A vágy, hogy kedvedre tegyek, legyen kedvedre, Uram… Thomas Merton gondolatai

0
333

Thomas Merton a 20. század egyik nagy lelkiségi írója, életútja rendkívüli művészsors és egészen egyszerű, mélyen megélt élet Istennel. Világjáró ifjúkor, szellemi keresés vezette el a katolikus hithez, majd a trappista kolostorba, ahonnan a vallásközi párbeszédig lendítette, miközben a lelki vezetés, a csend útján kalauzolta a jelölteket és olvasóit.

Uram Istenem, fogalmam sincs, hová megyek. Nem látom az utat magam előtt. Nem tudhatom biztosan, hol lesz a vége. Magamat sem ismerem igazán, és az, hogy azt hiszem, követem az akaratodat, nem jelenti azt, hogy valóban így is teszek. De hiszem, hogy az a vágy, hogy a kedvedre tegyek, valóban a kedvedre van. És remélem, hogy ez a vágy mindenben ott van, amit teszek. Remélem, hogy soha semmit nem fogok e vágy nélkül tenni. És tudom, hogy ha ezt teszem, akkor a helyes úton fogsz vezetni, még akkor is, ha én erről semmit nem is tudok. Ezért bízom benned mindig, még ha elveszettnek és a halál árnyékában lévőnek is látszom. Nem félek, mert te mindig velem vagy, és soha nem hagyod, hogy egyedül nézzek szembe a veszedelmekkel.

Nem lehetsz a hit embere, ha nem tudsz kételkedni. Nem hihetsz Istenben, hacsak nem vagy képes megkérdőjelezni az előítéletek tekintélyét, még akkor is, ha ez az előítélet vallásosnak tűnik. A hit nem egy előítélethez való vak igazodás – egy előre meghozott ítélet. A hit döntés, egy olyan ítélet, amelyet teljes mértékben és tudatosan hozunk meg egy olyan igazság fényében, amelyet nem lehet bizonyítani. A hit nem pusztán egy más által meghozott döntés elfogadása.

Ha egy író annyira óvatos, hogy soha nem ír olyat, amit kritizálni lehet, akkor sosem fog olyat írni, amit el lehet olvasni. Ha segíteni akarsz másoknak, akkor el kell határoznod, hogy olyat írj, amit egyesek majd elítélnek.

Reménykedni annyi, mint kockáztatni a csalódást. Ezért dönts úgy, hogy megkockáztatod, hogy csalódhatsz. Ne tartozz azok közé, akik a kudarc elkerülése érdekében inkább semmit meg sem próbálnak.

A szentség egyik első jele, hogy a többi ember nem tudja, mit kezdjen vele. Valójában nem biztosak benne, hogy őrült-e vagy csak büszke; de legalábbis büszkeségnek kell lennie annak, hogy valami egyéni eszménykép kísérti, amelyet Istenen kívül senki sem ért igazán. És kikerülhetetlenül nehézséget okoz neki magának, hogy a „tökéletesség” minden elvont normáját a saját életére alkalmazza. Úgy tűnik, nem tudja az életét összhangba hozni a „nagykönyvvel”.

A szövegek forrása: Gondolatok a magányban (Thoughts in Solitude); A szemlélődés új magvai (New Seeds of Contemplation)

Fotó: Addie-Max Benfield