Isten szolgálatába akarnak állni −Diakónusszentelés Gyulafehérváron

0
1335

Kerekes László segédpüspök április 22-én diakónussá szentelte a csíkmadarasi Czirják Ottót, a gyergyószárhegyi Ferencz Egon-Józsefet, a kézdimartonosi Hosszu Norbert-Lajost, a gyimesközéploki Kajtár Zsolt-Lászlót és a deményházi Nagy Ferencet. A szentelést megelőzően lelkinapon vettek részt a diakónusszentelés előtt álló kispapok Magyarfenesen, Kiss Endre spirituális vezetésével.

Az evangélium felolvasása után András István rektor kiszólította a jelölteket és kérte a segédpüspököt, hogy szentelje fel őket a szerpapi – diakónusi – szolgálatra.

Kerekes László segédpüspök homíliájában a lelkesedés fontosságát emelte ki. Elmondása szerint akár a házasságra készülők, akár a papságra készülők esetében nem lehet látni, tudni, mit hoz az élet. A jelöltekben is jelen van a vágyakozás, bár nem tudják, hová mennek, mégis – bízva a gondviselésben – Isten szolgálatába akarnak állni, és egy életen át tanúskodni tettekkel a Krisztusba vetett hitükről.

Továbbá kiemelte, hogy az Isten szeret kalandba bocsátkozni: „fantasztikus, szép és hallatlan kalandba”. Igaz, nem gazdagságot ígér Jézus, ennél többet: az ő barátságát. Barátságot, amely aktív és nincs feltételhez kötve. ,,Mutassátok meg, mondjátok el, hogy jó Krisztus barátja lenni” – biztatta a szentelendőket. A segédpüspök személyes élményét is megosztotta, hogy nagycsütörtök óta naponta imáiban hordozza a szentelendőket.

A homília után a jelöltek letették a szentelési ígéreteiket, majd tiszteletet és engedelmességet fogadtak a mindenkori főpásztornak. Ezt követően a teljes átadás jeleként földre borultak, miközben a Mindenszentek litániáját imádkozva kérték a családtagokkal, rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel megtelt gyulafehérvári székesegyházban megjelentek a szentek közbenjárását a jelöltekért.

A litánia elimádkozását a diakónussászentelés két lényeges mozzanata követte: a püspök általi kézrátétel és a felszentelő ima. Az újonnan felszenteltek magukra öltötték a diakónusi liturgikus ruházatot: a keresztben viselt stólát és a dalmatikát, valamint átvették az evangeliáriumot, majd a diakónusi rendbe való befogadással zárult a szentelés szertartása.

Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük!
Ad multos annos!

Forrás: Seminarium Incarnatae Sapientiae

Fotók: Balla László/LK Creativ ART Galéria