Kényszerekből a szabadságra

0
563

Nagypéntek a kereszthordozás, szenvedés, fájdalom napja. A szenvedés mélyén levő ember mindig reményvesztett, nem lát fényt, jövőt, kilátást. A fizikai fájdalom mellett ez a vastag sötétség a legpusztítóbb. Anselm Grün gondolataival járjuk ma a keresztutat belső szabadságra törekedve.

Isten megtapasztalása megszabadít
bennünket a világ hatalmától. Az istentapasztalat mindig összefügg a szabadsággal is. Már Angelus Silesius így fogalmaz: „Aki szereti a szabadságot, szereti Istent.”

A lelki út a függőségből és kényszerekből a szabadságra vezet. A külső és belső béklyóktól való megszabadulásnak azonban célja van. Életünk célja odaadni magunkat Istennek és az embereknek. Csak akkor adhatom oda magam és szerethetek igazán, ha megtaláltam önmagamat és megszabadultam az önközpontúságtól, az önmagamhoz és saját életemhez való görcsös ragaszkodástól.

Napjainkban sok ember szenved a szabadságérzet hiányától… Az emberek úgy érzik, életüket rengeteg kényszer határozza meg. Nem csak külső, gazdasági, a vállalkozókat munkahelyek megszüntetésére kényszerítő vagy társadalmi, szabadságunkat korlátozó döntésekről van szó, esetleg politikai kényszerekről, amelyek az értelmes reformok bevezetését mint „politikailag kivitelezhetetlent” akadályozzák. Ma fõként belső kényszerek fenyegetik az embereket. Szorongás lesz úrrá rajtunk, mások elismerésétől függünk, úgy érezzük, fogva tart múltunk, élettörténetünk, s nem engedi, hogy szabadon döntsünk. Érzelmeink, szenvedélyeink, szükségleteink és kívánságaink befolyásolnak bennünket és korlátozzák szabadságunkat. A kérdés az, hogyan juthatunk el a belső szabadságra.

A spirituális hagyomány régóta olyan utakat tár elénk, amelyek szeretnének elvezetni a külső tényezők hatalmától való szabadságra. A lelki ember egyben mindig szabad ember, akit nem kívülről irányítanak, hanem belülről él, függetlenül mások véleményétől és elvárásaitól, megszabadulva saját szükségleteitől és vágyainak kényszerétől.

A belső szabadság emberi méltóságunk lényege, hiszen csak a szabad ember egészen ember. Az Újszövetség iratai és a korai lelki hagyomány rámutat, hogyan járhatunk ma is a szabadság, s egyben az igazi emberré válás útján. Csak e szabadság megtapasztalásából tarthatom meg emberi méltóságomat egy ellenséges környezetben. Nem szabad azonban túl korán azonosulni a mártír archetípusával, mert az mazochizmus. Akkor viselhetek el bármilyen nehéz helyzetet, ha szabadnak érzem magam, és biztos vagyok méltóságom érinthetetlen voltában.

A korai mártírok hittek abban, hogy még a hóhérok sem árthatnak nekik, s ez az ellenséges világ gyűrűjében a szabadság érzésével ruházta fel őket. Ezzel az eredeti keresztény szabadsággal győzték le a mártírhalál szörnyűséges kínjaitól való félelmüket, és mentek a halálba emelt fővel, méltóságuk és szabadságuk teljes tudatában. […] szabadságuk alapját Krisztusban látták, aki a szabadságra hívta meg őket, és szabad fiakként és leányokként e világ idegenségében választotta ki őket.

Forrás: Anselm Grün: Út a szabadsághoz. A lelki élet mint a belső szabadság begyakorlása (Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2014)