Megtalálni az egymáshoz vezető kaput

0
778

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”
Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«
Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«
Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.
Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,22-30

A mai evangéliumban Jézus nem direkt módon válaszol a kérdésre, hogy hányan üdvözülnek. Ehelyett csak annyit mond, hogy törekedjünk bemenni a szűk kapun. A Jézus által használt kép egyrészt kinyit, bátorít, hogy a kapu ott áll, amin be lehet jutni, másrészt óvva int, hogy szűk, így erőfeszítést kíván a rajta való bejutás. Érdekes megfigyelni, hogy a világ ezzel ellentétben a mennyek országát, a boldogságot úgy mutatja be, mint a határtalan lehetőségek terét, ahol bármit megtehetünk, ahol „szabadok” vagyunk választani a rengeteg ajánlat között. Emiatt szenvedünk is, mert olyan ideálokat igyekszünk elérni, amelyek reálisan nem elérhetőek számunkra; az ezáltal megtapasztalt kudarc pedig szorongóvá és frusztrálttá tesz minket.

A kapu maga Jézus, aki elvezet minket az Atyával való egységre, a szeretet, a meghittség, az igazi biztonság és kapcsolat terébe. Az Úr Jézus vezet minket ebben a folyamatban, ő a mi társunk, hogy igazán szabadok legyünk, rátaláljunk a boldogság, a szenvedély és az élet forrására. Mivel emberek és törékenyek vagyunk, ezért nem mentesülünk a buktatóktól és a kísértésektől. Szűk a kapu nemcsak a mennyországba, hanem bármilyen hiteles, mély emberi kapcsolatba. Elég, ha arra gondolunk, amikor a félelmünk, a szorongásunk, a megfelelési kényszerünk, a védekezési mechanizmusaink vagy a kontroll útját állják annak, hogy egységet és meghittséget éljünk meg. Az egónk gyakran szenvedést okoz a kapcsolatainkban a rendezetlen ragaszkodások, függőségek, védekezések által. Az önismeret emiatt is fontos: ha nem is vagyunk képesek mindig változtatni magatartásunkon, legalább tudatában vagyunk annak, hogy mi akadályoz a szeretetben – ezeket felismerve pedig nem működünk együtt ezekkel a gondolatokkal és szokásokkal.

Jézus a kapu. Az örömhír az, hogy mindenféle korlátozottságunkkal együtt mégis a szabadságra vagyunk hívva. Megkötözöttségeink nem végső ítéletek, és minden helyzetből vezet út a nagyobb örömre, békére és szeretetre. A jövő héten figyelhetem a kapukat az emberekhez, önmagamhoz és a jó Istenhez. Lehet egy mosoly, vigasztaló szó, segítő kéz, minőségi idő. Ahogy a jót gyakorlom, egyszer csak észreveszem, hogy a kapu tágasabbá válik, egyre közelebb ér hozzám. Már-már azt tapasztalom, hogy eltűnik a kapu és megérkezek a világosságba, a derűbe. Nini, már a mennyországban vagyok! Segítsen és kísérjen minket az Úr abban, hogy életünkben az ő országa váljék egyre ragyogóbbá és megtapasztalható valósággá!

András Csaba SJ