Ősz hálatelt szívvel: Celestina Anya Oázis gyermekei Csomaközön

0
684

A csomaközi Nőszövetség és a Mária légió tagjai nagy szeretettel és szívélyes vendéglátással fogadták a Celestina Anya Oázis gyermekeit.

Vasárnapon busz érkezett az Oázis elé, hogy a piarista nővéreket és gyermekeiket először a csomaközi Szent István Király-plébániatemplomhoz vigye. Itt vendéglátók és vendégek közös szentmisén vettek részt. Jézus Krisztus – bár gazdag volt – szegénnyé lett értetek, hogy szegénysége által gazdaggá legyetek. (2Kor 8,9). Sokan készülődtek már előző napon Csomaközön, hogy méltón vegyenek részt a legszentebb áldozat bemutatásában.

Fiatal és idős azon igyekezett, hogy tettekre váltsa a Megváltó életpéldáját. Szabadidejüket és munka utáni, illetve előtti erejüket, energiájukat, családjuk javát nem sajnálva, sőt pazarlón és nagylelkűen mindent előkészítettek, hogy vidám és élményekben gazdag napot teremtsenek vendégeik számára. A közösen énekelt válaszos zsoltár szavai ott csengtek még az iskola udvaron, ahonnan beljebb már nem is kívánkoztak a gyerekek, hogy szabadtéri játékokkal, ügyességi versenyekkel mulassák az időt.

Itt már kedves és derűs játékszervezők vették a kezükbe az irányítást, és hangolták jó kedvre a társaságot. Mindeközben pedig frissen készültek a strudlik, nyúlt a tészta, töltődött meg krumplival, túróval, lekvárral és sült aranyos pirosra a forró olajban. Minden gyúródeszkának megvan a története, minden mozdulat sok millió másikról árulkodott. Miközben a gyerekek játszottak, s a friss strudli illata szállt a levegőben, jó volt megosztani egymással, kivel mi történt az elmúlt egy esztendőben.

Amikor elérkezett az ebéd ideje ínycsiklandó töltött káposzta vezette fel a strudli kóstolást. A mostanra már hangos jó kedvre derült ifjúság hamar elcsendesült, ahogy a jobbnál jobb falatok követték egymást. Az új barátságok és felelevenített ismeretségek egymás mellé ültették gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket, vendéglátókat és vendégeket: folyt a szó, áradt a nevetés. Az ebédet követően további programok következtek: közös filmnézés, kézműves foglalkozás, társasjátékok követték egymást.

Áldott volt ez a nap. Áldott legyen azoknak a szíve és élete, akik a piarista nővérek és gyermekeik életét ilyen önzetlenséggel gazdagították!

Tóth Borbála SchP

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye