Az ősz arcai

0
1028

Ősz van. Nem olyan képeslapra illő, tele langyos napsütéssel és színesebbnél színesebb falevelekkel, de be kell érni azzal, ami van. Így marad az eső, a hideg, s a remény, hogy lesz majd napsütés is. Lesz?

Négy éve az ősz is sokkal szebb volt, nem csak azért, mert sok napsütéses és színes volt, hanem azért is, mert akkor vártam, hogy megszülessen a kisfiam. Az ősz akkor a napsütéses oldalát mutatta. Akkor még nem is gondoltuk volna, hogy lesz koronavírus, s arra rémálmainkban sem gondoltunk volna, hogy háború is lesz (a cikk megírásakor „még csak a szomszédban”). S akkor még azt sem tudtam, milyen úgy dolgozni, hogy a háttérben valaki vagy a sárga markolóját kéri, vagy hív, hogy játékautókra licitálj.

Van olyan lapzárta, amikor az ember lánya háromszor is nekifog a cikknek, mert nem tudja, mit emeljen ki. A hétvégi bevásárlás ihlette cikk szülessen? Nem csak kenyérrel él az ember, szokták mondani, de a keresztény is a földön él. Legalább néha, elvétve földi, halandó dolgokkal is foglalkozni kell, többek között vásárolni, hisz a gyerek is hamar nő, szükség más ruhát venni rá, s a rossz étvágya ellenére eszik is. Amióta gyerekem van, ritkán járok vásárolni, így még inkább arcon csap a valóság az üzletben: amikor felpillantok a polcra megnézni a termék árát, úgy érzem, nem is olyan fontos az új szemüveg, hogy kevésbé lássak homályosan. Így is kiújul gondolatban az infarktusom, s kicsit sem megnyugodva összegzem, milyen sokat erősödtem tavaly óta: amit akkor alig bírtam volna haza, most fél kézzel elhozom.

A másik, ami az ember fején átfut cikkírás előtt, az az előbb említett hihetetlen infláció oka: az aszály, a járvány, a háború, s még ki tudja, mi más. Ferenc pápa október 2-án olyan súlyosnak ítélte a háborús helyzetet, hogy nem mondott elmélkedést a vasárnapi evangéliumról, hanem a tűzszünet elérése és a nukleáris katasztrófa elkerülése érdekében minden diplomáciai eszköz felhasználására szólította fel az érintetteket. Beszédében a szentatya kiemelte: „A nemzetközi élet minden főszereplőjét és a nemzetek politikai vezetőit pedig kitartóan kérem, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a folyamatban lévő háború befejezése érdekében… Kérem, dolgozzunk azon, hogy a fiatalabb nemzedékek a béke egészséges levegőjét, ne pedig a háború szennyezett levegőjét lélegezzék be!”

S ezzel elértünk a harmadik témához, ami foglalkoztat a napokban, s a pápa is felhívja rá a figyelmet, az a fiatalok lelki jólléte. Jelen körülmények között hogy lehet lelkileg kiegyensúlyozott gyereket, felnőttet nevelni?