A törvénytől az együttérzésig

0
558

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Abban az időben:
Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az?”
Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, is most látok.”
A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!”
A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Jn 9,1.6–9.13–17.34–38

A szamariai asszony története után – az élő víz témája után, amelyet Krisztus a benne hívőnek ajándékoz – az egyház arra hív, hogy a világosságról, a fényről elmélkedjünk, amelyet Jézus hoz, hogy látni tudjunk. A vak ember meggyógyítása történetén végighalad a paradoxon, hogy az, aki egész életében nem látott, Krisztussal találkozva képessé válik a látásra, ellenben azok, akik azt tartják magukról, hogy látnak, a Jézussal való találkozásban vaknak mutatkoznak. A farizeusok a vak ember állapotában Isten büntetését vélik felfedezni, emiatt kérdezik a tanítványok is, vajon ki vétkezett. Ezen elmélet szerint a szenvedés oka a bűn, az emberi mulasztás, ami miatt betegség sújt valakit. Ezzel el lehetett intézni, hogy ő a hibás, vessen magára, ujjal lehetett rá mutogatni, mert ő kereste magának a bajt. Milyen könnyen beleesünk mi is ebbe a verembe, és felmentjük magunkat az együttérzés, a megértés alól, hogy ne kelljen közel engedni a másik szenvedését. Jézus nem foglalkozik ezekkel a hiedelmekkel, hanem végtelen együttérzésében ő maga megy oda, hogy segítsen a vak embernek. Sarat csinál a kezével, és elküldi a Siloe-tóhoz, hogy mosakodjon meg. A hite az, ami meggyógyítja a vakot, hogy bízik Jézus szavában.

A környezetében levők nem értik a történteket, és csak azt látják, hogy Jézus szabályt szeg, mert szombaton gyógyít. Egyébként is bűnös ember hogyan képes ilyen csodákat véghezvinni? Az a törvényszemlélet – amiből hiányzik a kompasszió, amely nem képes együttérezni a szenvedővel – hamis és vak. Bemerevedik a saját látásmódjába, és képtelenné válik, hogy másképp lássa a valóságot. Az isteni együttérzés azonban tágítja a látást – nemcsak a fizikai látást, hanem a mélyebb látást is. Jézus megismerésében gyönyörű folyamat megy végbe: Jézus, próféta, aki Istentől jön, Emberfia, Kyrios, az Úr. Ezáltal teljessé válik a látása.

A következő héten mi is figyelhetünk, hogy a mi látásunk hol szűkül be. Hol válunk ítélkezővé, védekezővé, merevvé? Ilyenkor kérhetjük Istentől az együttérzés ajándékát, hogy tudjunk belépni a másik világába, és kérhetjük az igaz látás ajándékát. Ezt gyakorolhatom magammal szemben is, amikor túl harsány, merev elvárásokat támasztok magammal szemben, és emiatt ostorozom magam. Ilyenkor kérhetem, hogy Isten együttérzésével tudjak magamhoz viszonyulni. Kérhetem ezt az ajándékot felebarátaimmal szemben is, hogy túl tudjak látni saját kerítésemen, rá tudjak csodálkozni a másságra és tisztelni tudjam azt.

András Csaba SJ

Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/12-es számában.