Meglátni a sötétségben a fényt

0
884

Mit jelent számodra az advent? — teszi fel a kérdést egy folyóirat. Egyik válasz így hangzik: „Meglátni a sötétségben a fényt. Kárpátalján tényleg sötét az advent, 24 órából 20 óra áramszünet. Két gyerekkel nehéz erősnek maradni, a harmadikkal most vagyok várandós. Úgyhogy számomra azt jelenti az advent, hogy erősnek kell lenni a hitemben.” A válaszadó Kihtenko Szilvia Kárpátaljáról.

Én nem tudom, milyen a sötétség, voltak sötét hullámok az életemben, de tudtam a fényről, hogy annak léteznie kell. Hogy milyen a reménytelenség és abban megtartó emberként élni mint szülő vagy mint lelkipásztor, azt én nem tudom. Azonban érzem, hogy azokkal a szavakkal van rokonértelemben, hogy megfosztás, kilátástalanság, élhetetlen. Mindezeket csak úgy lehet túlélni, ha erősek maradunk a hitben. Nem a széthúzásban , a különködésben, a pletykában, a kifogásban kell erősnek lennem, hanem a hitben.

Azonban motoszkál bennem mégis az az érzés, hogy ez a sötétség nem idegen tőlem, mindannyiszor ott van, amikor az életemnek nincs köze a fényhez. Ezt mind ismerjük, ehhez csak egy csipetnyi őszinteség kell. Hányszor tartjuk az életünket 24 órából 20 órát sötétségben, amikor nem szeretjük az életet helyesen, amikor szomorúak vagyunk és nem akarunk mosolyogni, amikor haragszunk, irigykedünk, rosszakaratúak vagyunk, pedig az bennünket, a belső jóságunkat is felfalja. Az ítélkezéseink, az elégedetlenségeink kirabolták a szépen élhető életet belőlünk, mint egy raktárból a holmit.

Igazából ez a lényeg: megtalálni magamban a saját életem elvehetetlen kincsét, hivatását, feladatát és azt a lehető legszebben kibontani úgy, hogy ajándékozzam vele a világot. Miért van ennyi sötétség a szemünkben, a szívünkben? Mert fogalmunk sincs arról, hogyan kell úgy élni, dolgozni és tanulni, hogy azzal megajándékozzuk a világot. Egy élet úgy lehet boldog, hogy nemcsak sikerei és elbukásai vannak, hanem van belső többlete, amikor elveszik vagy elveszti a reményt, az élhetőség alap ízét, tudja, hogy akkor kell a legerősebbnek maradnia a szívében, a hitében, mert ott lakik vele az Isten.

Már közhely az a megállapítás, hogy az ünnepeink sem ünnepek, nem érezzük azoknak. Az ünnep fény és ennyi, mert ez a legtöbb. Ahhoz, hogy világosság legyen, készülni kell, csiholni kell a tüzet. Lehalkítani a magam háborúskodásait, amelyekben mindannyiszor azt éreztem, hogy igazam van, de valójában kik ellen? Akik hozzám tartoznak, azok ellen van nekem igazam?

Mind sötétben vagyunk, Kárpátalján, mert nincs külső fényforrás és a szívekből is gőzerővel üldözi azt ki a félelem; nálunk, mert nem tudjuk, milyen a sötétség leple, azaz tudhatnánk, ha őszinték lennénk magunkkal. Nincs jobb szavunk, mint annak a kárpátaljai olvasónak, Kihtenko Szilviának, akinek a nevét is megtanultam, mert megérdemli. Mind megérdemeljük, hogy erősek legyünk a hitben és mindegyikünknek ez a legnagyobb ajándék, a többi az többlet, kellék — vagy néha félrevezetés az őszinte szeretet útján.

Bilibók Géza