A holland származású Rembrandt Harmenszoon van Rijn nem csak a 17. század, de a művészettörténet egyik legjelentősebb alakja. Munkássága széles körű, de talán az erős fény-árnyék kontraszt az, ami a festményeit egyedivé teszi. A képek szinte a belsejükből világítanak. Élete során több mint 600 festményt, 300 metszetet és 1800 rajzot készített, amelyből majdnem 100-at az önarcképek tesznek ki, mintegy ecsetvonásokban elmesélve egész élettörténetét.
Jelen írásunkban egy olyan festményét szeretnénk bemutatni, amelynek témáját két alkalommal is feldolgozta. A jelenet, amely a gyermek Jézus templomban való bemutatását jeleníti meg, közel állhatott Rembrandt szívéhez. A történetet a Szentírásban Lukács tolmácsolásában olvashatjuk (Lk 2,21–40). Mária és József a 40 napos gyermeket elviszik a jeruzsálemi templomba, hogy ott bemutassák Istennek, és felajánlják érte az áldozatot. Az esemény fonalát megszakítja egy Simeon nevű idős ember, aki a Szentlélek hatására felismeri a gyermekben a Messiást és magasztalni kezdi Istent. Rembrandt minkét festményén ezt a mozzanatot jeleníti meg a vásznain. Részletesebben most az 1631-ben készült, és jelenleg Hollandiában található kompozícióját szeretnénk bemutatni.
Lukács evangéliumában Simeon is beszél a „világosságról, amely megvilágosítja a pogányokat”. Rembrandt ezt használta azáltal, hogy a gyermeket fényforrásként ábrázolta. Mária és József Simeon mellé térdelnek. József kezében látható a két galamb, amely az áldozat bemutatásához szükséges. A főszereplőkkel szemben, de a szemlélőnek háttal áll a főpap, aki megáldja őket. A háttérben nagy tömeget vehetünk észre, akik az impozáns templom különböző részeiről figyelik a központi eseményt.
Rembrandt fény-árnyék kontrasztjának köszönhetően kifejezést nyer az alapvető igazság, miszerint Krisztus a világosság, aki a világba jött.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/6-os számában.
