Mi közünk van nekünk a királynőhöz?

0
287
Fotó: royal.uk

Az elmúlt napokban a közbeszéd és a globális sajtó a II. Erzsébet brit uralkodó halálával, temetésével kapcsolatos hírekről szólt, és felmerült bennem, hogy vajon miért is fontos ennyire az ő személye és mindaz, amit képviselt, nem csak a brit alattvalóknak és a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok lakosainak, hanem gyakorlatilag a fél világnak.

II. Erzsébet korunk talán legnagyobb, még élő történelem-tanúja volt, nagy léptékű, globális történelmi pálfordulások szemlélője, megélője, és miközben a szeme előtt süllyedtek el Európa királyságai, nemesi családjai, az ő monarchiája, koronája, ha meg is ingott néha kicsit, mindig helyrebillent végül. Tiszteltük és tiszteljük benne ezt a felfoghatatlan védelmi erőt, a népe és hazája iránti nem ömlengős, de egyértelmű hűséget és szeretetet, azt az emberfeletti higgadtságot és megfontoltságot, amivel minden döntését, sokszor a jelen hőbörgéseit lenyelve, elsősorban a jövőt figyelembe véve hozta meg. Tiszteljük benne azt a végtelen türelmet, amivel magába szívta és elnyelte az időszakos elégedetlenségeket, túlkapásokat, és kivárta, amíg megérik a közvélemény a józan ítélethozatalra. Tiszteljük és csodáljuk benne, hogy egész életét valóban a nemzete és országa önzetlen szolgálatába állította államfőként, sokszor elszenvedve ezért a családja köréből kapott rosszallásokat, elégedetlenségeket.

Szomorúságunk oka pedig kérdések garmadája: terem-e még a föld olyan vezetőket, akik élethivatásuknak tekintik munkájukat, és önös érdekeik helyett valóban egy nemzetet szolgálnak? Terem-e még a föld ilyen türelmes, óvatosan újító, nem elhamarkodottan modernizáló államfőket? Terem-e még a föld olyan vezetőt, akinek életrajzából ennyire erősen kiviláglik, hogy az Isten által kijelölt útra mindenáron visszakapaszkodott minden bicsaklás után, s aki ennyire bátran és szeretettel teli hangon tudott beszélni a Jézus Krisztussal való haladás csalhatatlanságáról? Vajon kihalt-e vele Európa egyik nagy, hitet, erkölcsöt kereszténységet védő bástyája a kontinensszélen? Reményünk oka pedig éppen az öröksége, ami korántsem csak a britek kiváltsága, s aminek tovább éltetése korántsem csak a britek kötelessége. Az Isten hosszú évtizedeken át óvta, mindazt az értékrendet pedig, amit képviselt, most már nekünk, az egész keresztény világnak kell óvni és tovább éltetni. Reményünk oka az ima, hogy legalább fele olyan bölcsességgel tudjuk minden életdöntésünket meghozni a felülről szemlélődés, a mélységes megfontoltság és az Istenbe kapaszkodás képességével, méltóképpen egy felkent uralkodó életművéhez.