A ti szeretetetekre bízom őt

0
829
Fotók: A Vasárnap és a romkat.ro archívuma

Három éve szentelték püspökké és iktatták be főegyházmegyénk főpásztorát, Kovács Gergely érseket. Minden év február 22-én, amikor Szent Péter apostol székfoglalását ünnepeljük, egyben erre is gondolunk: Ferenc pápa úgy bízta ránk Gergely érsekünket, főpásztorunkat, a mi szeretetünkre, mint értéket, ajándékot, hogy elfogadjuk, és együtt haladjunk vele a legfőbb Pásztort követve.

„A ti szeretetetekre bízom őt, abban a bizonyosságban, hogy elfogadjátok őt és együtt haladtok »a legfőbb Pásztort« követve…” − mondta Gianfranco Ravasi bíboros. Ferenc pápa nagyon bízik bennünk. A hitünkben, jóérzésünkben, egymás iránti odaadó szeretetünkben. Tudja, hogy képesek vagyunk nagyon szeretni, ezért bízta ránk, a mi szeretetünkre a főpásztorunkat. Hatalmas bizalommal van irántunk.

A Magyar Értelmező Szótár szerint a bizalom: „Annak a személynek a jövő felé irányuló érzése, érzelme, a jövőbe vetett hite, reménye, aki bízik, hisz az események, körülmények kedvező alakulásában; hit. A jövőbe vetett bizalom bizalommal kitart valami mellett. Valakinek az olyan személyre irányuló érzése, akinek becsületességéről, helytállásáról, jó képességeiről, szándékainak helyességéről, segítőkészségéről meg van győződve, akiben bízik. Feltétlen, kölcsönös bizalom; valakibe helyezett, vetett bizalom; bizalma van valakiben, valakihez.”

Ferenc pápa megbízik bennünk, a mi kitartásunkban, áldozatkészségünkben. Megtapasztalta ezt a 2019-es csíksomlyói látogatásakor, ami később is visszhangzott benne, és örömmel beszélt róla. Jobban ismer bennünket, egyházmegyénket, mint gondolnánk. Tudatában van kisebbségi sorsunknak, a történelem folyamán megvívott küzdelmeinknek. Ezért bízik bennünk, ezért mer valamit, illetve valakit ránk bízni, a mi szeretetünkre, jóságunkra, mert ismert előtte töretlen hűségünk Isten és az egyház iránt.

Ugyancsak a Magyar Értelmező Szótár szerint a rábíz, odaad igéknek gazdag jelentése van: „átnyújt valamit valakinek úgy, hogy az át is veszi. Valaki másnak a birtokába ad, átenged valamit; ajándékul ad… Odaad valakinek vagy ritkán valakihez: »gyermeket szülője« nevelés, gondozás végett rábíz valakire… Áldozatul ad. Odaadja az életét valamiért, valakiért. Odaadna tíz évet az életéből, ha meggyógyulna…”

Minden év február 22-én, amikor Szent Péter apostol székfoglalását ünnepeljük, egyben erre is gondolunk: Ferenc pápa úgy bízta ránk Gergely érsekünket, főpásztorunkat, a mi szeretetünkre, mint értéket, ajándékot, hogy elfogadjuk, és együtt haladjunk vele a legfőbb Pásztort követve. A mi szeretetünkre bízta őt, mely mentes kell legyen minden előítélettől, romlottságtól, hátsó szándéktól, rosszakarattól, de kicsinyességtől és közömbösségtől is.

Az egyház iránti szeretetünk abban nyilvánul meg, ha tisztelettel és gyermeki bizalommal ragaszkodunk Krisztus testéhez, a Jegyeshez, ahhoz a hajóhoz, melynek kormányosa Krisztus, árbóca a kereszt, ha szeretettel beszélünk és öleljük át, mint édesanyánkat. Ahogyan Szent Pál apostol fogalmaz a korintusiakhoz írt első levelében: az egyház Krisztus (misztikus) teste. A mi jóságos Istenünk ránk bízta magát a törékeny kenyér és bor színében, amikor a szentmisén a kezünkbe vesszük. Ugyancsak ránk, a mi szeretetünkre, lojalitásunkra bízta egyházunk vezetőit, így főpásztorunkat is.

A szeretetünk kifejezésének jele mindenekelőtt az, hogy imádkozunk főpásztorunkért, nem csak február 22-én (akkor különösképpen), hanem minden nap. Imádkozzunk, hogy a Szentlélek Istenre figyelve Gergely érsekünk mindig meglássa, mit akar Isten velünk, egyházmegyénkkel. Ugyanakkor segítsük, bátorítsuk, álljunk mellé. Menjünk együtt vele akkor is, ha fölfele, meredek úton, vagy ha mélyrepüléssel kell haladjunk. Merjünk érte, miatta kilépni kényelmünkből, megszokottságunkból, komfortzónánkból, ami a megújulás felé visz bennünket. Kérjük a boldogságos Szűzanyát, a papok, a püspökök édesanyját, óvja és védje főpásztorunkat, ahogyan védte az ő egyszülött Fiát.

Imádkozzunk főpásztorunkért!
Mindenható, jóságos Istenünk! Hálát adunk neked Gergely érsekünkért. Köszönjük, hogy őt mint ajándékot, ránk, a mi szeretetünkre bíztad. Állj főpásztorunk mellett, hogy jó pásztorként vezesse azokat, akiket rábíztál, növelje hitünket, erősítse reményünket. Áldd meg őt bölcsességgel, oltalmazd a gonosz minden támadásától. Add, hogy szavaival bátorítson és erősítsen minket, életpéldájával pedig tegyen minket tiszta, szent népeddé, hogy az örök üdvösségre jussunk. Bennünket pedig tölts el tisztelettel, engedelmességgel és hűséggel főpásztorunk iránt, hogy szeretetben tudjuk őt hordozni. Ámen.

Kerekes László segédpüspök