Vajon igazságot és szeretetet osztok meg a bejegyzésemmel?

0
1453

Az Instagram görgetése közben az ember nem feltétlenül arra számít, hogy egyszer csak felbukkan előtte egy megnyerő mosolyú, csillogó szemű szerzetesnővér, aki nemcsak rendszeresen posztolgat, szelfizik, hanem állandóan viccelődik az Úrral. A kanadai ORIANNE PIETRA RENÉ nővér, a Szent Pál lányai rend tagja már közel ötvenezer követővel rendelkezik a közösségi médiában, missziója pedig napjainkban szinte felbecsülhetetlen, mert megmutatja, hogyan lehet úgy kommunikálni kedvenc felületeinken, hogy ne az őrületbe kergessük egymást, és az Istent kereső fiataloknak egy hiteles, segítő, útmutató arc. Most kicsit jobban megismerhetik az olvasók a népszerű bejegyzések mögötti embert.

Egy, nemrég Önnel készült interjúban olvastam, hogy nem készült tudatosan a szerzetesi életre a húszas évei végéig, de azért a hite már régóta meghatározta a mindennapjait. Hogyan találkozott Istennel és hogyan lett ebből szerzetesi élethivatás?

Már játszadozó kisgyermekként azt éreztük valahogy a testvéreimmel, hogy ott van velünk. Viszont mivel a szüleimnek nagyon eltérő a hitviláguk, sokáig bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy kicsoda is Jézus valójában. 11 évesen kértem imában a jó Istent, hogy mutassa meg nekem az igazi arcát, ő pedig akkor megfogta a kezem, vezetni kezdett, ráléptem a közös útra az Úrral és 12 évesen a római katolikus egyház tagja lettem. Nem volt könnyű elhatározni magam a szerzetesi élet mellett, de erre való a posztulancia időszaka. Ez a periódus éppen arról szól, hogy alaposan átgondoljuk a helyzetet, miközben már a kiválasztott vallási közösségben élünk, de még nem tettünk fogadalmat. Ilyenkor többször feltesszük magunkban a kérdést: valóban arra hívott el az Úr, hogy szerzetesnővér legyek? Két év posztulátusba telt, mire megbizonyosodtam afelől, hogy Isten erre az életformára hívott el.

Miért éppen Szent Pál „lánya” lett?

Először arra gondoltam, hogy a tanító rendek valamelyikéhez csatlakozom, hiszen magam is tanítóként dolgoztam, de az Úr váratlan helyről szólított meg. Egyrészt a lelkiségük arra ösztönzött, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljek Istennel, hogy jobban kitárjam a szívemet az emberiség felé, hogy még inkább közelebb kerüljek a legbelső énemhez, a valódi önmagamhoz és egyszerűen Istenhez.

A humoros Instagram-bejegyzéseivel vált népszerűvé a közösségi média felhasználói között, egy interjúban pedig azt is említette, hogy a Szentírásban is sokszor érzékel humort. Talán nem éppen ez az első, amit valaki keresni kezd, amikor a kezébe veszi a Bibliát. Hogyan vezetné rá az olvasókat arra, hogy a Szentírás humoros oldalát is meglássák?

Határozottan van humor a Bibliában! Ha történetek egyszerű füzéreként, mint egy szövegkönyvet olvassuk valószínűleg nem vesszük észre ezeket, de ha kicsit megpróbáljuk beleképzelni magunkat az olvasott jelenetekbe, ha kicsit jobban beleéljük magunkat, feltárul előttünk a Biblia érzelmi világa. Talán az olvasók is átsuhantak már úgy szentírási részek fölött, hogy nem is vették észre benne a poént. Márk könyvének harmadik részében például Jézus Jakabot és Jánost a „mennydörgés fiainak” nevezi. Miért nevezte őket így, ha egyszer az apjuk neve Zebedeus volt? Hát a forró vérmérsékletük és indulatosságuk miatt heccelte őket ezzel. Vagy a Galatákhoz írt levelének ötödik részében Szent Pál rendkívül szarkasztikusan fogalmaz, amikor megdorgálja azokat az embereket, akik azt mondták a pogányoknak, hogy körül kell metélkedniük. Mózes első könyvében Sára elneveti magát, amikor Isten megígéri neki, hogy gyermeke lesz, mert ez olyan hihetetlennek tűnik az idős nő számára, és amikor valóban gyermeke születik, Izsáknak nevezi el, ami azt jelenti, hogy „aki nevet”. Mintha lenne egy közös, tréfás titkuk az Úrral. Keresgéljünk, figyeljünk bátran a Biblia olvasása közben, az Isten gyakran ránk mosolyog a sorok között.

Tapasztalt és megfontolt, céltudatos használója a közösségi médiának egy olyan világban, ahol a felhasználók nagy része ennek éppen az ellenkezője: tudjuk, hogy sokak életét negatívan befolyásolja az, ami nap mint nap szembe jön velük Facebookon, Instagramon. Milyen elvek mentén lehet jól használni a közösségi médiát, hogy az ne romboljon, hanem építsen?

Mindennapi életünkben nagyon sokszor találkozunk a kommunikáció negatív formáival: pletykálnak a munkatársaink, a nagymamánk panaszkodik a szomszédokra, egyik ismerősünk lelkileg terrorizál valakit vagy éppen egy idegen dühösen ránk förmed. A kérdés az, hogy mi hogyan reagálunk erre? Szeretetteljes módon válaszolunk-e, ami meghívja az embereket a jóságra vagy ugyanolyan keményen vágunk vissza? Csatlakozunk a pletykákhoz, a panaszokhoz, a zaklatáshoz vagy nem veszünk részt ezekben? Pontosan ugyanez a helyzet a közösségi médiában is. Megválaszthatjuk, hogyan reagálunk a dolgokra. Mielőtt lájkolnánk, megosztanánk vagy posztolnánk, szánhatunk egy pillanatot arra, hogy megkérdezzük a Szentlelket: ez tőled való? Vajon ezzel a poszttal igazságot és szeretetet osztok meg? Használnunk kell az eszünket és a szívünket is, és Jézusra kell hagyatkoznunk még azokban a pillanatokban is, amelyeket a közösségi médiában töltünk.

Sokszor megvetik, kigúnyolják a hitét nyilvánosan megvalló embert. A fiatalabb generációk tagjai ezért gyakran szégyellik, hogy imádkoznak, hogy kapcsolatuk van Istennel. Milyen egy jó keresztény fiatal ma, 2022-ben?

Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha most fedeznénk fel egy csodálatos éttermet. Az ott felszolgált étel a legjobb, amit valaha is ettünk: egészséges és finom. A légkör kellemes, meghitt. Az étterem tulajdonosa nagyon barátságos és kedves, mi pedig elkezdünk mesélni az ismerőseinknek erről a helyről, meghívjuk őket, hogy üljenek be velünk. Lehet, hogy még egy pólót vagy táskát is magunkra veszünk, amin az étterem neve van, mindezt azért, mert azt szeretnénk, hogy mások is megtapasztalják azt a csodálatos ételt és hangulatot, amit mi ott megtapasztaltunk. Természetes, hogy nagyon ajánlunk egy jó éttermet, de mi van akkor, ha nem egy éttermet szeretünk éppen, hanem Jézust?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy napjainkra jellemző, pedig az embereket mindig is elítélték azért, ha megvallották, hogy ők szeretik, követik Jézust. A kérdés az: szeretem-e annyira a többi embert, hogy megismertessem velük Jézust? Szeretem-e eléggé a többi embert ahhoz, hogy szavaimmal és az életemmel is megmutassam nekik, milyen szép dolog, hogy Jézus szeret? Szeretem-e eléggé a többi embert ahhoz, hogy inkább bevállalom a rosszallásukat, csakhogy esélyt kapjak arra, hogy megismertessem őket azzal, aki a világon a legjobban szereti őket? És szeretem-e Jézust eléggé ahhoz, hogy elérjem azokat a testvéreimet, akik nem ismerik őt? Nem feltétlenül kell mindig kikiabálnunk a hitünkkel kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket, az ugyanis nem feltétlenül vezet eredményre. Néha félünk, hogy elítélnek minket, ha úgy döntünk, hogy felvállaljuk a kereszténységünket, vagy félünk imára hívni valakit, ilyenkor fel kell tennünk magunknak két kérdést: azért teszem, amit teszek, mert félek valaki rosszallásától vagy Jézus és az előttem álló személy iránti szeretetből cselekszem? És amikor felvállalom a hitem, annak a másik embernek a jóváhagyását akarom megkapni vagy annak a tudatában teszem, hogy ez a másik javát szolgálja?

Életvidám, humoros, ragyogó személyiség jön át a közösségi médián, ha az Ön bejegyzéseit olvassuk, de mindenkinek vannak nehezebb időszakai. Orianne nővér hogyan, milyen módszert javasolna egy mai, útkereső, világi fiatalnak a mindennapi megküzdésekhez?

Azt tanácsolom mindenkinek, aki küzd, hogy vigyék ezeket a nehézségeket az Úr elé, és legyenek vele őszinték. Ha fájdalmat érzel, mondd el neki. Ha dühös vagy, mondd el neki. Ha összezavarodtál vagy elveszett vagy, ha csalódott vagy, ha félsz, ha gyengének érzed magad, ha nem tudsz megbocsátani valakinek, mondd el neki. Ha gyűlölöd magad, azt is mondd el neki. Ha soha többé nem akarsz Istennel beszélni, azt is mondd el. Jézus azért jött közénk, hogy osztozzon a küzdelmeinkben, hogy folyamatosan jelen lehessen velünk ma is a mindennapi harcokban. Teljesen rendben van, ha időnként nehézségeink vannak, az a fontos, hogy nem kell egyedül küzdenünk, mert az Úr ott van velünk.

A Szent Pál rend leányaként valószínűleg rendszeresen találkozik Istentől eltávolodott személyekkel és olyanokkal is, akik a mindennapi életükben próbálják keresni őt. Milyen tanácsot tudna adni a keresőknek?

Istenkeresésünk a mindennapokban időnként nagyon nehéz is tud lenni. Lehetnek kétségeink, zavaró tényezőink vagy sebeink, amelyek megakadályozzák, hogy meglássuk őt, de az Úr azt ígéri nekünk, hogy ha nyitott szívvel keressük, meg fogjuk találni. Először is Jézus jelen van az eucharisztiában. Aki meg akarja találni, az menjen és legyen vele a szentségben bár egy órát. Mondja el neki minden kétségét és nehézségét, aztán egyszerűen csak érezze, fogadja be őt csendben ülve. Ugyanakkor Jézus beszél hozzánk az igében. Amikor legközelebb az evangéliumból olvasunk, kérjük meg a Szentlelket, hogy emeljen ki számunkra egy szavat vagy mondatot az olvasott evangéliumi szakaszból. Olvassuk lassan, figyelmesen a szöveget és biztosan találunk olyan kifejezést, amelyik kiemelkedik a számunkra. Imádkozzunk ezzel a szóval vagy kifejezéssel a nap folyamán és gondoljuk át, vajon mit akar üzenni a Megváltó ezzel? Keressünk három dolgot, amiért minden este hálát adhatunk az Úrnak. Ez segít majd észrevenni, hogyan van jelen és hogyan terelget mindennap az életünkben.