Remény és bizakodás. Az evangélium mentén építkező vezetőre tekintve

0
394

Mielőtt Kolozsvár főtere a gyergyószentmiklósi Bagossy testvérek zenéjével zárta volna napját, addig szülővárosukban a Szent István-templom felszentelésének tizennegyedik évfordulóját ünnepelték új kenyér áldással egybekötötten, csendes szentségimádási órákkal zárva a napot. Jánossi Imre írása az ünnepről.

Bár kifejezetten nem templombúcsút ünnepelt a közösség (a templom titulusa ugyanis a Szent Jobb ereklye Mária Terézia révén indítványozott átvitelére való emlékezés), mégis a 2008-ban történt templomszentelés nyomán máig e napon hálát ad ezen élő közösség a város „alszegi” részén.

A Szent Istvánra történő emlékezéssel egybekötött, szélesebb társadalmi rétegeket is megmozgató rendezvények elég újkeletűek Székelyföldön, gyermekkoromban – alcsíki lévén – a csíkszentkirályi búcsú kivételével nem lehetett hallani, hogy bárhol is rendezvényekkel emlékeznének meg Magyarország első királyáról. Idén jó volt figyelemmel kísérni, miként építenek örökségvédő és jövőmunkáló programkavalkádot ezen ünnep köré városainkban: Kolozsvárt, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyt, Marosvásárhelyt, Baróton, Gyergyószentmiklóson – és nem érdemes elsurrannunk a Cenken található Brassó feliratot nemzeti színekbe öltöztető gesztus mellett sem.

Egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a Székelyföld és az erdélyi magyarság mindinkább bekapcsolódni látszik az anyaország (állami) ünnepeibe, egyfajta határokon átívelő, össznemzeti opusként. Visszakapcsolódva Gyergyószentmiklós ünnepéhez, felvetődik a kérdés, hogy miért pont Szent István, az ő ereklyéinek átvitelére történő emlékezés e szent hajlék őre? A néhai Hajdó István főesperes álma volt ez a templom, de ha a belterét fürkésszük, a magyarázat is kézenfekvő: formájában ugyanis a Szent Koronát idézi, apró színes ablakaiban elvész a kültér csilláma és erősen koncentrálja a figyelmet magára az oltáron lévő koronamásra. Szomszédságában szocreál panelek őrködnek rendületlenül, s valamiként ez az ezerévi disszonancia erősen visszacsatol a kezdetekhez. Vagy utakat kínál: látni az emberi egyenmunkát és az isteni, történelmet alakító bizonyosságot. Így, bár fiatalnak mondható e templom, mégis olyan, mintha velünk született volna. Útba esik: viszonylag szó szerint is, nem mellesleg hangulatos külterével játékra és beszélgetésre hívja a panelek kevés négyzetmétereiben élő lakókat. Istenközelbe.

Az ünnep Gyergyószentmiklóson

Idén már a vigílián időutazásra invitáltuk az érdeklődőket, hisz a Kisné Portik Irén néprajzkutató által vezetett Gránátalma Egyesület elkészítette a metzi kazula „mását”, figyelmet irányítva Boldog Gizellára, aki férjét segítő, a magyar kultúrát más nemzetekkel megismertetni akaró, felelős asszony volt.
A néprajzkutató, szakíró, akit Magyar Arany Érdemkereszttel tüntettek ki és a város díszpolgára, előadásában nemcsak a miseruha gazdag motívumvilágának értékeit ecsetelte, hanem ismertette az úri hímzés gyökereit és formavilágát.

Fülöp Zsombor, a Szent Miklós-plébánia segédlelkésze volt az idei ünnep szónoka, aki beszédének kezdetén már összefoglalta együttlétünk lényegét: remény és bizakodás. Az evangélium mentén a haza- és házépítő vezetőbe történő állandó kapaszkodást, rátekintést helyezte el a tarsolyunkba.

Tíz esztendeje a város pékségeinek és pékjeinek is hálaünnep ez a nap, hiszen munkájuk gyümölcsére is áldás száll, kenyereikből részeltetve minden jelenlévőt a szertartás után. Megindító az a pillanat is, amikor kenyereik legjavát a szentmise felajánlásában oltár elé helyezik. Idén sem volt ez másként, de számomra mégis erősebb kapaszkodót jelentett egy “meglesett” pillanat: amikor szentelődött a kenyér, a szemközti panel második emeletén feltűnt egy apa, aki két gyermekének kezét imára kulcsolta. Ekkor hasított végig rajtam a felismerés: bár nem volt közvetlenül ünnepünk részese, mégis meg akarta mutatni a jövőnek a munka és az élet iránti tisztelet gesztusát. Talán ez az ünnep üzenete, egy „régi történelmi alak” mában gyökerező hitvallása.

Nincs ünnepzárás elcsendesedés és számvetés nélkül: ekként lehetőség a szentségimádási órák vonzása, a szürkület beköszöntén, éjszaka sötétjében. Sokan betérnek találkozni a napok zajában elfeledett Istennel, önmagukkal. Kilenc éve immáron minden hónap 20-án, a templomszentelés emléknapján…

Hiszem, hogy ez az ünnep – még ha nem is a búcsú vonzásában gyűjtötte össze az embereket – jelenünk köszönete és jövőnk reménye: egyénként és közösségként.

Jánossi Imre