Főpásztori látogatás a seléndi plébánián

0
689
Fotók: a temesvári püspökség sajtóirodája

Pál József Csaba temesvári megyés püspök szeptember 8-án és 9-én felkereste az Arad megyében található seléndi római katolikus egyházközséget. A helyi közösség mindössze 24 főt számlál, de az eseményre a szomszédos településekről is érkeztek hívek. A látogatás második napján a főpásztor a menyházai kis közösséget kereste fel, ahol az ortodox, a pünkösdi és a baptista közösség tagjai is részt vettek a szentmisén.

A vizitáció első napjának délutánján a főpásztor a nyitó szentmisét a seléndi templomban mutatta be, ahol a közösség nevében Stoianovici Petar helyi plébános üdvözölte a megyés püspököt. A liturgiára az egyházközség több filiájából (Borossebes, Körösbökény), valamint a szomszédos településekről, például Borosjenőről, Aradról is érkeztek hívek – összesen mintegy 60 személy. Stoianovici Petar helyi plébános elmondása szerint a helyi közösség mindössze 24 főt számlál.

Kisboldogasszony ünnepén magyar és román nyelvű homíliájában a megyés püspök hangsúlyozta: „A Szűzanya oltalmaz minket és közbenjár értünk. Annak idején meghozta azt a döntést, hogy követi a Fiát és a végsőkig kitart mellette. Sokat szenvedett, de nem hátrált meg. Hozzuk meg mi is a döntést, hogy keresztényként akarunk élni és Jézustól akarunk tanulni.”

A szentmise után a jelenlévők a templom előtt agapén vettek részt, ahol lehetőségük volt elbeszélgetni az egyházmegyés püspökkel. Ezt követően a főpásztor a plébános kíséretében felkereste a dezsőházi, a körösbökényi és a borossebesi templomot, ez utóbbi jelenleg felújítás alatt áll.

A főpásztori látogatás második napján a megyés püspök a menyházai kis közösséget kereste fel, ahol délben szentmisét celebrált a helyi római katolikus templomban. A templom előtt a püspököt Herbei Ioan Nuțu polgármester, a helyi ortodox pap és a pünkösdi lelkész fogadta. A liturgiát követően a püspök találkozott a baptista közösség lelkipásztorával is. Itt a megyés püspök szentbeszédében az evangéliumi résszel kapcsolatosan kiemelte: „Szent Pál apostol azt mondja, hogy a tisztának minden tiszta, és aki tiszta szívű, az másokban is a szépet fedezi fel, a másik ember lelkének, életének szépséget látja meg. Akinek pedig a bűnök elhomályosítják a látását, az másokban is csak a bűnöket, csak a rosszat látja meg. Ne felejtsük el, hogy amikor egy ujjal másra mutatunk, három ujjunk magunkra mutat vissza.”

A menyházai római katolikus közösség 5 hívőből áll, de meghívásukra az ortodox, a pünkösdi és a baptista közösség tagjai is részt vettek a szentmisén.

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodája