Pál József Csaba temesvári megyés püspök húsvéti üzenete

0
657

Jézus Krisztus életünk legnagyobb ajándéka. Az, hogy feltámadt, és az a tény, hogy megjelent sokaknak, ez az ő szeretetének különös jele. Ha a sírból direkt a mennybe ment volna, sokkal nehezebb lenne hinnünk. De ő feltámadt, nekünk ajándékozta magát, és ma is folyton érezteti szeretetteljes jelenlétét, velünk járja életünk útját.

Ezzel kapcsolatban három dolgot szeretnék aláhúzni: Jézus él, bízhatunk benne, mert elhárítja az akadályokat, Jézus munkálkodik (kivezet a gyászból).

1. Jézus él. A hívő és hitetlen között pontosan ez a legnagyobb különbség. A hitetlen hiszi, hogy Jézus Krisztus élt (mint Mózes vagy Cicero), a hívő pedig hiszi, hogy Jézus Krisztus él. És nem csak „valahol” él, hanem velünk járja életünk útjait. Nemcsak gondolati szinten tudjuk, hogy él, nemcsak „elhisszük”, hanem ez életünk tapasztalata is. Ő az, akivel találkoztunk vagy találkozhatunk, mint Mária Magdolna, aki a vele való találkozásban megtalálta élete értelmét, mint Péter és János, akik elbizonytalanodásukban új erőre kaptak, mint Tamás, aki jóllehet a közelében élt, mégis kételkedik mindaddig, amíg a Feltámadottal való találkozásban erőt kap, hogy odaadja az életét is Krisztusért.

Az Úr Jézus megajándékozott jelenlétével, de az ajándékozásban mindig két szereplő van: az egyik, aki ad, és a másik, aki elfogad. Ahogy a rádiónál is van adó- és vevőkészülék. Mindkettő fontos. Mi vagyunk azok, akiknek felajánlja jelenlétének drága ajándékát. Befogadók viszont akkor leszünk, ha vele együttműködünk.

2. Ha együttműködünk, elhárítja az akadályokat. Fontos, hogy megtegyük a mi részünket. Láttuk a húsvétreggeli asszonyoknál, hogy korán reggel felkeltek és elsiettek a sírhoz. Azon a napon ez volt az ő részük, hogy be tudják fogadni ezt az isteni ajándékot. A léleknek fel kell készülnie, hogy befogadja Isten ajándékát. Egy becsukott, összelapított zsákba nem lehet betenni semmit, ki kell nyílnia annak, hogy be tudjon fogadni. Nekünk a nagyböjti edzéseink segítettek abban, hogy húsvétkor nyitott legyen a lelkünk. De mindennap meg kell tennünk a magunk részét, mindennap kell tennünk valamit, amivel a szívünket kinyitjuk, hogy ma is befogadjuk Isten ajándékát. Isten közösségre hívott minket, de egyedül is indulnunk kell, és ha senki sem mozdulna, akkor is mennem kell.

Kedves testvéreim, azt látjuk, hogy a nagy tömeg, amelyik ott hozsannázott virágvasárnap Jézus körül, otthon marad. Egy-két asszony, egy-két apostol mozdul meg húsvét reggel, de ezzel az apró megmozdulással elindul egy világméretű esemény, meghirdetik Krisztus feltámadását, és Krisztus rajtuk keresztül el tudja árasztani jelenlétével az egész világot.

Nekünk is így kell tennünk. Ha a világon senki sem mozdul, akkor is elindulok. Meghallottam az ő hívó szavát, kinyitom a szívemet, befogadom Isten ajándékát, és elindulok, hogy elvigyem ezt az ajándékot mindazoknak, akikkel kapcsolatba kerülök.

Isten is megteszi a maga részét. Ő megtette már a legfontosabbat: feltámadt. De az is az ő része volt, hogy a kő el volt hengerítve. Ha otthonról számolták volna az asszonyok, rengeteg akadályt találtak volna, például azt, ahogy gondolták is útközben, hogy ki fogja elhengeríteni a követ. Odamennek, és nincs ott a kő. És hányszor megtapasztaltuk ezt életünkben, amikor előre spekuláltunk, jaj milyen nehéz lesz valami, ki fog akkor nekünk segíteni, lesz-e nekünk akkor erőnk…?! Elindultunk bátran, kezdeményezve, és azt láttuk, hogy az akadályok el voltak gördítve, az út el volt készítve. Persze útközben is állandóan jönnek gondolatok, hogy majd jön egy másik akadály, majd egy harmadik… mindig bátran kell mennünk előre. Ő feltámadt, él, előttünk jár, számíthatunk segítő jelenlétére.

Talán a mi részünk, a mi szívünk nyitogatása az is, hogy reggel egy kicsit korábban kelünk, imádságban találkozunk az Úrral, elmegyünk a szentmisére, akkor is, ha nagyon későn feküdtünk le. Nem azt nézzük, hogy sokan nem kelnek fel, sokan nem jönnek, én elindulok, jövök.

3. A feltámadt Jézus kivezet a sötétségből és ajándékká tesz. Kivezeti az apostolokat félelmükből, bezártságukból, azáltal, hogy elébük megy, megjelenik közöttük, bátorítja őket. Isten ajándéka, hogy a tegnapi gyász, a tegnapi fájdalom nem tart örökké. Ez is egy nagy-nagy ajándék a jó Isten részéről, és néha még az is, hogy elfelejtünk dolgokat, és elhalványul bennünk egy-egy fájdalom, begyógyul egy-egy seb. Néha szomorkodunk, hogy ezt is elfelejtem, azt is elfelejtem, de mekkora ajándék az is, hogy nem állandóan a fájdalom van a szívemben, hanem túl tudtam lépni ezen. Isten ajándéka az, hogy az élet tart örökké és nem a halál. Isten erre az életre hívott meg minket.

Kedves testvéreim, jó lenne, ha tudatosítanánk magunkban, hogy a feltámadt Krisztus népe vagyunk. Fontos, hogy a közösséghez, a néphez tartozónak érezzük magunkat. Egyedül nagyon könnyen elveszünk, könnyen lelohad a lelkesedésünk, gyengék vagyunk. Egyedül alig vagyunk képesek a jó hírt továbbadni. Erősítsük magunkban ezt a tudatot: a feltámadt Krisztus népéhez tartozom.

A nagyböjtnek szent 40 napja van, a húsvétnak szent 50 napja van. A nagyböjt készülődés volt, böjt, önmegtagadás, lemondás, többnyire a lelkünk készítése arra, hogy befogadjuk a nagy ajándékot. Most, amikor Krisztus feltámadását, magát Krisztust ajándékként befogadjuk a szívünkbe, ez az ötven nap azért van, hogy ezt az ajándékot tovább adjuk. Ötven nap az öröm időszaka kell hogy legyen. Mindennap kérjem a jó Istentől a mindennapi kenyérrel a mindennapi örömet, hogy megtörhessem, megoszthassam embertársaimmal. Krisztus feltámadásának nagy ajándékára legyen mindennapi válaszom, hogy ezt az örömhírt megosztom sokakkal.

Pál József Csaba temesvári megyés püspök