Az idén 22. alkalommal megszervezett Erdélyi Magyar Restaurátorok Továbbképző Konferenciája október 6-án programba vette a Csíksomlyón működő könyv- és papírrestaurátor műhely, valamint a gyűjtőlevéltár felkeresését is.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1246-scaled-e1665089340988.jpg)
A közel 50 fős közönség részére ez alkalomból egy kisebb kiállítás is készült, amelyben a 2016-ban alapított Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár és Gyűjtőkönyvtár kiemelkedőbb tételei, illetve a restaurátorműhely már befejezett és még folyamatban lévő munkái kerültek közszemlére. A kész anyagok között 1604-ben nyomtatott misekönyv, 1497-ben készült ősnyomtatvány és 1721-es évi iskoladráma is szerepelt, valamint Gábor Áron rekonstruált keresztlevele.
Az alcsíki és a felcsíki főesperesség egyházközségeinek iratait és muzeális értékű nyomtatványait magába foglaló könyvtár és levéltár megtekintésre szánt, látványosabb példányai mellett a 2018-ban magyar kormánytámogatásból létesített műhely korszerű berendezéseit is megtekinthették a szakemberek.
A prezentált darabok között 1646-ban kelt eredeti oklevelet, 1695-ben megkezdett anyakönyvet, 1718-as évi pápai indulgenciát, 1614-ben nyomtatott antifonálét is láthattak a nagy érdeklődést mutató szakemberek.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1210-scaled-e1665089319423.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1258-scaled.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1262-scaled.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1203-scaled.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1222-1024x683.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1209-1024x683.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1196-1024x683.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2022/10/IMG_1194-1024x683.jpg)
Az egyhetes szakmai továbbképzőnek a kezdetektől fogva a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a szervezője és házigazdája, résztvevői magyarországi és romániai okleveles, szakosodott restaurátorok, budapesti egyetemi tanárok és restaurátor szakmát tanuló egyetemi hallgatók.
Bernád Rita
Fotó: Mara Zsuzsanna