vezetőjévé. VIII. Henrik megtartotta és a hivatalos uralkodói címek közé emelte a Hit védelmezője címet, bár azt még a pápa adományozta neki az egyházszakadás előtt. A mindenkori brit uralkodó a mai napig az anglikán egyház főkormányzója és a Hit védelmezője cím birtokosa.

A koronázási szertartás tükrözte Károly királynak még trónörökösként tett azon kijelentését, miszerint ő nem a hit, hanem a hitek védelmezője kíván lenni. Mivel a kijelentés heves vitát váltott ki, később úgy pontosított, hogy a brit uralkodó feladata nem az anglikán vallás védelme más vallások kizárásával, hanem „valamennyi vallás szabad gyakorlásának a védelme” az Egyesült Királyság keretein belül. Mindezek a gesztusok jelzésértékű lépések a katolikusok és anglikánok, illetve a keresztény felekezetek és a világvallások közötti szakadék áthidalására. A Szent Kereszt árnyékában tett lépéseket kísérje Isten áldása!

Az írás megjelent a Vasárnap 2023/20-as számában.