Cselekvésben szemlélődni

0
654

A KÉK (Keresztény Élet Közössége) nemzetközi lelkiségi mozgalom világnapját ünnepelték a szatmári közösségben, április 1-jén.

A mozgalom március 25-hez köti újraalakulásának ünnepét, amikor a Mária Kongregáció visszatért az eredeti Szent Ignác-i gyökerekhez, egy új név felvételével is jelezve. A közösség életmódjának tekinti a cselekvésben való szemlélődést, vagyis mindenben keresni és megtalálni Istent.

Idén a nemzetközi közösség levele meghívta a világ minden táján élő csoportok tagjait az örömteli remény megélésére, mely aktív és kreatív.

Pakot Géza jezsuita szerzetes témafelvezetésében arról beszélt, hogy a Szent Ignác-i lelkiség egyik alaptémája a megkülönböztetés képessége, vagyis aki a megváltás művében munkálkodik, figyel és megtapasztalja Isten működését. Aki gyakorolja a megkülönböztetést, figyel a belső megmozdulásokra és aktívan, kreatívan közreműködik abban a valóságban, amiben éppen van.

Ezt követően a résztvevők kérdések alapján továbbgondolhatták a témát, majd elmondták, hogyan tapasztalják meg a reményt, örömet, kreativitást.

Néhány gondolat az elhangzottakból:

  • az öröm és a remény ösvényén járni értelmet ad a mindennapoknak, hogy én is tehetek valamit,
  • amikor el tudom engedni a kontrollálásomat a dolgok fölött, megtapasztalom, hogy Isten hordoz,
  • amikor nekem szegezik a kérdést: miért van háború, ha annyit imádkoztok?
  • tudatosítja bennem, hogy rá kell hangolódjak Isten „adójára”, én kell változzak, nem a körülmények,
  • a világ azt sugallja, nem éri meg szeretni. Amit én tehetek az, hogy megkeressem a másik emberben az isteni kisugárzást, mert ez az én javam is.- a szeretet a fogyasztás kategóriájába kerül. Boldog Kalkuttai Teréz anya mondása: kis dolgokat nagy szeretettel tenni.
  • Minden helyzet alkalmas arra, hogy változzak. Amin nem tudok változtatni, azt el kell fogadjam, hagyni kell, mert Isten tervében benne van.

Forrás: A Szatmári Egyházmegye Világiak Irodája

MEGOSZTÁS