Egyházmegyeközi tapasztalatcserén a temesvári egyházmegye munkatársai

0
676
Tapasztalatcserén. Fotók: a temesvári egyházmegye sajtóirodája

Tapasztalatcserével egybekötött kirándulást szervezett szeptember 12. és 14. között a temesvári egyházmegye a váci egyházmegyébe a Család- és Felnőttpasztorációs Iroda, az Egyházmegyei Ifjúsági Központ és a Média Iroda munkatársai számára. A csoporthoz tartoznak továbbá a teológiai hallgatók, a három főesperes és az állandó diakónusjelöltek is. A népes csapat szeptember 12-én reggel kelt útra a váci egyházmegye felé, Magyarországra. Az autóbuszban Pál József Csaba megyés püspök üdvözölte a jelenlévőket, majd a rózsafüzér imával kérték a Boldogságos Szűz Mária segítségét.

Ezt követően minden résztvevő néhány szóban összefoglalta az elmúlt pasztorális évvel kapcsolatos tapasztalatait, kiemelt egy szép élményt, illetve valamit, amin változtatni szeretne a következő négy területen: közösségépítés, kapcsolat a Szentírással, szinódusi folyamat, evangelizáció. A beszámolók nagyon tanulságosak voltak, hiszen kitűnt, hogy melyik csapat hol küzd nehézségekkel, vagy hogy a kollégák milyen eredményekre büszkék. Azáltal, hogy a résztvevők megosztották egymással ezeket a tapasztalatokat, mindannyian gazdagodtak.

Az utazás első állomása Budapest volt, ahol a résztvevők megtekintették a Szent István teret és a Rózsafüzér Királynéja-plébániát, valamint a templomot, ahol Nagy Károly esperes-plébános bemutatta a plébánián működő különböző csoportokat, pasztorális területeket.

Ezt követően a csoport folytatta útját Vácra, ahol a résztvevőket Marton Zsolt váci megyés püspök és Varga Lajos váci segédpüspök, valamint az egyes lelkipásztori szekciók munkatársai nagy szeretettel fogadták.

A bemutatkozó találkozó keretében a vendéglátók ismertették az egyházmegye történetét, jelenét, valamint a következő 40 év lelkipásztori programját is. A váci egyházmegye számos programot dolgozott ki, amelyek egy része jelenleg is zajlik, és amelyek által igyekeznek megszólítani minden egyes embert, minden egyes emberhez eljuttatni Jézust. Ezt követően Pál József Csaba megyés püspök mutatta be a temesvári csoportot.

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodája