Véget értek a gyerektáborok Nagyszokondon

0
1154

A járvány lejárta és az intézkedések visszavonása után idén ismét teltházzal vettek részt a szatmári egyházmegye gyermekei az ifjúsági iroda szervezesében lezajló négy gyerektáborban. Ezek a táborok lehetőséget biztosítanak a gyermekeknek önmaguk és mások megismerésére, az Istennel való találkozásra szentmisén, szentségimádáson és a mindennapi kiscsoportos foglalkozásokon, illetve az önfeledt szórakozásra a csoportos játékok, kézműves foglalkozások és kirándulások által. Idén az utolsó táborba ellátogatott Schönberger Jenő, a szatmári egyházmegye püspöke, akitől a táborban résztvevő gyerekek kérdezhettek is. Következőkben egyes táborok beszámolóját olvashatják, a vidám és meghitt hangulatot tükröző képek kíséretében.

Scheitli Krisztina: A szokondi gyermektábor helyszíne, lelkülete és az iránta érzett lelkesedés változatlan az idők folyamán. Mégis mindig meg tud lepni, és mindig kapok tőle egy olyan pluszt, amit maradandóan beépíthetek a szokondi élménygyűjteményembe.

Idén a távorvezetői minőségem volt a legnagyobb kihívás számomra, az, hogy új emberekkel dolgoztam, és az a törekvésem, hogy több év kimaradás után a tábor résztvevői meg tudják élni azt, amit én éltem meg ,,pályafutásom” kezdetén, amiért évről-évre visszajártam. Remélem, és úgy érzem, hogy teljesült kitűzött célom; én mindenesetre nagy hálával gondolok vissza az utolsó gyermektábor hetére, és az ott megéltekből bizton sokáig fogok még töltekezni.

Strenc Silvia: Az idei tábor számomra a visszatérést és a lelki megnyugvást jelentette. Nagy öröm volt látni, hogy két év kihagyás után milyen sok gyermek jött el a táborokba és jelezték, hogy jövőre is részt szeretnének venni. Ez pozitív visszajelzés nekünk, csoportvezetőknek, és az ifjúsági iroda munkatársainak is. Nekem az volt a legnagyobb meglepetés, hogy a gyermekek mennyire nyitottak, játékosak voltak. Bátran kijelentem táborvezetőként azt, hogy egy összeszokott, felkészült csapat része voltam, akikkel öröm volt együtt dolgozni és megélni a tábor minden pillanatát.