A Kongói Demokratikus Köztársaságban tett apostoli útja második napján, szerdán délelőtt Ferenc pápa egymillió kongói hívő jelenlétében mutatott be szentmisét Kinshasa Ndolo repülőterén. A lendületes és örömteli énekekkel kísért szentmise homíliájában Ferenc pápa a szív amnesztiáját kérte a hívektől. Délután a pápa az ország keleti részén dúló erőszak áldozataival találkozott Kinshasában, a fővárosban. Arra buzdította őket, hogy mondjanak nemet az erőszakra és a beletörődésre, viszont mondjanak igent a kiengesztelődésre és a reményre. A szerdai nap utolsó programjaként Ferenc pápa a kinshasai apostoli nunciatúrán találkozott a helyi kongói egyház hat karitász szervezetének a képviselőivel. Ezek közt voltak a süketnémák, a vakok és a leprás betegek ápolásával foglalkozó egyházi kórházak és intézmények.
Pápai szentmise Kinshasában: a megbocsátás a béke útja
A Kongói Demokratikus Köztársaságban tett apostoli útja második napján, szerdán délelőtt Ferenc pápa egymillió kongói hívő jelenlétében mutatott be szentmisét Kinshasa Ndolo repülőterén. A lendületes és örömteli énekekkel kísért szentmise homíliájában Ferenc pápa a szív amnesztiáját kérte a hívektől, otthonaik falára pedig írják fel a feltámadt Jézus köszöntését: „Béke veletek!”.
„Esengo! Öröm! Öröm látni titeket és találkozni veletek. Nagyon vágytam már erre a találkozásra, egy évvel megvárakoztatott!” – kezdte olasz nyelvű homíliáját Ferenc pápa, amit szimultán a helyi francia hivatalos nyelvre fordítottak. Béke veletek! – idézte a szentmise evangéliumából a feltámadt Jézus köszöntését, mellyel húsvétvasárnap este fordult tanítványaihoz.
Helyezkedjünk most az apostolok oldalára! – javasolta a pápa. Azon a napon halálra rémültek a kereszt botrányától, belülről megsérültek, mert elhagyták Jézust és elmenekültek, csalódottak a végkifejlett miatt és félelemmel eltelve, hogy rájuk is hasonló sors vár. Ezzel szemben Jézus akkor hirdeti nekik a békét, amikor még romhalmazok, békét hirdet nekik akkor, amikor ők még halált sejtenek. Mi, akik Jézushoz tartozunk, nem hagyhatjuk, hogy eluralkodjon bennünk a szomorúság, nem engedhetjük, hogy felülkerekedjen bennünk a beletörődés és a fatalizmus. Az erőszaktól és háborúktól elcsüggedt világban a keresztények ma is megismétlik: Béke veletek! Ennek jegyében az a hivatásunk, hogy ezt a nem remélt és prófétai békebejelentést magunkévá tegyük és elmondjuk a világnak. Jézus békéjének megőrzésére és ápolására annak három forrását ajánlotta a pápa megfontolásra, melyek a megbocsátás, a közösség és a küldetés.
Az első forrás a megbocsátás. Amikor bűntudat és szomorúság nyomaszt minket, nézzünk Jézus sebeire, aki kész megbocsátani nekünk az ő végtelen szeretetével – ajánlotta a szentatya. Ő ismeri sebeiteket, ismeri hazátok, népetek és a földetek sebeit! Ezek égető sebek, mert folyamatosan gyűlölet és erőszak fertőzi őket, miközben úgy tűnik, hogy az igazságosság gyógyszere és a remény balzsama soha nem érkezik meg. Ezzel szemben Jézus veletek szenved, látja sebeiteket, azokat magában hordozza, így akar megvigasztalni és meggyógyítani. A szentatya bíztatóan állapította meg, hogy Jézussal mindig megvan a lehetőség a megbocsátásra és az újrakezdésre, mert felken minket az ő megbocsátásával, hogy békét adjon és bátorságot a megbocsátáshoz, bátorságot a „szív nagy amnesztiájának végrehajtására”. Mennyi jót tesz, ha megtisztítjuk szívünket a haragtól, dühtől és gyűlölettől! A pápa arra hívta a kongói keresztényeket, hogy legyen számukra a mai nap a kegyelem pillanata, hogy befogadják Jézus megbocsátását! Arra kérte még őket a pápa, hogy vegyék le a nyakukból a keresztet, vegyék kézbe és öleljék át. Vigyék haza az otthonaikba és írják fel ruháikra, otthonaik falára kívül és belül az ő szavait: „Béke veletek!”.
