Hivatásunk, szerepünk. Őrsy László gondolatai

0
114
Mária Magdolna, Jézus feltámadásának tanúja. Giotto: Noli me tangere (Ne érints)

Őrsy László Szerepünk az isteni színjátékban munkacímen készülő kötetének záró elmélkedését adjuk közre.

Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami  annyit jelent: Mester. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.” (Jn 20, 11–18)

Újra meg újra felmerült bennem egy gondolat. Mária Magdolna alakja, aki kora reggel, a hét első napján vitte a hírt az apostoloknak: Jézus él, feltámadott. Ez az a pillanat volt a teremtés történetében, amikor a világ üdvösségének a híre ennek az asszonynak a szívében és az értelmében volt, mert találkozott a Feltámadottal, és vitte a hírt a városnak, amely lassan ébredett egy új nap nyüzsgésére.

Ez a kép annyira erős, hogy sok beszéd elrontaná azt.

Mária Magdolna egyedül megy a sírtól Jeruzsálembe, és viszi a hírt: Jézus él, feltámadott. Ő az egyetlen ebben az időpontban, aki ennek a hírnek a birtokában van.

Most mindannyiunk indulunk vissza a városba. Láttuk a Feltámadottat, a Feltámadott megérintett bennünket. Visszük a hírt: a názáreti Jézus él, és életet hoz mindenkinek. Jeruzsálem még ezt nem tudja, még a tanítványok sem tudják, de ez az asszony hordozta a jó hírt, ami többé soha el nem veszett, és a hír terjedt Jeruzsálemből a világ minden irányába, hogy az örömhír átjárja azokat, akik a halál árnyékában ülnek, hogy a halál elveszítette a csatát, és életet kaptunk ajándékba.

Egy nagy isteni színjátékban veszünk részt. Mi nem terveztük azt, mi nem választottuk azt, az nekünk adatott. Ebben a színjátékban mindegyikünknek megvan a szerepe. Emberi szemmel nézve kicsi vagy nagy, de egy szerep, amelynek két ága van mindig. Egyrészt minden adott és minden ajándék. Nincs semmi, amit mi teremtettünk. Másrészt ebben a szerepben nagy szabadságunk van, és a Lélek energiája mozog bennünk. Ahogy Mária Magdolnának körül kellett néznie, kinek mondja el a hírt, nekünk is állandóan figyelnünk kell: kinek, hogyan, milyen formában adhatjuk át a jó hírt? Mert várnak rá! Sokan nem tudják, hogy várnak rá. De van bennük egy éhség, egy szomjúság, ami kínozza is őket, és amit semmi más be nem tölthet, mint az az egyszerű felkiáltás: Jézus él!Jézus maga mondotta: tanúim lesztek. Ezt a szerepet kaptuk. Ennek a tanúskodásnak nincsenek pontos szabályai. Ez a tanúskodás nem is egészen tőlünk függ. Az alkalmak jönnek-mennek, tehát mint Jézus mondja: legyetek éberek (Mk 13, 33). Minden ajándék. Ugyanakkor ezek a tanúk részt vesznek a világ újjáteremtésében, azzal, hogy viszik a feltámadás hírét, és mivel a Feltámadott megérintette őket, viszik a Feltámadott energiáját.Minden más beszéd csak elrontaná e kép egyszerűségét. Kora hajnalban, amikor a város még alszik és ébred, egy asszonynak tele van az egész lénye azzal, hogy látta a Feltámadottat, és viszi ezt a hírt azoknak, akik majd az egyház alapkövei lesznek, az apostoloknak, és mindenki másnak, aki éhezi és szomjaz az igazságot.

Gondolhatunk sok szabályra, gondolhatunk sok elhatározásra, de az igazi feladat az: tanúim lesztek Jeruzsálemben. Jeruzsálem felett ott van az Isten Lelke. Magdolna viszi a hírt szóban, és a Lélek átjárja a szíveket, fényt és erőt ad azoknak, akik beléptek ebbe az isteni színjátékba.Emlékeztek Szent Ignác módszerére. Amikor valaki a nap végére ér, pihenjen meg azzal, hogy elképzeli az evangéliumi eseményeket. Legyen ez ezeknek a napoknak a befejezése. Egy-két percre megpihenünk, és látjuk a reggeli csendben, a reggeli ködben: Magdolnát, egyszeri bűnös asszonyt, aki irgalmat nyert, íme az örömhír birtokosa, megy Jeruzsálem felé. A világ üdvösségének jó híre benne van, ő lesz a tanú. Ez a mi hivatásunk, szerepünk az isteni színjátékban.

Forrás: jezsuitakiado.hu