Készülünk Ferenc pápa budapesti látogatására: Megyünk, hogy a hitben megerősítést nyerjünk

0
1044

Erdélyből több helyről több csoport indult el Budapest felé, hogy Ferenc pápával találkozzom, vele imádkozzon, a szavait hallja. Csíkszeredából a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum második csoportja most kel útra. Lelki vezetőjük, az iskola spirituálisa, Simó Gáspár számol be lelkületükről, gondolataikról.

Nemsokára indulunk 16-an Budapestre a Corona expresszel. Reggel elindult Erdély Imre tanár úr és Pál Ágnes tanárnő 22 diákkal. Összesen 40-en megyünk Budapestre, hogy a szentatya apostoli látogatásán résztvegyünk.

Így most készülőben az a történet jutott eszembe, amikor Jézus Krisztus Szent Péternek mondja: Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,31-34)

Az ígéretet Péternek mondta az Úr Jézus, de ez az ígéret szerintem minden Péter-utódnak szól: Jézus imádkozik az ő helytartóiért, hogy a hitben erősen álljanak, szavukkal és példájukkal megerősítsék testvéreiket a híveket.

Most elindulunk, megyünk, hogy a hitben megerősítést nyerjünk, s ezáltal majd mi is megerősítsük a hitben azokat, akikkel élünk. Eleink, köztük Isten egyik legkiválóbb szolgája,  Márton Áron püspök atya által hátrahagyott örökséget ápoljuk, gondozzuk, s megélve megpróbáljuk továbbadni.

Simó Gáspár