Jézus békéjének második forrása a közösség. A feltámadott Jézus nem az egyes tanítványokat szólítja meg, hanem együtt találkozik velük, többes számban szól hozzájuk és békéjét az első közösségre hagyja. Nincs kereszténység közösség nélkül, miként nincs béke testvériség nélkül. A szegényekkel való megosztás a legjobb ellenszere a megosztó és világiasító kísértésnek. Ezért tekintsenek bátran a szegényekre, hallgassák meg őket, mert ők is a közösség tagjai, és nem idegenek. Nyissák meg szívüket mások előtt, fedezzék fel, hogy mindannyian osztozunk a belső szegénységben, hogy mindannyiunknak szüksége van Isten Szentlelkére.
Végül a béke harmadik forrásaként a pápa a küldetést elemezte. Jézus maga is küldi a tanítványait. A béke misszionáriusaiként nekünk az a hivatásunk, hogy helyet adjunk mindenkinek a szívünkben, annak a tudatában, hogy az etnikai, regionális, társadalmi és vallási különbségek csak ezután következnek és nem akadályok abban, hogy mindnyájan testvérek legyünk. A Krisztus küldötte keresztények hivatása, hogy a világ békéjének a lelkiismerete legyenek.
Béke veletek! – mondja Jézus ma is e nagy ország minden családjának, közösségének, népcsoportjának, térségének és minden városának: Békesség nektek! Hagyjuk, hogy az Úr szavai csendben visszhangozzanak a szívünkben. Hallgassuk meg és döntsünk arról, hogy a megbocsátás tanúi, a közösség főszereplői és a béke küldetését teljesítő emberek legyünk a világban – zárta homíliáját Ferenc pápa szerdán délelőtt az egymillió kongói hívő előtt tartott szentmisén Kinshasában.
Forrás, további részletek: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News
A pápa beszéde a kivui erőszak áldozataihoz: mondjunk igent a kiengesztelődésre és a reményre
A Kongói Demokratikus Köztársaságba tett apostoli látogatásának második napja délutánján a pápa az ország keleti részén dúló erőszak áldozataival találkozott Kinshasában, a fővárosban. Arra buzdította őket, hogy mondjanak nemet az erőszakra és a beletörődésre, viszont mondjanak igent a kiengesztelődésre és a reményre. A kongói főváros apostoli nunciatúráján került sor szerdán délután a találkozóra a pápa és az ország keleti részén tapasztalt erőszak áldozatai között. Énekekkel kezdődött az esemény, amely alkalmával levetítettek egy videót is a témával kapcsolatban. Ezt követően került sor a különböző települések egy-egy áldozatának tanúságtételére.
Ferenc pápa ezt követő beszéde elején köszönetét fejezte ki a tanúságtételekért és megdöbbenésének adott hangot az embertelen erőszak miatt, amelyet ezek a személyek láttak és személyesen megéltek. „Nincsenek szavak, csak csendben sírhatunk” – állapította meg a pápa. „Bunia, Beni-Butembo, Goma, Masisi, Rutshuru, Bukavu, Uvira: ezek azok a helyek, amelyeket a nemzetközi média alig említ. Ezeken a helyeken és másutt is nagyon sok testvérünk, egyetlen emberi családunk gyermekei túszul estek a hatalmasok szeszélyeinek, akik a legerősebb fegyverekkel rendelkeznek. Ma a szívem ennek a hatalmas országnak a keleti részén van. Nem lesz békéje e nemzetnek, amíg nem uralkodik béke a keleti részén” – hangsúlyozta a pápa. Közelségét fejezte ki minden családnak, amely gyászol vagy amelyet kitelepítettek a falvak felgyújtása és más háborús bűnök miatt, a szexuális erőszak túlélőinek és minden megsebesült gyermeknek és felnőttnek: Veletek vagyok! Isten simogatását szeretném elhozni nektek, aki gyengéden és együttérzéssel tekint rátok. Míg az erőszakosok gyalogosként kezelnek titeket, Mennyei Atyánk látja méltóságotokat, és mindegyikőtöknek ezt mondja: „Drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek.” (Iz 43,4). Az egyház mindig az oldalatokon áll. Isten szeret benneteket; nem felejtett el titeket. De az embereknek is emlékezniük kell rátok! – hangsúlyozta a pápa.
Elítélte a fegyveres erőszakot, a mészárlásokat, a nemi erőszakot, a falvak elpusztítását és elfoglalását, valamint a szántóföldek kifosztását és a szarvasmarhák elhajtását, amely visszaélések továbbra is megtörténnek a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Elítélte továbbá az ország vagyonának gyilkos, illegális kizsákmányolását, és a Kongó feldarabolására tett kísérleteket annak ellenőrzése érdekében. Felháborodást kelt annak tudata, hogy a sok embert tragikusan érintő bizonytalanságot, erőszakot és háborút nemcsak külső erők, hanem belülről is gyalázatosan táplálják, magánérdekek és előnyök érvényesítése érdekében. A pápa a Mennyei Atyához fordult, aki azt akarja, hogy mindannyian testvérek legyünk a földön: „alázatosan lehajtom a fejem, és fájdalommal a szívemben kérem, bocsássa meg az ember ember elleni erőszakát. Atyám, könyörülj rajtunk! Vigasztald az áldozatokat és a szenvedőket. Változtasd meg azoknak a szívét, akik brutális atrocitásokat követnek el, amelyek szégyent hoznak az egész emberiségre! És nyisd fel azoknak a szemét, akik nem hajlandók meglátni ezeket az utálatos dolgokat, vagy elsétálnak mellettük.
Ezek a konfliktusok emberek millióit kényszerítik otthonuk elhagyására, súlyos emberi jogsértéseket okoznak, szétrombolják a nemzet társadalmi-gazdasági szövetét, és nehezen gyógyuló sebeket okoznak. Polarizáló küzdelmek ezek, amelyekben az etnikai, területi és csoportdinamika összefonódik; konfliktusok, amelyek a földtulajdonnal, az intézmények hiányával vagy gyengeségével, valamint az ellenségeskedéssel és gyűlölettel kapcsolatosak, amelyet a hamis isten nevében elkövetett erőszak istenkáromlása jellemez. Mégis mindenekelőtt a nyersanyagok és a pénz iránti telhetetlen mohóság által kirobbantott háború, amely táplálja a fegyveres gazdaságot, és amely instabilitást és korrupciót teremt. Micsoda botrány és micsoda képmutatás, hogy embereket erőszakolnak meg és ölnek meg, miközben az erőszakot és halált okozó kereskedelem továbbra is virágzik! – nyomatékosította erőteljes szavakkal a pápa.
Szívből jövő felhívást intézett minden emberhez, minden országon belüli és azon kívüli szervezethez, amely háborút gerjeszt a Kongói Demokratikus Köztársaságban az ország kifosztása, nyomorgatása és destabilizálása érdekében. Ezek az erők az ország javainak illegális kizsákmányolásával és ártatlan áldozatok brutális feláldozásával gazdagodnak. Halljátok meg vérük kiáltását (vö. Ter 4,10), nyissátok ki fületeket Isten szavára, aki megtérésre hív, és lelkiismeretetek szavára: tegyétek el fegyvereiteket, vessetek véget a háborúnak. Elég volt! Ne a szegények árán gazdagodjatok meg, ne a vérrel szennyezett erőforrásokból és pénzből gazdagodjatok meg! – követelte a pápa.
Ezután feltette a kérdést: Mit tehetünk? Hol kezdjük? Hogyan kell cselekednünk a béke előmozdítása érdekében? Majd azt javasolta, hogy kezdjük újra két „nem”-mel és két „igen”-nel. Beszéde második részében ezeket fejtette ki.
Először is, nemet kell mondani az erőszakra, mindig és mindenhol, „ha” vagy „de” nélkül. Világos és határozott „nem”-et kell mondanunk mindazoknak, akik ezeket Isten nevében akarják elkövetni. Ezt követően rátért a második „nem”-re: nemet kell mondani a beletörődésre. A béke arra szólít fel bennünket, hogy küzdjünk a csüggedés, a levertség és a bizalmatlanság ellen, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy azt gondoljuk, jobb, ha nem bízunk másokban, külön és távol élünk, ahelyett, hogy segítő kezet nyújtanánk és együtt haladnánk. A jövőt nem úgy építhetjük, hogy sajátos érdekeinkbe zárva maradunk, vagy saját etnikai csoportjainkon vagy családjainkon belül. Soha többé erőszakot, soha többé neheztelést, soha többé beletörődést! – szólított fel Ferenc pápa.
