Gyógynövényes házipatika

0
1199
Illusztráció: Pixabay

Sok információnk van a gyógynövényekről, akár tudjuk ezeket betéve, akár az internet adta lehetőségekkel élünk, és időről időre biztos forrásból tájékozódunk, óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: de mégis mit tartsunk otthon? Aki szerencsés, és nagy kamrával, padlással rendelkezik, talán nem kell hogy foglalkozzon ezzel, de aki bruttó 40 négyzetméteren él, annak minden kis doboz és szütyő elhelyezése problémás lehet. A gyógynövényes házipatika alapjait mindenképpen azok a növények fogják képezni, amelyeket a leggyakrabban kell használjunk – ugye, gyógyszerből is olyat tartunk otthon, amire időről időre szükségünk van.

Ehhez érdemes átgondolni az elmúlt egy-két évünket, és nagy vonalakban „leltározni” a betegségeinket, sérüléseinket vagy rossz közérzeteinket; a lista élére egészen biztosan azok a gondok kerülnek, amelyekkel gyakrabban találkozunk (fejfájás, megfázás, puffadás…), a ritkábbak folytatják a sort (vágásos, horzsolásos sérülés, kiütés, napégés…), és a végéről ki ne hagyjuk az enyhe kedélyjavítókat. Ha ezzel megvagyunk, elkészíthetjük a gyógynövényes listánkat. Mivel egy-egy növény általában többféle hatással is rendelkezik, érdemes körültekintőnek lenni, hiszen nemcsak többféle problémánkra lehet hatásos ugyanaz, hanem kellemetlen mellékhatása is lehet, illetve aki krónikus állapotára gyógyszert szed, járjon utána, hogy fogyaszthat-e mellé ilyen vagy olyan gyógyteát vagy -készítményt.

Az alábbiakban segítségül listaszerűen található néhány gyakori tünet, és a rá hatékonyan alkalmazható gyógynövények közül is pár.

Gyulladás általában: kamilla, cickafark, diófalevél, körömvirág.

Torokfájás: zsálya, mezei zsurló, kamilla, kakukkfű, apróbojtorján, méz.

Hurutos köhögés: kakukkfű, hársfavirág, csalánlevél, lándzsás útifű, méz.

Száraz köhögés: szurokfű, bodzavirág, apróbojtorján, tüdőfű.

Fájdalomcsillapító: belsőleg: kamilla, fehér fűz (kérge!), levendula; külsőleg: gyermekláncfű, árnika, csalán.

Migrén: belsőleg: kamilla, cickafark; külsőleg: citromfű, fekete nadálytő, pásztortáska.

Bőrproblémák: orbáncfű, kamilla, közönséges galaj, körömvirág.

Menstruációs görcsök: cickafark, kamilla, fehér fagyöngy, palástfű.

Puffadás: citromfű, menta, kömény, ánizs.

Émelygés/utazási betegség: erdei málnalevél, fürtös menta, borsmenta.

Hasmenés: apróbojtorján, kamilla, közönséges párlófű, borsmenta.

Lestrapált haj: mezei zsurló, kamilla, csalán, diófalevél.

Stressz: kamilla, orbáncfű, citromfű, levendula.

Kedélyjavító: orbáncfű, kamilla, macskagyökér, komló.

Gyűjtés, tárolás és egyéb praktikák

Bár – stílszerűen – télen még a fű sem nő, ilyenkor érdemes lehet átgondolni, honnan is fogjuk beszerezni a kiszemelt, kiválasztott növényeket. Legegyszerűbb természetesen a naturistaboltokból a megvásárlás. Ezekkel kapcsolatosan érdemes azonban olyanfajta fenntartással élni, hogy nem lehet tudni, milyen állapotában lett learatva az illető növény, így abban sem lehet teljesen megbízni, mennyi drog (hatóanyag) van benne. Ennél jobb választás lehet a kisebb manufaktúrák termékeit választani. Érdemes lehet kirándulások alkalmával nagyobb fonott kosárral, textilszatyrokkal felfegyverkezni, és magunknak beszerezni a gyógynövényeket. Természetesen vegyszerrel kezelt vagy az utak közelében fekvő területeket hagyjuk ki a számításainkból – egyébként Murphy törvénye szerint ilyen helyeken szoktak a legszebb cickafarkak, katángok nőni…

A saját szedéshez azonban elengedhetetlen, hogy behatóbban megismerkedjünk az illető növénnyel, tudjuk, milyen a levele, töve, virága – hogy ne tévesszük össze semmivel se. Szárítani száraz, hűvös helyen érdemes – például erre a célra kialakított padlásrészen vagy panelváltozatban a növényeket tálcákra vékonyan szétterítve és többször átforgatva. A kiszárított növényeket érdemes papírtasakokba vagy nedvesség- és páramentes csomagolóanyagba tenni, és száraz, hűvös helyen tartani felhasználásig. Ha sikerül megfelelő mennyiségű gyógynövényt szedni, lehet kísérletezni teakeverékekkel is, biztos forrásokban lehet találni recepteket, legalábbis, ami a hozzávalókat illeti, az arányokat pedig saját ízlésünk szerint alakíthatjuk, odafigyelve, hogy ne adagoljuk túl magunkat semmivel.

Amikor pedig felhasználjuk a gyógynövényeket, akkor oda kell figyelni arra, hogy ne szaladjon el velünk a ló, és „ez csak növény!” felkiáltással ne készítsünk túl tömény teát vagy lemosót, borogatást. Az arányokról tájékozódhatunk megbízható forrásokból (pl. Maria Treben vagy Szabó Gyuri bácsi oldalairól), de alapelvként észben tarthatjuk, hogy általában két deci vízhez egy teáskanál szárítmányt kell adni. Megfontolandó lehet egy-egy bonyolultabb vagy legalábbis időigényesebb tinktúra vagy kenőcs elkészítésébe is belevágni, főképp, hogy nem kell rögtön kiló- és literszámra készíteni, hanem egészen kis adagokban is elkészíthetőek.

Az írás megjelent a Vasárnap január 22-i számának életmód rovatában.