Jegyeskurzusképzést tartanak a váradi püspöki palotában

0
649
Fotók: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség ebben az évben szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a jegyesek felkészítésére, hiszen értékes erőforrást jelentenek a keresztény közösség számára azzal, hogy őszintén elkötelezik magukat a szeretetben és a kölcsönös ajándékozásban való növekedésre. Január 31–február 1. között az egyházmegye papjai részére tartanak képzést a püspöki palotában, amelynek kifejezetten a hatékony jegyesoktatás a témája.

A jegyeskurzus képzés moderátorai Szénégető István, a gyulafehérvári főegyházmegye családreferens papja, illetve Sófalvi Szabolcs és felesége, akik már évek óta foglalkoznak jegyesekkel.

A megnyitón Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: a papnak folyamatosan építenie kell a hívek közösségét, az élő egyházat, hogy egy mindenki számára erős és befogadó közösséget alakítson ki. Ezt szolgálja a most tartott jegyeskurzus is.

„Az összetett szociális valóságok és a kihívások, melyekkel a családnak ma szembe kell néznie, az egész keresztény közösség részéről nagyobb elkötelezettséget igényelnek a házasságra készülők felkészítésében.” (Amoris Laetitia 206.)

A nagyváradi egyházmegye programjai a házasság hetére

Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye