El kell távolítani a kegyeletsértő betonkereszteket Úzvölgyéből

0
683
Fotó: Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat/Facebook

A Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata által engedély nélkül az úzvölgyi temetőbe telepített betonkeresztek ügyét a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vette szárnyai alá, miután sorra történtek a botrányos és kegyeletsértő események az elnéptelenedett település temetőjében, amely egyébként Csíkszentmárton önkormányzatához tartozik. Most jogerős döntés született: le kell bontani a betonkereszteket.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ma osztotta meg közösségi oldalán a hírt, miszerint jogerős döntés született abban az úzvölgyi perben, amelynek tárgyát a keresztek elbontása képezi. Vagyis ennek a döntésnek értelmében a törvénytelenül felállított és kegyeletsértő betonkereszteket el kell bontani. „A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot ebben a perben Kis Júlia ügyvéd képviselte, az ügy sikerre vitele az ő szakmai tudását, valamint szolgálatunk teljes csapatának kitartó munkáját dícséri” – fogalmaznak bejegyzésükben. Mivel a döntés jogerős, már nem lehet megfellebbezni, Dormánfalva önkormányzatát fel fogják szólítani, hogy lebontsa az 52 betonkeresztet és a nagyméretű ortodox keresztet.

A dormánfalvi önkormányzat román katonák sírhelyeit jelölte ki még 2019-ben az úzvölgyi magyar katonai temetőben, amely Csíkszentmárton tulajdonában és gondozásában áll, engedélyt ugyanakkor nem kértek a csíkszentmártoni önkormányzattól. A temetőt az 1916-os román betörés, majd a románokat kiszorító csatákban elesett osztrák-magyar katonák végső nyughelyeként hozták létre 1917-ben, a legtöbb eltemetett katona magyar nemzetiségű volt. Néhány román elesett katonát is eltemettek ott, azonban nem oda állítottak a dormánfalviak kőkeresztet, ahol a néhai honfitársaik nyugszanak. A pert Csíkszentmárton Önkormányzata és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat indította, Hargita megye tanácsa egy évre rá szállt be, a teljes védelmet a MIJSZ látta el és finanszírozta a felperesnek.

Forrás: Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat; MTI