Szeptembertől új szolgáltatások lesznek a Caritasnál

0
231
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

Összetett felméréssel, fejlesztő terápiával és kisgyermekes családokat segítő programokkal kezdi meg tevékenységeit szeptembertől a Gyulafehérvári Caritas újonnan megalakult Szent Ágnes Rehabilitációs Központja a marosvásárhelyi Caritas Házban, a Mărăști utca 36. szám alatt. A Caritas Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központja a demencia témakörére építi szeptembertől decemberig tartó szolgáltatásait Együtt erősebbek lehetünk a betegséggel szemben címmel. A programokat a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság támogatja.

A Szent Ágnes Rehabilitációs Központ szolgáltatásai

A központ azzal a céllal jött létre, hogy támogatást nyújtson olyan szülők számára, akik 0–7 év közötti koraszülött, fejlődésében megkésett, eltérő fejlődésű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelnek.

A gyógypedagógusból, pszichológusból, szociális munkásból és mozgásfejlesztésben jártas szakemberből álló csapat legfontosabb szolgáltatása egy összetett felmérés olyan szülők számára, akik gyermekük fejlődésében rendellenességet tapasztalnak, vagy nem biztosak abban, hogy a kicsi fejlődése megfelelő ütemben halad-e. A felmérésből egyszerűen és gyorsan kiderül, van-e egyáltalán gond, észlelhető-e eltérés a gyermek fejlődésében. Az utóbbi esetben a szakemberek azonnali beavatkozási programot, fejlesztési terápiát biztosítanak a gyerek, és egyéni vagy csoportos beszélgetéseket, tanácsadást a szülők számára.

Emellett a központ munkatársai időszakos programokat is szerveznek. A koraszülöttek és fogyatékkal élők világnapjához kötötten például családi napokra kerül sor, amelyek jó lehetőséget biztosítanak az ismerkedésre, közös sorsvállalásra, egymás támogatására. A szakemberek – szintén a világnapok apropóján – érzékenyítő programsorozatot is szerveznek, amely hozzásegíti a résztvevőket, hogy együttérzőbbé, segítségnyújtásra fogékonyabbá váljanak a koraszülöttek, fogyatékkal élők és családjuk iránt. Műhelymunka-sorozatra is sor kerül majd tanulási zavar, autizmus, megkésett beszédfejlődés, koraszülöttség és szakemberek közötti együttműködés témakörében, amely érintett családokat, pedagógusokat és szakembereket céloz. Szintén érintett családok és pedagógusok számára alap és haladó szintű mozgáskompetencia-fejlesztés – nemzetközi nevén: kinesztetika – képzéseket is szerveznek.

A Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központjának szolgáltatásai

A központ szakembercsapata a demencia ismertetésére, a betegség megelőzésére és késleltetésére, a kórral való együttélés megkönnyítésére alapozta őszi-téli szolgáltatásait idős személyek és hozzátartozóik számára.

Az Együtt erősebbek lehetünk a betegséggel szemben elnevezésűprogram során nevelő célú műhelymunkákra kerül sor marosvásárhelyi plébániákkal partnerségben. Az összejöveteleken szakemberek és résztvevők a neurodegeneratív, vagyis az idegsejtek sérülésének és leépülésének betegségeiről beszélgetnek, így a demenciáról is.

E téma köré épül október 1-jén, az idősek világnapja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepély is, amelynek keretében a szépkorúak különféle tevékenységek által nyerhetnek jobb rálátást a betegségre. Sor kerül a Megbomlik az ész, megmarad a lélek című kiadvány bemutatására is, amelynek egyik része tudományosan, másik része tapasztalati úton mutatja be a demenciát, miközben konkrét tanácsokkal is ellátja az olvasót.

A központ munkatársai a betegség megelőzését célzó csoportfoglalkozásokat is terveznek az Agyfenők nevű csoport indításával: agytorna, mentálhigiénés tevékenységek és sok más szakmai módszer teszi lehetővé a demencia megelőzését, késleltetését.

Az egyéni és csoportos tájékoztatás, tanácsadás is részét képezi a szakemberek szolgáltatásainak, amelyeket demens betegek hozzátartozói számára nyújtanak. Az információátadás szükség szerint célirányos beavatkozásokkal egészül ki a demenciával élő betegek esetében.

A Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központjába látogató érdeklődők szakkönyveket is kölcsönözhetnek a demencia témájában.

Bővebb információ:
Az összetett felmérésről ITT.
Megbomlik az ész, megmarad a lélek kiadványról ITT.

Kapcsolattartók:
Szent Ágnes Rehabilitációs Központ: Mezei Borbála, borbala.mezei@caritas-ab.ro, 0736 004 369.
Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központja: Kiss Gyöngyi, gyongyi.kiss@caritas-ab.ro, 0742 555 241.

Gyulafehérvári Caritas