Ezt követően kifejtette azt a két módot, ahogyan „igen”-t mondhatunk a békére. Először is igent kell mondani a kiengesztelődésre. Utalt arra a gesztusra, hogy a találkozón az áldozatok elkötelezik magukat a megbocsátásra. Arra vágytok, hogy elkötelezzétek magatokat, hogy megbocsássatok egymásnak, és elutasítsátok a háborút és a konfliktust, mint a nézeteltérések megoldásának eszközét. Ezt a közös imával szeretnétek megtenni, a keresztfa köré gyűlve, amely alá nagy bátorsággal el akarjátok helyezni minden általatok látott és elszenvedett erőszak jeleit: egyenruhát, machetét, kalapácsot, baltát, késeket… A kereszt maga volt a kínzás és a halál eszköze, Jézus korában a legszörnyűbb használatban levő eszköz volt, mégis szeretetétől átalakítva a kiengesztelődés egyetemes eszközévé, az élet fájává vált. Mindannyian legyetek az élet fái! – buzdította a kongóiakat a pápa.
Végül a döntő „igen”: igen a reményre – folytatta beszédét a pápa. Ha úgy gondolunk a kiengesztelődésre, mint egy termékeny pálmafára, akkor a remény az a víz, amely ezt a fát felvirágoztatja. Ennek a reménynek van egy kútforrása: Jézus! Jézussal minden sír bölcsővé, minden kálvária húsvéti kertté válhat.
Beszéde végén Ferenc pápa áldását adta a béke minden magvetőjére, akik Kongóban ezen dolgoznak: az egyénekre és intézményekre, akik nagylelkűek a segélynyújtásban és az erőszak, a kizsákmányolás és a természeti katasztrófák áldozatainak megsegítésében, valamint azokra a férfiakra és nőkre, akik az emberek méltóságának előmozdítása iránti vágytól motiválva érkeznek az országba. Megáldott minden gyermeket, felnőttet, idős embert, mindazokat, akiket a Kongói Demokratikus Köztársaságban elkövetett erőszak megsebesített, és különösen minden nőt és anyát. A pápa imádkozott azért, hogy a nőket, minden nőt tiszteletben tartsanak, védjenek és becsüljenek.
Forrás, további részletek: Somogyi Viktória/Vatican News
Találkozás a karitász szervezetek képviselőivel: a szeretetszolgálat igazságosság és hit
A szerdai nap utolsó programjaként Ferenc pápa a kinshasai apostoli nunciatúrán este fél hétkor találkozott a helyi kongói egyház hat karitász szervezetének a képviselőivel. Ezek közt voltak a süketnémák, a vakok és a leprás betegek ápolásával foglalkozó egyházi kórházak és intézmények, többek közt a fokoláre közösség és trappista nővérek gondozásában.
A találkozás elején a szentatya külön megköszönte azt, amit csinálnak és ahogy teszik azt. Nem úgy bizonyára, mint a nagy zajjal földre zuhanó kivágott fa, hanem mint az erdő csendes növekedése. Isten ugyanis szereti és ápolja azt a nagylelkűséget, amely csendben sarjad és gyümölcsöt terem és örömmel nézi, akik a rászorulókat szolgálják. Így növekszik a jó, a mások felé nyújtott kezekkel, a szív egyszerűségében, a kis lépések bátorságával, ahogy Cecília idézte a közmondást: „Ezer lépés is mindig eggyel kezdődik”!
Megdicsérte őket a pápa, mert szeretettel szóltak a szegények megsegítéséről: „míg korábban nem ismerték őket, de most a szolgálat révén családiassá vált a kapcsolatuk”. Az Urat a szegényekben kell keresnünk és szeretnünk, ezért a keresztény nem tarthat távolságot az Úr kedveltjeitől. A szentatya megvallotta, azzal a szándékkal érkezett ide, hogy hangot adjon azoknak, akiknek nincsen. Bárcsak a média nagyobb teret adna ennek az országnak és egész Afrikának! Ismerjék meg a jövő fiatal kontinensének népeit, kultúráit, szenvedéseit és reményeit! A nunciatúrák, a „pápa házai” szerte a világon az emberi haladás előmozdításának a szolgálatában állnak, mint a karitász csomópontjai, előtérben az irgalmasság diplomáciájával.
Elismeréssel szólt a pápa a karitász munka nehézségeiről, ahogy a nehéz sorú, sokszor megvetett és lenézett embereknek segítenek. Tekadio tanúságtételére utalt a pápa, aki leprás betegségéből gyógyultan ma is azt érzi, hogy „megvetéssel elutasítják és megalázzák”.
A szegénység és az elutasítás sérti az embert, eltorzítja méltóságát. Olyan az, mint a hamu, amely kioltja a tüzet, amelyet magában hordoz.
Beszéde második részében a pápa két kérdést vetett fel. Az első, hogy a karitász munka vajon megéri-e a fáradságot? Megéri-e elköteleződni a szükségletek óceánja mellett, amely folyamatosan és drámaian növekszik? Ám igaza van Maria Celeste nővérnek, aki ezt vallotta: „Kicsiségünk ellenére a keresztre feszített Úr azt akarja, hogy az ő oldalán, mellette támogassuk a világ drámáját”. Valóban, a jótékonyság ráhangolódik Istenre és váratlan csodákkal lep meg minket. Nem hagyja, hogy megbénítsa a beletörődés, hanem arra hívja, hogy adjuk másoknak, amit ingyen kapnak. Ehhez olyan fiatalokra van szükség, akik az emberek szemébe mernek nézni, kezeik nem a pénz, hanem a földön lévők felé nyúlnak és felemelik őket. Örömmel szólt a pápa a kongói hatóságok és a püspöki konferencia közt a közelmúltban kötött megállapodásról, mely elismeri és nagyra értékeli a szociális és karitatív területeken dolgozók munkáját. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a legsérülékenyebbek gondozása, valamint az egészségügy és az oktatás iránti elkötelezettség rendszeresen az önkéntességre lenne ruházható. A szegénységet nem annyira a javak és lehetőségek hiánya okozza, hanem azok egyenlőtlen eloszlása. A gazdagok, főként, ha keresztények, arra hívattak, hogy osszák meg vagyonukat azokkal, akik nem rendelkeznek az alapvető szükségletekkel. Ez nem jóság kérdése, hanem igazságosság! Ez nem filantrópia, hanem hit! – szögezte le a pápa.
Hogyan jótékonykodjunk? – hangzott a pápa második kérdése, mire válaszként három szempontot adott. A jótékonyság mindenekelőtt példaértékűséget kíván. Ez valójában nem csak azt jelenti, amit teszünk, hanem annak kifejezése is, hogy mik vagyunk. Ez egy életstílus, az evangélium megélése, mely hitelességet és átláthatóságot igényel. A második pont az előrelátás. Alapvető fontosságú, hogy a kezdeményezések és a jó cselekedetek – az azonnali válaszon túl – fenntarthatóak és hosszú távúak legyenek. Ebben az országban például nagyon sok jó termőtalaj van, ahol rendkívül termékeny a föld. A segédkezők nagylelkűsége itt azt jelenti, hogy elősegítik az ott lakók benső fejlődését, megtanítják őket annak művelésére olyan tervekkel, melyek a földet a jövőben nekik juttatják. A szükséges javak szétosztása helyett ismereteket és megfelelő eszközöket biztosítsanak. A példaszerűség és az előrelátás mellett végül a harmadik elem a kapcsolat, vagyis olyan hálózat megteremtése, amit az ország nagy erdei és tarka növényzete életének szimfóniája mintáz. A hálózat kiépítése révén egyre jobban lehet együtt dolgozni, állandó szinergiában egymással, közösségben a helyi egyházakkal. Ebben az összehangolt munkában ki-ki a saját karizmája szerint jár el, mégis összekapcsolódnak és megosztják egymással a kihívásokat és készen állnak csatlakozni más keresztény közösségekhez és más vallásokhoz, valamint a jelenlévő számos humanitárius szervezethez. Tegyünk meg mindent a szegények javára! – zárta a kongói karitász szervezetekhez intézett beszédét Ferenc pápa.
Forrás, további részletek: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News
