Kicsit újra kispapok lehettünk

0
590

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzési Program idei kilencedik rendezvényének a Megtestesült Bölcsességről nevezett Gyulafehérvári Papnevelő Intézet (Seminarium Incarnatae Sapientiae) adott otthont augusztus 29. és szeptember 1. között. A segédlelkészek számára tartott továbbképzőről az egyik résztvevő, László Zsolt kézdivásárhelyi segédlelkész élménybeszámolóját közöljük.

Különös érzés úgy visszatérni az alma materbe, hogy újra padba kell ülni és tanulni. A hét éves képzés után azt gondolná az ember, hogy már nagyon nincs mi újat tanulni, talán a papszenteléssel befejeződött minden, csak tenni kell a dolgunkat. Ez szül a fiatal papban egy kicsi feszültséget, ugyanakkor egy jó adag kíváncsiságot is.

Amikor pedig megérkezik, minden feszültség feloldódik benne, hiszen hamar meglátja, hogy milyen nagy lehetőség és előnyökkel járó találkozás a káplán (azaz segédlelkész) továbbképző.

A továbbképző alkalmával értjük meg annak a már-már közhelyként gyakran elhangzó szólás-mondásnak az értelmét, hogy „a jó pap is holtig tanul…” Már egy év papi szolgálat után látjuk azt, hogy mennyi újdonság van, amivel frissíteni érdemes az elmúlt évek tanulmányait. A négy napot felölelő programban a fundamentális teológia, liturgika és egzegézis volt a palettán, vagyis alapvető teológiáról, liturgiáról és Szentírásról beszéltünk és tudtunk meg többet. Mindezt már nem úgy, mint kezdők, hiszen ki egy, ki négy év után úgy tér vissza a Papnevelő Intézetbe, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerzett mindarról, amit a szentelés előtti években magába szívott tanárai által tanulmányai során. Mégsem olyan volt ez a képzés, ahogyan a tanórákot bárki ismeri és elképzeli: a diák padban ülve meghallgatja a tanár óráját, majd szépen elsajátítja mindazt, amit hallott, a végén pedig számot ad róla a lehető legjobb minősítés reményében. Ehelyett inkább a tapasztaltak alapján és az újdonságok feltérképezésével minden alkalommal jó hangulatú és építő jellegű beszélgetések indultak el, amellyel előadó és hallgató egyaránt gazdagodott. Olyan beszélgetések voltak ezek, amelyek még az órák közötti szünetekben is folytatódtak egy kávé elfogyasztása mellett.

A papi életben nagyon fontos és megerősítő az is, hogy találkozzunk többen és gyakran paptestvéreinkkel. Talán, legalábbis számomra, ez a legnagyobb érdeme ennek a továbbképzőnek, hiszen akik találkozhattunk, együtt voltunk diákok, egymás szeme láttára értünk el a szentelés oltáráig. Most, visszatérve az Intézet falai közé, jó volt az elmúlt pár napban egymást meghallgatni, megosztani egymással és egykori nevelőinkkel és tanárainkkal mindazt, amit megtapasztaltunk papként a pasztorációban szolgálva, legyen az öröm, kihívás, meglepetés, kudarc vagy nehézség. Egymástól tanultunk, egymástól ötleteket, megerősítést, biztatást kaptunk.
Amiért külön hálás vagyok, hogy ebben a pár napban együtt mutathattuk be a legszentebb áldozatot, együtt imádkozhattunk. Egy jó lelki továbbképzés, nemcsak tanulmányi volt.

Minderre a szépre, jóra és hasznosra ráadás, hogy állandó jókedv és humor hatotta át az egész együtt töltött időt, éreztük, hogy nem vagyunk egyedül, valóban ugyanaz mindannyiunk célja. Kicsit újra kispapok lehettünk, amiről elmondhatjuk, hogy egész jó!

Kép és szöveg: László Zsolt